Világ

Evakuációba kezdett Európa

Hirdetés

Az európai országok sorra jelentik be, hogy evakuálják az állampolgáraikat Izraelből, mivel attól tartanak, hogy a beígért iráni rakétacsapások folytatódni fognak.

Folyamatosan érkeznek a repülőgépek az izraeli repterekre, ám ebben az esetben ezek az országban ragadt európai állampolgárok kimenekítéséről van szó. A szlovák kormány által küldött gép összesen 73 állampolgárt evakuált, többségében szlovákokat, de voltak közöttük lengyelek, csehek, szlovének és osztrákok is. A bejelentés szerint a gép még hétfőn 17 óra után landolt Pozsonyban – ezt Juraj Blanaj külügyminiszter hozta nyilvánosságra.

Csehország szintén kormánygépet indított a Földközi-tenger keleti partvidékén lévő országban, és 66 ember távozásában segített.

Örülök, hogy mindannyian jól vannak. A szállítás nagyon megterhelő volt a nehéz környezetben

– mondta Jana Černochova cseh védelmi miniszter.

Hirdetés

A tárcavezető a keddi landolás után elmondta, hogy az állampolgárok többsége cseh állampolgár volt.

A két közép-európai ország mellett más kormányok is bejelentették korábban, hogy szeretnék kimenekíteni a háborús országból az állampolgáraikat, ilyen lépésre szánta el magát például Lengyelország, Litvánia is. Nem minden esetben a légi útvonalat választják, így például Varsó 200 ember távozását buszokkal oldotta meg Jordánia felé. Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatája a külügyminiszterek keddi rendkívüli ülése után úgy fogalmazott, hogy aktiválva lett a Polgári Védelmi Mechanizmust (CPM), és az EU segíti a tagállamokat a távozni kívánó állampolgáraik evakuálásában.

A BBC híradása szerint több ezer brit állampolgár rekedt Izraelben, London viszont egyelőre még nem rendelte el az evakuációt, de arra kéri az embereket, hogy

ne utazzanak az országba, akik pedig ott rekedtek, azok figyeljék a híreket és kövessék a hatóságok utasításait.

A péntek óta tartó izraeli-iráni háborúban Teherán több ballisztikus rakétát is kilőtt Izraelre, válaszul a korábbi légicsapásokra. Ezek közül több áthatolt a légvédelmen is, és sűrűn lakott városokban csapódtak be, ezzel az információk szerint eddig 24 ember halálát okozva, valamint 100-nál is többen megsebesültek a támadásban. A síita hatalom további, az eddigieknél jóval nagyobb rakétázást helyezett kilátásba, amely súlyos veszélyt jelenthet a civilek számára is.

Hirdetés

portfolio

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!