Site icon Mai Világ

Egymást sem kímélik az ifjú muszlimok: egy 14 éves lányt öltek meg

Hirdetés

Belefulladt egy megvert 14 éves francia lány a Szajnába Párizs egyik észak-nyugati elővárosában, halálával összefüggésben őrizetbe vették két gimnáziumi osztálytársát – közölték kedden rendőrségi források.

Az első vizsgálatok szerint egy 15 éves fiú és a barátnője megverték, majd a Szajnába dobták az áldozatot, aki az osztálytársuk volt, és akit hetek óta zaklattak a közösségi oldalakon.

Az őrizetbe vett fiú anyja hívta fel a rendőrséget hétfő este 9 órakor, hogy jelezze: a fia és annak barátnője megverték egy osztálytársnőjüket, majd elmenekültek. Az anya ezek után elment a rendőrségre és elmondta, hogy a fia azt közölte, délután 4 és 5 óra között megverték a lányt, aki szerintük beleesett a Szajnába – közölte az ügyészség.

Az anya bejelentése alapján találta meg a vízi rendőrség kedd reggel a megvert lány holttestét, akinek a fején és az arcán ütésnyomok voltak.

Alisha – így hívták a lányt – szülei nyilatkoznak:

Hirdetés

A tragédia hátterében álló konfliktus a februári iskolai szünet előtt kezdődött, amikor is az áldozatról olyan fotók kezdtek keringeni az egyik közösségi oldalon, amelyeken fehérneműben volt látható, s emiatt az osztálytársai zaklatták és bántalmazták – mondták el szemtanúk a francia médiában.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben kamaszok közötti több bandaháború is erőszakba torkollott a fővárosi régióban, s a jelenség heves közéleti vitát váltott ki.

Március 1-jén a belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium jelezte, hogy akciótervet dolgoz ki a középiskolás bandák közötti összecsapások felszámolására.

(Kuruc.info – MTI – Daily Mail nyomán)
Hirdetés
loading...
Exit mobile version