EurópaItthon

Minden eddiginél durvább sértést kapott Magyarország Ukrajnából

Hirdetés

Kárpátalja bekebelezését és egy szeparatista enklávé létrehozását vizionálja az ukrán politikai szakértő, aki azzal is vádolja Magyarországot, hogy az oroszokkal egyeztetett, mielőtt kialakította álláspontját a nemzeti kisebbségek védelméről írja a mandiner.

Magyarország a kisebbségek védelmekor valójában egy szeparatista enklávé létrehozását követeli a nemzeti autonómia álcája alatt Ukrajna területén, Kárpátalja bekebelezésének kilátásba helyezésével – állítja Tarasz Zahorodnij ukrán politikai szakértő az NV tudósítása alapján. Szerinte sosem szabadna Kijevnek ilyen engedményeket tennie, mert akkor a többi szomszédos ország is ezt akarja majd elérni, ami elfogadhatatlan.

„Ha a követelésekben a magyarok szót oroszokra, a magyar nyelvet orosz nyelvre cseréljük, akkor láthatjuk, hogy

MAGYARORSZÁG AZT ERŐLTETI, AMI UKRAJNA KELETI RÉSZÉN MÁR MEGVALÓSULT, AZAZ OLYAN ELLENŐRIZETLEN ENKLÁVÉKAT, AMELYEKET VALÓJÁBAN OROSZORSZÁG FELÜGYEL.

Biztos vagyok benne, hogy a magyarok egyeztették az álláspontjukat az oroszokkal” – mondta Zahorodnij.

Hirdetés

Hozzátette: Orbán Viktort ügyes politikusnak tartja, mert tudja, hol kell nagyot mondani, hol kell cselekedni és hol hátrébb lépni.

Nem a politikai szakértő az egyetlen Ukrajnában, aki rossz szemmel nézte a magyar miniszterelnök kijevi útját, az egyik legnagyobb ukrán lap sem fogta vissza magát, de az amerikai portáloknak sem tetszik a tűzszünet emlegetése.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!