Site icon Mai Világ

Erdogan: ” Meg fogjuk tisztítani a török-szír határt!”

Hirdetés

A török hadsereg elfoglalta az általa „stratégiai jelentőségűnek” tartott Barszaja-hegyet az északnyugat-szíriai Afrín körzetben a Kurd Népvédelmi Erők (YPG) ellen folytatott Olajág Hadművelet keretében – jelentette be vasárnapi közleményében a török vezérkar.

Recep Tayyip Erdogan török államfő jelezte, hogy teljes egészében meg fogják „tisztítani” a török-szíriai határt a terrorista elemektől. A török média már napok óta rendkívül „kritikus hadállásnak” nevezte az Azaztól északra lévő Barszaja-hegyet. A török haderő kilenc nappal ezelőtt nagyszabású légi és szárazföldi hadműveletet indított a kurdok által autonómnak kikiáltott körzetben. Ankara ezzel új frontot nyitott a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban, és most az a célja, hogy a kurdok visszaszorításával úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a határvidéken mintegy 30 kilométeres mélységben. A hírügynökségek szerint vasárnap a korábbi napokhoz képest sokkal erőteljesebb tüzérségi támadásokat és légicsapásokat hajtott végre abban a körzetben a török hadsereg.

A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a török légicsapások következtében egy család mindhárom tagja életét vesztette, ezenkívül ezek a csapások leromboltak egy történelmi jelentőségű műemléktemplomot. A SANA szíriai állami hírügynökség szerint az Ain Dara – vaskori, több mint háromezer éves szír-hettita – templomról van szó. Az OSDH közzétette, hogy az Olajág Hadművelet kezdete óta – az elmúlt kilenc nap során – 42 polgári lakos és 144 kurd fegyveres halt meg a török támadások következtében.

Recep Tayyip Erdogan vasárnap ismét hangoztatta, hogy a török csapatok e hadművelet végeztével folytatni akarják a harcot a török-szíriai határ teljes egészének a „megtisztításáért”. Már korábban is jelezte, hogy keleti irányban tervezi folytatni egy szélesebb hadművelet keretében a katonai csapásokat. Ez érintené az YPG ellenőrzése alatt álló Manbídzsot, ahol a kurd milíciák mellett amerikai erők is állomásoznak.

Csütörtökön a török elnök azt kérte Donald Trump amerikai elnöktől telefonon, hogy vagy az amerikai katonák, vagy a kurd milícia fegyveresei vonuljanak ki az észak-szíriai Manbídzs térségéből. Hangsúlyozta: az esetleges manbídzsi beavatkozás nem az Egyesült Államok, hanem a szíriai kurd milícia ellen irányul, amelyet Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tart.

Hirdetés

Az Olajág Hadművelet jelentős feszültséget keltett Ankara és a tengerentúli hatalom között, mivel ez utóbbi támogatta az YPG erőit Szíria más területein az Iszlám Állam elleni harcban.

Forrás: 888.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version