Európa

Elszabadult a pokol a keleti fronton

Hirdetés

Ostrom alatt Ukrajna második legnagyobb városa 😵👍🇷🇺‼‼

Míg az ukrajnai Harkivi terület regionális vezetője azt állítja, hogy „egyméternyi területet sem veszítettek” az oroszok pénteki, északkelet-ukrajnai előrenyomulási kísérlete következtében, addig az ukrán védelmi minisztérium is beismerte a határ áttörését és az ellenség előrenyomulását attól tartva, hogy ez már a nyári, szárazföldi offenzíva előkészítése.

Az oroszok pénteken szárazföldi támadást indítottak az északkelet-ukrajnai milliós város, Harkiv térsége ellen. Kijev jelentése szerint az, hogy az orosz fegyveres erők páncélozott járművei áttörték a régió határát és tűz alá vették a területet, ami nem jelent mást, mint hogy Oroszország új frontot nyit a háborúban – írja a horvát Index.

Az ukrán védelmi minisztérium beszámolója szerint az orosz erők egy kilométert nyomultak előre előre Volcsanszk határváros közelében, a harcok pedig továbbra is folynak Harkiv régió határ menti területein, ahová Kijev erősítést küldött. Az oroszok tüzérségi támogatással irányított légibombákkal vették célba a települést és környékét.

Oleh Szinyehubov, Harkiv kormányzója megerősítette, hogy orosz csoportok próbáltak áthatolni a határon, de arról beszélt, hogy „egyméternyi terület sem veszett el”. A lapnak nyilatkozó más magas rangú ukrán katonai vezetők azonban később megerősítették, hogy az orosz erők csaknem egykilométernyire behatoltak Ukrajnába, hogy az ukrán fegyveres erőket 10 kilométerre Ukrajnán belül tolják.

Hirdetés

A határhoz közeli Volcsanszk polgármestere arról számolt be, hogy a várost a hajnali órák óta heves támadások érik, ezért a civileket evakuálták a településről. Egy ideje már felmerült az ukrán katonai vezetők között, hogy az orosz erők a következő hetekben nyári offenzívára készülnek Ukrajnában, amelynek célja lehet Harkiv, Ukrajna második legnagyobb városa, amely még mindig több mint egymillió embernek ad otthont. Ám az ukrán katonai vezetők továbbra is állítják, hogy Oroszországnak nincsenek ehhez megfelelő forrásai.

Andrij Kovalenko, a Dezinformáció Elleni Küzdelem Ukrán Központjának vezetője azt állítja, hogy károkat ugyan tudnak okozni az oroszok a városban, de bevenni nem lesznek képesek.

MSN.COM

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!