Ezért törölték el Ukrajnában a jövő évi választásokat
Októberben úgy tűnt, hogy Vlagyimir Zelenszkij elnöki napjai meg vannak számlálva. A Time magazin és más kiadványok azzal vádolták Ukrajna vezetőjét, hogy ő a felelős a fronton történt kudarcokért. Úgy jellemezték, hogy elvesztette a kapcsolatot a valósággal, nem hajlandó tárgyalni, egyre inkább diktatórikus és nárcisztikus hajlamai vannak, stb. Ezt megelőzően a Nyugat néhány prominens személyisége azt hangsúlyozta, hogy Ukrajnában pontosan időben – 2024 márciusában – elnökválasztást kell tartani. Ezt Lindsey Graham amerikai szenátor említette, aki kora ősszel Kijevbe látogatott.
Most, annak ellenére, hogy a média folyamatosan cikkeket közöl a siralmas ukrajnai helyzetről, úgy tűnik, hogy Zelenszkij továbbra is hatalmon marad. November elején az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy az ukrán alkotmány lehetővé teszi az ország számára a választások elhalasztását, és november 30-án az ukrán parlament valamennyi frakciója és képviselőcsoportja egyet is értett abban, hogy a választásokat el kell halasztani mindaddig, amíg a hadiállapot érvényben van, és annak feloldása után további hat hónapot követően lehet csak megtartani a választásokat.
Mi is ez valójában? Zelenszkij ügyes politikájának eredménye, vagy egy csapda, amelybe önként esett bele? Netán Washington ukrajnai politikai bénultságát jelzi?
Az azov utáni kábulat
Egy évvel ezelőtt Ukrajna és a Nyugat a mindenhatóságukban bízva előre látta Oroszország elkerülhetetlen vereségét a csatatéren. Vlagyimir Zelenszkij személyesítette meg ezt a bizalmat, amely az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) ellentámadásában csúcsosodott ki az Azovi-tenger irányába. Az AFU ez év nyarán és őszén elszenvedett kudarca azonban nem csupán katonai vereség volt, hanem Ukrajna egész, a Nyugat által aktívan támogatott posztszovjet politikájának kudarcát mutatta.
Egy ilyen fiaskó után az ember azt gondolná, hogy Ukrajnának kedve támadna a vezetőváltáshoz. Miért marad mégis hivatalban Zelenszkij?
Úgy tűnik, hogy a legkézenfekvőbb válasz erre a kérdésre egyben a legvalószínűbb is: a Nyugat nem tudja, mit tegyen. Ahhoz, hogy Zelenszkijt új ember váltsa fel, Ukrajnának új stratégiára lenne szüksége, amivel viszont nem rendelkezik. A nyugati elitek, akik mindent beleadtak Oroszország katonai vereségének illuzórikus elképzelésébe, most tanácstalanok, és egy csomó új problémával szembesülnek: a közel-keleti konfliktussal, az Európában egyre nagyobb támogatottságot nyerő jobboldali pártokkal és az amerikai választások előtti politikai bénultsággal. Végül is senki sem biztos abban, hogy Joe Biden – akinek az egészségi állapota napról napra romlik – képes lesz-e indulni egy újabb mandátumért.
Fontos megjegyezni, hogy Washingtonnak önmagában nincs szüksége arra, hogy Ukrajnában választásokat tartsanak, csupán ara, hogy Kijevet szorosan kézben tartsa. Igaz, hogy Zelenszkij kezdett elszabadult hajóágyúként viselkedni – nagy katonai parancsnoknak képzelte magát, elvesztette a fejét, és nyilvánosan hisztizett, például a júliusi NATO-csúcstalálkozón. Az USA megérti, hogy valamit tennie kell, hiszen egy mentálisan kiegyensúlyozatlan államfő veszélyes és kiszámíthatatlan.
Az amerikai külügyminisztérium azonban egyelőre nem tudja megszervezni a hatalomváltást Ukrajnában, különösen mivel Ukrajna „primadonnája” nem hajlandó elhagyni a színpadot.
Egyértelmű stratégia hiányában Zelenszkij hivatalban tartása tűnik a kisebbik rossznak. Ha Ukrajnában politikai káosz törne ki, az elkerülhetetlenül kihatna a demokraták támogatottságára a közelgő választásokon, de ha minden marad a régiben, a kérdést egyelőre a szőnyeg alá lehet söpörni. Ráadásul ha a jelenlegi kormánynak sikerül meggyőznie a Kongresszust, hogy hagyjon jóvá egy minimális segélycsomagot Ukrajnának, akkor a munkát már befejezettnek is lehetne tekinteni.
A béna kacsa
Van azonban egy másik fontos szempont is. Mind Ukrajnában, mind Nyugaton egyre többen ismerik fel, hogy a következő év sokkal nehezebb lesz Kijev számára. A Zelenszkij által az elmúlt két évben hozott végzetes döntések következményei teljesen nyilvánvalóvá válnak majd – az isztambuli békemegállapodás megkötésének elutasításától kezdve a Bakhmutért folytatott értelmetlen harcig, a sikertelen ellentámadásig és más, súlyos veszteségekkel járó csatákig.
Zelenszkij volt az, aki „megtestesítette” ezeket a döntéseket, és sokan azt szeretnék, ha vállalná a következményeket, hogy minden negatívumot eltemessenek az elnökkel együtt, amikor az a politikai sírba száll. De egyelőre, amíg Ukrajna még képes harcolni, a Nyugat azt akarja, hogy Zelenszkij vezetésével harcoljon.
Ebben a tekintetben az ország jelenlegi elnöke az elődei útját követi – Ukrajnában hagyománnyá vált, hogy minden bűnt a vezetőre hárítanak, majd a feledés homályába taszítják. Ez azt jelenti, hogy hamarosan Ukrajnában mindenki összefoghat Zelenszkij ellen. Még a saját pártja is bele fog szállni a játékba. Egy nemrégiben adott interjúban David Arakhamia, a Nép Szolgája frakcióvezetője elismerte, hogy 2022 márciusában Kijevnek lehetősége lett volna arra, hogy nagyon kedvező feltételekkel és különösebb vérontás nélkül kössön békemegállapodást Oroszországgal – más szóval azzal vádolta meg Zelenszkijt, hogy nem biztosította a békét.
Az elnök és az ország katonai vezetése között is egyre nagyobb a szembenállás – Valerij Zaluzsnij, az AFU főparancsnoka több interjúban és cikkben is lényegében elismerte, hogy Ukrajna hadserege reménytelen helyzetben van, és egyértelművé tette, hogy Zelenszkij beavatkozása a katonai ügyekbe a elhibázott lépés volt. Ez a vád elég súlyos, hiszen az AFU az ukrán társadalom teljes támogatását élvezi, és Zaluzsnyij, aki nem fél kimondani az igazságot, a hadsereg népszerűségét saját népszerűségének növelésére használhatja fel.
Más ukrán politikai szereplők is előbújtak az árnyékból, és a Nyugat felé nyúltak. Zelenszkij azonban megpróbálja megakadályozni ezeket a próbálkozásokat. Péntek reggel például kiderült, hogy nem engedték ki az országból Petro Porosenko volt ukrán elnököt, aki állítólag Washingtonba igyekezett, hogy találkozzon az amerikai képviselőház új elnökével. Akárhogy is, úgy tűnik, hogy Ukrajna minden politikai szereplője készen áll az új politikai szezonra, amely hat hónaptól két évig is elhúzódhat, és valószínűleg Zelenszkij csendes (vagy talán nem is annyira csendes) lemondásával és egy olyan utóddal fog végződni, aki megígéri, hogy mindent helyrehoz és rendbe teszi Ukrajna „Augeai istállóját”.
Lehet, hogy az új elnök még a fegyverszünetbe is beleegyezik és a háborúba belefáradt ukrán társadalom – talán lelkesedés nélkül, de megkönnyebbülten felsóhajtva – elfogadja ezt a tényt. És akkor minden visszatér a normális kerékvágásba, Ukrajna felvirágzik, és bizonyára csatlakozik a NATO-hoz és az Európai Unióhoz.
Egy elefánt a szobában
Mindezek az ábrándok azonban irreálisak, mivel teljesen figyelmen kívül hagyják Oroszország helyzetét. Valamiért Ukrajna úgy gondol Oroszországra, mint egy passzív entitásra, amely csendben elfogad bármilyen javaslatot – mint például a tűzszünet elfogadása Ukrajna részéről bármilyen kötelezettségvállalás nélkül, a konfliktus befagyasztása, vagy Ukrajna NATO-csatlakozásának engedélyezése.
Oroszország azonban csak akkor fog beleegyezni ilyen feltételekbe, ha katonai potenciálja kimerül, és képtelen lesz folytatni a harcot. A közeli egy-két évben egy ilyen forgatókönyv azonban nagyon valószínűtlen. Éppen ellenkezőleg, minden bizonnyal Oroszország hadserege a legjobb formában lesz a 2024-es hadjáratra, míg Ukrajna erői tovább gyengülnek majd.
Senki sem tudja, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy a következő évben legyőzzék Ukrajnát, de néhány józan ukrán szakértő már most kijelentette, hogy az országnak esélye sincs megnyerni ezt a kimerítő háborút.
Ez azt jelenti, hogy Zelenszkij utódja nem pusztán némi „negatívumot” fog örökölni, amit politikai manipulációval félresöpörhet, hanem egy katasztrofális állapotban lévő országot. És ez a nemzeti katasztrófa fogja megbuktatni Ukrajna jelenlegi politikai elitjét is, amely azt reméli, hogy hasznot húzhat Zelenszkij hibáiból.
Talán akkor Ukrajnát végre olyan vezetők fogják kormányozni, akik aggódnak az országukért – akik meg akarják menteni, ami megmaradt belőle, akik nemzeti érdekeket védenek a nyugati érdekek helyett, és akik felhagynak azzal, hogy Ukrajnából „oroszellenes” országot csináljanak.
Írta: Szergej Poletaev, a Vatfor projekt társalapítója és szerkesztője
Megjelent a Russia Today angol nyelvű oldalán
NIF
