Site icon Mai Világ

Elképesztő összeggel emelné katonai költségvetését Ukrajna

Hirdetés

A Miniszteri Kabinet hétfőn megszavazta azt a módosító indítványt, amely 537 milliárd hrivnyával növelné a fegyveres erőkre fordított kiadásokat Ukrajna 2023-as költségvetésében – írja az Unian hírügynökség.

A pluszfinanszírozást a katonák bérezésére, katonai felszerelések és technika, valamint berendezések vásárlására fordítaná az állam – közölte Denisz Smihal kormányfő telegram-csatornáján.

“A kormány hétfői ülésén támogatta az állami költségvetés kiadási oldalának 537 milliárd hrivnyával történő növelését célzó törvényjavaslatot. Ebből az összegből 518 milliárd hrivnyát a biztonsági és védelmi szektorra fordítunk majd, valamint 19 milliárd hrivnyával növeljük a tartalékalapot” – írta bejegyzésében a miniszterelnök.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy ez hozzájárulna Ukrajna védelmi képességének megerősítéséhez és az orosz agresszió megállításához.

“Nemzetközi partnereink támogatásának köszönhetően további anyagi lehetőségeket találtunk hadseregünk támogatására. Így pluszforrásokat tudtunk elkülöníteni a katonák bérezésére, katonai felszerelések és technika, valamint berendezések beszerzésére” – írta Smihal, hozzátéve, hogy számítanak a parlament támogatására ebben a kérdésben.

Hirdetés

Forrás:

Hirdetés
loading...
Exit mobile version