Site icon Mai Világ

Európában politikai háború bontakozik ki – frontvonalban vagyunk

Hirdetés

Az Európai Unió múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó projekt keretében ezúttal az uniós pártpolitikai színtéren jelentkező új törésvonalakat és megosztottságokat járta körül legfrissebb elemzésében az Alapjogokért Központ, melyet a 888.hu szemlézett.

A 2019-es EP-választás merőben új lehetőségeket indított el, valamint új forgatókönyveket vázolt fel a politikai térképen. Az újonnan megjelenő törésvonalak sok tekintetben felülírják a régieket (pl. a hagyományos bal-jobb ellentétet), így azok más dimenzióban értelmezendők – írja a portál.

Új politikai koordinátarendszerben kell tehát gondolkodni a továbbiakban, melyben a globalista-lokalista, föderalista-szuverenista tengelyek mentén alakulnak a frontvonalak, és melyben meghatározó lesz a multikulturalizmushoz és nemzeti identitáshoz, illetve a demokrácia liberális és egyéb alternatíváihoz való viszonyulás – olvasható Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója által jegyzett elemzésben.

Fricz Tamás meglátása szerint ezen politikai, kereskedelmi, gazdasági és geopolitikai megfontolásokat magában foglaló törésvonalak a jövőben igencsak jelentékeny mértékben fogják rányomni a bélyegüket arra, hogy az egyes oldalak miképp is vélekednek Európa, és benne az Európai Unió jövőjéről.

Az Alapjogokért Központ elemzése a törésvonalakkal kapcsolatos elméleti keretek (Lipset & Rokkan) mellett részletekbe menően mutatja be az újonnan megjelenő politikai feszültségeket, megosztottságokat, melyek túlmutatnak a nemzeti határokon. Ezek az újonnan jelentkező törésvonalak lebonthatók a globalista vs. lokalista, a föderalista vs. szuverenitáspárti, a multikulturalista vs. nemzeti identitáspárti ellentétpártokra, illetve átfogja a demokrácia változataihoz való viszonyulást is (liberális vagy keresztény, konzervatív demokrácia).

Az elemzés konklúziója alapján ezek a törésvonalak egyre erősebben jelentkeznek majd az európai pártpolitikai térképen, sőt, a korábbi megosztottságokhoz képest sokkal kiélezettebbé válnak, mivel olyan fajsúlyú kérdések vannak napirenden (migráció, keresztény kultúra), melyek „életről és halálról” szólnak.

Hirdetés
[…] ebben a megosztott, új Európában politikai háború bontakozik ki, s ebből mi, magyarok sem vonhatjuk ki magunkat – már csak azért sem, mert a politikai konfliktusok frontvonalában vagyunk. Mint oly sokszor történelmünkben – olvasható az Alapjogokért Központ elemzésének befejező gondolataként.
Forrás
Hirdetés
loading...
Exit mobile version