Site icon Mai Világ

Egy „hálás” ukrán menekült lejárató interjút adott Magyarországról a BBC-nek

Hirdetés

Előfordul, hogy nehéz megemészteni azt a finoman fogalmazva tájékozatlanságról tanúskodó szöveget, amit egy-egy magyartól hall a hazájában dúló háborúról – mondta a BBC-nek egy Magyarországra érkezett ukrajnai menekült, és ez nem a legrosszabb, ami itt történt vele.

Polina Kelet-Ukrajnából érkezett 13 éves lányával és idős mamájával Magyarországra, mert úgy gondolta, hogy Lengyelországba ötször annyian igyekeznek mint ide, ezért nehezebben boldogulna – mondta az asszony a BBC helyi tudósítójának. Amit tapasztalt, azt nem igazán teheti ki a magyar társadalom az ablakba.

Az hagyján, hogy az összes EU-tagállam vezetése közül a magyar kormány támogatja a legkevésbé az ukránokat, ám az már kevésbé érhető, hogy nagyon sok magyar, akikkel Polina találkozott, enyhén szólva kétértelműen gondolkodik a hazájában dúló háborúról. Tapasztalatai szerint az emberekhez eljutó információkat szelektálják Magyarországon, akárcsak Oroszországban

„Megkérdezték tőlünk, hogy vajon polgárháború zajlik-e Ukrajnában, illetve hogy Oroszország békefenntartó missziót teljesít-e az országunkban – mondja Polina. – Ez sokkolt bennünket. Hogyan gondolhatják ezt?” Amikor elmagyarázza nekik a helyzet, sok magyar hisz neki, de mások reakcióját „nehéz megemészteni”.

Az is előfordult, hogy a dolgok veszélyessé váltak. Polina beszámolt az egyik vásárlásukról, amikor egy magyar férfi verbális stílusban sértegetni kezdte őket azért, mert ukránok. Meglengetett egy üveget, mintha meg akarta volna ütni őket vele. „Oroszország jó” – mondta végtelen ostobaságában.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version