Élet a kerítés mellett: súlyos árat fizetnek a biztonságunk megvédéséért a rendőrök és a katonák
Agresszió, depresszió, alvászavar, párkapcsolati problémák és fokozottabb alkoholfogyasztás – bár egyénfüggő, ki hogyan élte meg a szolgálatot, a határkerítés mellé levezényelt rendőrök és katonák nemcsak a körülmények miatt kerültek nem mindennapi helyzetbe, néha a stresszt is nehezen kezelték.
Míg azonban a határvédők szállásával, étkezésével és ruházkodásával az elmúlt időszakban nemcsak a sajtó, hanem a honvédségi és rendőri vezetők is sokat foglalkoztak, arról kevesebb szó esett, milyen hatással volt a kerítés mellett töltött idő az érintettek magánéletére – egészen mostanáig. A Honvédségi Szemle – a Magyar Honvédség kéthavonta megjelenő folyóirata – legújabb kiadásában több tanulmány is foglalkozik a kérdéssel, olyan részleteket is elárulva, amelyekről eddig nem gyakran beszéltek a hatóságok.
A nyilvánosság számára nem újdonság, hogy a déli határzár 2015-ös telepítése régóta nem látott terhet rótt a rendőrség és a honvédség állományára. Egyik napról a másikra több száz rendőrnek és katonának kellett hetekre leköltöznie a határ mellé, sok esetben több száz kilométerre az otthonuktól és a családjuktól, ami a fizikai mellett pszichés igénybevételt is jelentett. Az, hogy ilyen helyzetben pszichológusokra is szükség van, a Magyar Honvédséget sem érte váratlanul, a terepen szakemberek is dolgoztak, akiket az MH Egészségügyi Központ koordinált. Ők általában kéthetente váltották egymást, ha szükség volt rájuk, a nap 24 órájában elérhetőek voltak, és igyekeztek minél több időt a katonák között tölteni.
Mivel a pszichológusi titoktartás őket is kötelezi, a Honvédségi Szemle 2018/6-os számában megjelent tanulmányában Andó Sándor ezredes is csak általános tapasztalatokról ír, de cikkéből így is kiderül, milyen nehézségekkel kellett megbirkóznia a határon szolgálóknak. A felkészítő pszichológusok számára már az is nagy kihívást jelentett, hogy míg néhány katona alig rendelkezett műveleti tapasztalattal, mások a külföldi missziókban jelentős rutint gyűjtöttek, így nekik nem volt akkora megterhelés az idegen környezet és a stressz.
Akadt viszont olyan tényező is, amely mindenki számára újdonságként hatott. A tanulmány megjegyzi, hogy a
katonák nehezen birkóztak meg az első időszakban a fokozott médiajelenléttel, mert „a médiumok politikai érdekeik szerint ragadhattak ki képeket, pillanatokat a migránsokkal való tevékenységből, amelyekben a katonák (és rendőrök) kiszolgáltatott helyzetbe kerültek”.
Az írás elismeri azt is, amit a Magyar Honvédség és a Belügyminisztérium a kezdetektől szeretett volna eltusolni: a határzár első időszakában bizony akadtak gondok a szállással, az ellátással és a pihentetéssel is, ami rossz hatással volt a katonák moráljára. A kezdeti időszakban – írja a tanulmány – több helyen olyan feltételek között töltöttek a katonák több hetet, amelyek „nem voltak kellőképpen alkalmasak arra, hogy ott tényleges pihenés, regeneráció történjen”.
Mivel a folyamatos fáradtság fizikailag és pszichésen is megterhelő, a fegyelemsértések száma nőtt, ami nem feltétlenül volt szándékos, hanem a katona egész egyszerűen próbált jobb körülményeket teremteni magának – például ponyvával védekezett a szél és az eső ellen a nyitott megfigyelő sátornál, ami szabálytalannak minősül.
Az is gyakori volt, hogy az állomány tagjai saját pénzükből vásároltak polár ruházatot, sapkát, kesztyűt, hogy így védekezzenek a hideg ellen. Ez a helyzet később javult, ami igaz az étkezésre is. A gyakran napi 12-14 órát a szabadban járőröző katonák sokszor fehér kenyeret, meggyes és pizzás csigát, vaníliás croissant-okat kaptak, ami egy átlagembernek ugyan elégségesnek tűnhet, de egy fizikai munkát végző katonának kevésbé.
Ahogy Andó Sándor fogalmazott: „Huzamosabb idő alatt sok katonában alakult ki egyfajta averzió ezektől az élelmiszerektől. Nem érezték, hogy a kiemelt feladat megfelelő ellátást is jelent, amely hatással volt a morálra is”.
A legtöbb gond mégsem a ruházkodással és az ellátással, hanem a pihentetéssel és az információ hiányával volt. Mivel a katonák nagyon sok időt töltöttek otthonuktól távol, a tényleges pihentetési idő (4-5 nap), amikor haza is utazhattak, nem volt elég ahhoz, hogy regenerálódjanak. Többségüket frusztrálta az is, hogy fogalmuk sem volt, mikor fogják leváltani őket, az is előfordult, hogy a szabadságukat megszakítva rendelték őket haza, vagy
már indultak volna vissza, amikor kiderült, hogy mégsem jön a váltás.
A határszolgálatot teljesítők közül többen úgy fogalmaztak: ennél a külföldi misszió is jobb, hiszen ott pontosan tudják, mennyi időre mennek, itt viszont folyamatosan magyarázkodniuk kellett otthon, és nemcsak őket, hanem a családtagjaikat is frusztrálta a helyzet. Ennek ellenére a terepen dolgozó pszichológusokat csak a legritkább esetben hívták akut problémákhoz, inkább a pihentetést és a kivonást kérték tőlük a katonák.
Az, hogy a folyamatos stressz, a megváltozott munkakörülmények és a frusztráltság milyen hatással volt a határzár mellett szolgálatot teljesítők magánéletére, ugyanebben a kiadványban egy másik tanulmány elemezte – a rendőrök szemszögéből. A szerzők ugyanakkor már az elején leszögezték: ilyen szempontból a két szervezet között nem sok különbség van, és az őket érő lélektani hatások is hasonlóak.
A rendőri munka egyébként is az egyik legstresszesebbnek számít, a határzárnál pedig ehhez új kihívások is jöttek: több volt a túlóra, a rendőrök közvetlenül találkoztak különböző emberi sorsokkal, kommunikációs nehézségeik adódtak, a munka is monoton volt és az időjárási körülmények sem voltak ideálisak. Ha még ez sem lett volna elég, a közös pihenőidő külön stresszforrást jelentett, hiszen ahogy fáradtak a rendőrök és váltak egyre frusztráltabbá, úgy volt egyre nehezebb a tömegszálláson pihenni.
Nem csoda, hogy amikor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi karának egyik levelezős hallgatója szakdolgozatához az ideiglenes biztonsági határzár mellett tevékenykedő rendőrök magánéletéről készített kérdőívet, tanulságos eredmények jöttek ki. Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy ez egyáltalán nem minősül reprezentatív kutatásnak: 132 embert kérdeztek meg, átlagéletkoruk 31,39 év volt, 81 százalékuk férfi. Háromnegyedük élt párkapcsolatban, 31 százalékuknak gyereke is volt.
A rendőrök közül többen is beszámoltak arról, hogy a határkerítés mellett töltött hosszú hetek rossz hatással voltak a magánéletükre: ők
agresszióra, depresszióra, alvászavarra, párkapcsolati problémákra panaszkodtak,
és olyanok is akadtak, akik szabadidejükben elkerülték a nagyobb sportrendezvényeket. A férfiak és a nők között sem volt túl nagy különbség, egyedül az alkoholfogyasztás volt inkább a férfiakra jellemző, ők számoltak be arról, hogy mióta a határon szolgálnak, a szokásosnál gyakrabban isznak otthon.
Az ebből a kérdőívből is kiderült, hogy a párkapcsolat gyógyír lehet a lelki problémákra: a kerítés mellett szolgáló elvált rendőrök közül többen számoltak be alvászavarról, és ők voltak azok, akik szabadidejükben kerülték a nagyobb tömegeket vonzó sportrendezvényeket. A párkapcsolati problémákon persze nincs mit csodálkozni, hiszen sem a szolgálatot teljesítőnek, sem pedig az otthon maradt családtagoknak nem jó a hosszú és mindenekelőtt kiszámíthatatlan távollét.
Forrás: zoom.
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
