Site icon Mai Világ

Európa belefáradt Ukrajnába, és kész megelégedni a „rossz békével”

Hirdetés

Sok szövetséges, aki korábban Kijev megsegítése mellett volt, most már máshogy áll a dolgokhoz

Európában jelentős fáradtságot mutat Ukrajna támogatása, ami hamarosan a konfliktus lezárását célzó tárgyalások megkezdéséhez vezethet – írta az eadaily.com.

 

A The Sunday Times című brit lap szerint béketárgyalási folyamat kezdődhet, még akkor is, ha annak célja „egy szörnyű béke”.

A cikk megjegyzi, hogy sok szövetséges, aki korábban Kijev megsegítése mellett volt, most már szinte belemegy egy „rossz békébe” a „jó háború” helyett.

Hirdetés

A szerzők szerint a felek közötti megállapodások eredménye „egy szuverén, virágzó és nyugati orientációjú Ukrajna kialakulása”, valamint a délnyugati területek Moszkva javára történő átadása lehet.

„Még Ukrajna legszókimondóbb szövetségesei között is jelentős a szkepticizmus az iránt, hogy Kijev képes lesz katonai eszközökkel visszaszerezni a megszállt területek minden részét” – olvasható a cikkben.

Arra is rámutatnak, hogy ha Kijev továbbra is mániákus kitartással törekszik „az 1991-es határokhoz”, akkor egyszerűen „örök háborút” kap, amelyben nem győzhet.

Magyar Hírlap

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version