Világ

Drámai bejelentés Oroszországról és Kínáról

Hirdetés

Tokiót aggasztja az Oroszország és Kína közötti katonai együttműködés, mivel szükségesnek tartja Moszkva és Peking közös manővereinek figyelemmel kísérését Japán közelében – derült ki a japán külügyminisztériumnak a külpolitikáról szóló éves jelentéséből.

A jelentésből kiderült, hogy katonai téren Oroszország együttműködése Kínával fokozódott, beleértve a hadihajóik közös áthaladásait júliustól augusztusig, valamint a harci repülőgépeik közös járőrőzéseit.

A japán külügyminisztérium hozzátette, hogy  az ország biztonsága szempontjából komoly aggodalomra adnak okot a kínai-orosz felek közötti megnövekedett tevékenységek, melyeket fokozott figyelemmel kell kísérniük.

Tass.com emlékeztetett, az orosz külügyminisztérium korábban többször hangsúlyozta, hogy a hasonló gyakorlatok és járőrözések a nemzetközi jog szigorú betartásával zajlanak, és kizárják az idegen légtér megsértését.

Kína viszont azt követelte, hogy Japán hagyjon fel a haszontalan intézkedésekkel, amelyek akadályozzák az Oroszországgal közös járőrözést a térségben. Peking azt is hangsúlyozta, hogy az ilyen légi járőrözések során Kína és Oroszország betartja a nemzetközi jogot.

Hirdetés

origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!