Az Egyesült Államok figyelmeztetett: a phenjani rezsim feltehetően azért küldött katonákat Ukrajnába, hogy a kommunista ország hadserege harci tapasztalatokat szerezzen egy újabb koreai háborúhoz.
„Észak-Korea jelentős hasznot húz abból, hogy katonai felszereléseket és korszerű hadiipari technológiákat kap Oroszországtól, illetve katonái harci tapasztalatokat szerezhetnek Ukrajnában. Mindez fokozza Phenjan képességét arra, hogy háborút indítson a szomszédai ellen” – mondta az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének helyettese. Camille Shea a Biztonsági Tanács ülésén beszélt, amit azért hívtak össze, mert Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre – jelentette a Reuters.
A brit hírügynökség idézte az amerikai diplomatának azt a kijelentését is, hogy a kommunista vezetésű ázsiai ország az így megszerzett tapasztalatait nemcsak a szomszédai fenyegetésére, hanem szélsőséges csoportok felfegyverzésére és kiképzésére használhatja.
Észak-Korea ENSZ-küldötte erre azzal válaszolt, hogy országának éppen az USA fenyegetése miatt kell fejlesztenie a hadseregét. Egyúttal kettős mércével vádolta az amerikaiakat, akik a több ezer halálos áldozattal járó gázai háborút Izrael jogos önvédelmének tartják, miközben meg akarják akadályozni, hogy Észak-Korea fejlessze katonai képességeit.
Ehhez a véleményhez csatlakozott Oroszország állandó ENSZ-képviselője is.Vaszilij Nyebenzja azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán hadgyakorlatokkal provokálja Észak-Koreát. Emellett „teljesen alaptalannak” nevezte azt az amerikai állítást, miszerint Oroszország műhold- és űrtechnológiát kíván megosztani Phenjannal. „Az ilyen állítások csak arra szolgálnak, hogy befeketítsék az Orosz Föderáció és a baráti KNDK közötti kétoldalú együttműködést” – hangoztatta Nyebenzja, majd melegen gratulált Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek születésnapja alkalmából.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén felszólalt Dél-Korea küldötte is. Jun Kuk Huang egyebek közt azt hangsúlyozta: az Ukrajnába küldött északi katonák „lényegében Kim Dzsong Un rabszolgái, akiket agymosással kényszerítenek életük feláldozására, hogy ezzel pénzt és fejlett katonai technológiát szerezzenek a rezsimnek Oroszországtól”.
A Reuters emlékeztet rá: Észak-Korea 2006 óta áll ENSZ-szankciók hatálya alatt, és az intézkedéseket azóta már többször is szigorították. Az intézkedések legfőbb célja az, hogy megakadályozza a nukleáris fegyverek és a ballisztikus rakéták fejlesztését. Azonban londoni vélemény szerint aligha várható, hogy a világszervezet újabb és az eddigieknél hatékonyabb korlátozásokat vezessen be Phenjan ellen, mivel a 15 tagú testületben vétójoguk van az oroszoknak.
Infostart