Site icon Mai Világ

Egyedül marad Ukrajna az oroszokkal szemben?

Hirdetés

Ukrajna eddigi legnagyobb támogatói az ellentámadás kellős közepette húzták be a féket.

Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője elmondta: bár az ukránok értek el részsikereket, eddig döntő siker nem született az ellentámadás során, ami csalódást okozott többekben. A gabonavita miatt ráadásul az ország legnagyobb szövetségese, Lengyelország felhagyott a fegyverek szállításával.

Az Egyesült Államok eddig közel 100 milliárd dollárral támogatta Ukrajnát az oroszok elleni küzdelemben, ami jóval nagyobb összeg annál, mint amit bármely más nemzet költött eddig az ukránok megsegítésére. Mostanra azonban már egyre több amerikai politikus ellenzi az Ukrajnának nyújtott segélyeket.

Egy friss felmérésből kiderült, hogy az Egyesült Államok lakosságának döntő többsége már egyáltalán nem támogatná annyira lelkesen Ukrajnát invázió elleni küzdelemben: a válaszadók 55 százaléka nem szeretné, ha a Kongresszus Ukrajna további anyagi támogatása mellett döntene. A háború kitörésekor még 62 százalékuk vallotta azt, hogy mindenáron támogatni kell Ukrajnát. Lengyelország pedig már döntött is, Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerdán bejelentette: Lengyelország felhagy a fegyverek szállításával Ukrajna számára a gabonavita miatt.

 

Hirdetés

Kiss Rajmund utóbbi kapcsán elmondta: ebben a diskurzusban nagyon fontos szerepet játszik az, hogy Lengyelországban október 15-én választás lesz. Szerinte a legmeglepőbb, hogy Ukrajna az egyik legfontosabb európai uniós szövetségével veszett össze.

„A jelenlegi kormánypártnak a legfontosabb és egyik legjelentősebb szavazóbázisa az agrárgazdálkodók, ezért is álltak ki a lengyel érdekekért, viszont Ukrajna erre nagyon rosszul reagált” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy Ukrajna részéről szerencsésebb lett volna egy szerényebb megközelítés, főleg Lengyelország irányában. Kiss szerint Lengyelországban a gabonaügy miatt januártól az ukrán menekültek nem kapják meg azokat a támogatásokat, amiket eddig kaptak, például az oktatásban vagy az egészségügyben.

Egyre kevesebb támogatásra számíthat Ukrajna?

Az Egyesült Államokban is egyre közeledik a választás, amelyben Ukrajnának nagy szerepe lesz. Azonban az amerikaiak egyre inkább ellenzik az Ukrajnának nyújtott segítségeket.

A szakértő szerint ez már le is csapódott, ugyanis a korábbi látogatásokhoz képest most Volodimir Zelenszkij New Yorkból és Washingtonból is üres kézzel távozott.

Hirdetés

Kiss úgy véli, ezt a folyamatot már korábban is észre lehetetett venni, utalva a G20-csúcstalálkozóra. Felidézte: az előző évhez képest Oroszországot nem marasztálták el úgy, ahogy ezt Ukrajna szerette volna, sőt, Ukrajnát meg sem hívták. Szerinte már ott is érezhető volt, hogy csökkent a diplomáciai befolyása Ukrajnának a nemzetközi kapcsolatokban.

Az ellentámadás közepette húzták be a féket Ukrajna legnagyobb támogatói

Kiss Rajmund úgy fogalmazott, bár az ukránok értek el részsikereket az ellentámadás során, azonban ezek a háború végkimenetelét nem befolyásolják, döntő sikert pedig nem tudtak elérni. Emlékeztetett: az ukránok célja az ellentámadás kezdetekor 100 kilométer volt, azonban ennek 8-9 százaléka sikerült csak, emiatt csalódott több tábornok az Egyesült Államokban.

„Nem szeretnék azt látni, hogy amerikai tankokat elkoboznak az oroszok, vagy felrobbantanak, ahogy ez történt a német vagy a brit fegyverekkel is” – fűzte hozzá.

Zelenszkij ígéretet tett arra, hogy három ukrán várost visszafoglalnak

Hirdetés
Hirdetés

A szakértő szerint azt nem lehet tudni, hogy ennek a kijelentésnek van-e realitása, az viszont biztos, hogy a Nyugat áttörést várt az óriási támogatás fejében.

Mint mondta, a katonai szakértők felhívták arra a figyelmet, hogy légi támogatás nélkül nem fog megvalósulni a terv. Hozzátette: fontos megjegyezni, Ukrajna nemcsak fegyvert kap, hanem stratégiát és humán erőforrást is, nagyon sok katonai vezetővel együtt gondolkoznak, azonban az ukránok többször is felülírták a brit vagy amerikai tervet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy érezhetőek a személyváltozások az ukrán vezérkarban és a védelmi minisztériumnál is, utóbbi pedig jelenleg a legfontosabb a háború miatt.

Kiss megjegyezte azt is, hogy figyelni kell az Egyesült Államok jelenleg leköszönő vezérkari fönökére, aki egy héttel ezelőtt azt mondta: maximum négy hete van Ukrajnának arra, hogy bizonyítson, ugyanis fogy a fegyver, a töltény, és az időjárás október közepétől szó szerint elmossa a lehetőségét a sikeres ellentámadásnak.

SZIJJÁRTÓ PÉTER ANNAK ELLENÉRE TALÁLKOZIK SZERGEJ LAVROV OROSZ KÜLÜGYMINISZTERREL, HOGY A NYUGATI KOLLÉGÁI MEGPRÓBÁLTÁK LEBESZÉLNI ERRŐL

Az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az problémát jelent, hogy Szijjártó Pétert megpróbálták lebeszélni a találkozóról, ugyanis egy külügyminiszternek többek között ez a feladata. Felidézte: 2022-ben Szijjártó Péter volt az egyetlen európai uniós külügyminiszter, aki tárgyalt Szergej Lavrovval, pedig korábban Lavrov volt az egyik legnépszerűbb külügyminiszter.

Kitért arra is, hogy Magyarország azonnal elítélte az orosz agressziót és a háborút, valamint kiállt Ukrajna függetlensége mellett, így szerinte Szijjártó biztosan tájékoztatni fogja kollégáját arról, hogy a béke lenne a legjobb. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt a kérdés Ukrajna és Oroszország is másképp látja, és jelenleg nincs hatékony, nemzetközi nyugati közvetítés a felek között.

Rámutatott: a héten újra kitört az azeri-örmény háború, az Európai Unió vezetői pedig egy emberként mondták azt, hogy azonnali béke legyen, és pont Oroszországnak köszönhető, hogy a két ország béketárgyalásokba kezdett. Mint mondta, nem kapott senki fegyvert, az orosz-ukrán háború kitörésekor pedig azonnal jöttek a szankciók, elszigetelték Oroszországot és nem tárgyaltak velük.

Joe Biden pillanatok alatt véget vethetne a háborúnak?

A szakértő erre a kérdésre úgy felelt, hogy ha nem is pillanatok alatt, de nagyon gyorsan véget vethetne Joe Biden az orosz-ukrán háborúnak.

Megjegyezte azt is, hogy nem lehet az ukránok torkán lenyomni egy olyan békeszerződést, amit nem szeretnének, ugyanis az csak egy újabb konfliktusnak ágyazhat meg. Oroszországnak is kompromisszumot kell adnia.

Forrás:
Hirdetés
loading...
Exit mobile version