Európa

Eldurvult a helyzet: Macronnak menekülnie kellett a tüntetők elől

Hirdetés

Sietősen távoznia kellett Emmanuel Macron francia elnöknek péntek este Párizsban egy színházi előadásról, miután tüntetők megpróbáltak behatolni a színházba – írta internetes felületén a Le Figaro című napilap cikkére hivatkozva az MTI.

Az incidens a Bouffes du Nord teátrumnál történt.

A Le Figaro azt írja – részben szemtanúk, újságírók és bloggerek által közzétett beszámolók és felvételek alapján -, hogy mintegy száz-kétszáz tüntető gyűlt össze a színháznál, tiltakozva a nyugdíjreform ellen.

Többen megpróbáltak behatolni az épületbe, de a helyszínre érkező rohamrendőrök ezt megakadályozták, majd rendőrkordon alkottak, hogy Emmanuel Macron elhagyhassa az épületet.

A lap szerint feszült volt a helyzet, de a tüntetők nem tűztek össze a rohamrendőrökkel.

Hirdetés

Mint ismeretes: Párizsban december eleje óta tartanak a tüntetések és sztrájkok a nyugdíjreform ellen, amelynek célja a jelenleg 42 féle ellátás egységesítése. Az új, pontrendszer alapú rendszerben megszűnnének a közszféra egyes nagyvállalatainak, illetve az egyes foglalkozási ágazatoknak az önálló nyugdíjpénztárai. A tervezet egyik leginkább kifogásolt része az, hogy a kormány 64 évre emelné a teljes jogosultság idejét 2027-től. A nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év, amin nem változtatna a kormány, de a pontrendszer arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak annak érdekében, hogy a nyugdíjrendszer finanszírozható legyen.

Hirdetés

Forrás: MTI

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!