Fájni fognak a szankciók Putyinnak, de ebből még baj is lehet

Hirdetés

Joe Biden amerikai elnök december óta hangoztatta, hogy Oroszország soha nem látott gazdasági következményekkel néz majd szembe, ha megtámadja Ukrajnát. Ezek a fenyegetések azonban nem tudták megingatni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, ahogy az Ukrajna elleni orosz támadás óta elfogadott három nyugati szankciós csomag hatására sem fújtak visszavonulót az orosz csapatok.

Ez részben annak szól, hogy a gazdasági büntetés nem érte meglepetésként Oroszországot:

• az oroszok évek óta készülnek a szankciókra;
• reménykedhetnek benne, hogy az európai és amerikai szankciók esetén Ázsiából kapnak gazdasági segítséget;
• a nyugati politikai és gazdasági elit láthatóan erősen tart a komolyabb büntetőintézkedések járulékos gazdasági hatásaitól;
• a szankciók eddig nem érintették a legfontosabb orosz szektorokat, az energiaexportot és a mezőgazdasági exportot;
• a szankciók felépítése pedig sok tekintetben ellentmond annak, amit a politikatudomány a siker feltételeiről tud.

Ezzel együtt arról sincs szó, hogy az orosz gazdaság gond nélkül átvészeli majd az ukrajnai háborút, sőt. Ha a károk egyelőre mérsékeltek is, a pénzügyi blokád megnehezíti a háborúzás finanszírozását, és súlyos likviditási és bankpiaci hatásokkal járhat; a szankciós csomagok egyes elemei hosszú távon visszafoghatják az amúgy is gyenge növekedést; a másodlagos hatások pedig csökkenthetik az orosz befolyást, amelynek megerősítése a háború célja volt.

Egyúttal azonban a keményebb szankciók mind belföldön, mind külföldön növelhetik az orosz rezsim agresszióját. Sőt, olyan értékelések is vannak, amelyek szerint pont az a veszélyes, ha Putyin elkalkulálta magát, és a szankciók túl jól működnek, kevés veszélyesebb dolog van ugyanis, mint egy sarokba szorított autokrata vezető atomfegyverekkel.

A múlt héten három hullámban bejelentett nyugati szankciók három irányból próbálnak nyomást gyakorolni Oroszországra.

Az első csapásirány a bankszektor és a pénzügyi rendszer fojtogatása. Az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Egyesült Királyság megtiltotta pénzügyi cégei számára, hogy az orosz bankszektor egyes tagjaival üzleteljenek és feldolgozzák azok devizatranzakcióit^*, továbbá néhány orosz pénzintézet vagyonát is zárolták.

A részleges (tranzakciós tilalom vagyonzár nélkül) szankciók alá helyezettek között van a legnagyobb orosz pénzintézet, a Szberbank, amely mérlegfőösszeg alapján 36,4 százalékos részesedéssel bír az orosz bankszektorban. A szankciók teljes tárházát a nyakába kapta a második legnagyobb orosz pénzintézet, a VTB (16 százalék), valamint féltucat további, kis és közepes méretű bank. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint (mérlegfőösszeg-arány alapján) az orosz bankszektor 80 százalékát büntették, az Európai Unió a 70 százalékát.

Emellett az orosz államot és tizenhárom nagy orosz vállaltcsoportot, köztük a nagy energiacégeket, a Gazpromot, a Lukoilt, a Rosznyeftet, valamint a gázvezeték-üzemeltetésben utazó Transznyeftet és a Rosztelekom telekommunikációs céget kizárták a nyugati tőkepiacokról is.

A szankciók legutóbbi, szombaton bejelentett harmadik körében az orosz bankrendszer egyes tagjait kizárják a Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaságból, az angol rövidítésével SWIFT néven hívott rendszerből, amely a határokon átívelő tranzakciók gyors és hatékony lebonyolításáért felel. E téren a SWIFT domináns szerepet tölt be: kétszáz gazdaság 11 ezer pénzintézete tagja a rendszernek, amely napi 42 millió üzenetet közvetít, becslések szerint több ezer milliárd dollár értékben.

Ugyan nem ez a nemzetközi tranzakciók intézésének egyetlen módja (akár telefonon vagy e-mailben is el lehet intézni az elszámolást), de a nagy volumenű ügyletek, valamint a jelentős és gyors pénzmozgások esetén nincs alternatívája. A rendszer a bankközi hitelezésben is fontos szerepet játszik, emiatt a hozzáférés nélkül jóval nehezebbé válhat a likviditás fenntartása, főként ha a szankciókról szóló hírek hallatán nagyobb tömegek kezdik el kivenni pénzüket az érintett bankokból.

A szankciók célja, hogy megnehezítsék az orosz gazdaság finanszírozását, a nemzetközi elszámolásokhoz való hozzáférését, és ezen keresztül a kereskedelmi elszámolásokat is. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint az orosz bankszektor devizatranzakcióinak 80 százaléka, az orosz kereskedelmi elszámolások fele dollárban bonyolódik, vagyis az intézkedések súlyosan visszavághatják az orosz bankok nemzetközi tevékenységét és ezáltal likviditását is.

További súlyos eszkaláció, hogy az EU, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Kanada  azt ígérte, meggátolják majd az orosz jegybankot abban, hogy nemzetközi tartalékainak felhasználásával kivédje a pénzügyi szankciók hatásait.

Bár a konkrét lépéseket még nem nevezték meg, a gazdasági sajtóban megszólaló elemzők az orosz jegybank külföldi vagyonának zárolására tippelnek. A 630 milliárd dollárra taksált orosz devizatartalék nagyjából harmada a nyilatkozatot aláíró négy országban vezetett számlákon van, ennek befagyasztása esetén jelentősen csökkenne az orosz pénzügyi mozgástér.

Ugyanakkor a nyugati világ eltökéltségének korlátjait jelzi, hogy az amerikai szankciók szövegében szerepel: az energia- és élelmiszer-kereskedelemre nem vonatkoznak a tiltóintézkedések.

Joe Biden amerikai elnök korábban azt ígérte, úgy bünteti meg Oroszországot, hogy a benzinárra és általában véve az inflációra ne legyen hatással a dolog; és az Európai Unióban is csak hosszú diplomáciai csatározások árán sikerült átnyomni a szankciókat, miután több uniós tagállam attól tartott, hogy azok akadályozzák az energiaimportot, növelik az inflációs nyomást és veszélybe sodorják az európai bankszektor oroszországi érdekeltségeit. (Az orosz gáz fontosságáról itt írtunk részletesen.)

Az energiára és élelmiszer-exportra vonatkozó kibúvó miatt ameddig az elszámolásokat nem a szankcionált orosz, hanem például európai uniós bankokon keresztül bonyolítják, e termékkategóriákban szabadon kereskedhetnek tovább. Ez annak fényében fontos szempont, hogy korábbi cikkünk szerint igazán súlyos sebet rövid távon csak az olaj- és földgázexport ellehetetlenítésével lehetne okozni az orosz gazdaságnak.

Hasonló a helyzet a SWIFT-kizárást illetően. A korábbi fenyegetésekkel ellentétben nem a teljes orosz bankrendszert zárják ki a SWIFT-ből, hanem csak egyes pénzintézeteket, azonban a pontos szankciós lista még nem készült el. A nemzetközi sajtónak név nélkül nyilatkozó amerikai tisztviselők szerint vizsgálják, hogy le tudják-e választani az olaj- és gázügyleteket a többi utalásról a SWIFT-ben, és azt illetően is zajlik a modellezés, hogy melyik bankokat tudják úgy szankcionálni, hogy az orosz gazdaságnak fájjon, de az európainak ne.

Azaz itt is egyensúlyozás folyik, amelyet nehezít, hogy Hosuk Lee-Makiyama, a European Centre for International Political Economy nevű agytröszt elemzője azt írta, a SWIFT-kizárás ahhoz vezetne, hogy Oroszország zárolja az európai uniós vállalatok nagyjából 300 milliárd eurós vagyonát, azaz a lépés nagyon súlyos károkkal járna.

A másik csapásirány az orosz elit egyes tagjaira kivetett vagyonzár. Visszatérő érv a nyugati sajtóban, hogy Vlagyimir Putyinra elsősorban úgy lehetne hatást gyakorolni, ha az oligarchák vagyonát vennék célba, és ezzel felkorbácsolnák a rezsimmel szembeni elégedetlenséget.

Gabriel Zucman egyenlőtlenségkutató adatai szerint az orosz társadalom legvagyonosabb 0,01 százaléka vagyona több mint felét külföldön tartja, a luxusingatlanoktól kezdve jachtokon át focicsapatokig számos látványos vagyonelemet lehetne lefoglalni tőlük. Eddig csak kisebb és közepes halakat vettek célba az oligarchák közül, de a szombati bejelentés szerint hamarosan létrehoznak egy transzatlanti akciócsoportot, amely megpróbálja majd felkutatni a „kormányhoz közeli” orosz elit „törvénytelen úton szerzett vagyonát”.

Hogy ezen kategóriába ki tartozik bele, az nem világos, mindenesetre Roman Abramovics milliárdos oligarcha egy alapítványnak adta futballklubját, a brit Chelsea-t; más orosz közszereplők pedig olasz villájuk potenciális elvesztése miatt tajtékoztak. Az Egyesült Királyság, az EU és az Egyesült Államok emellett személyesen Vlagyimir Putyin, valamint az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov vagyonát is zárolta, de az nem világos, hogy nekik van-e bármiféle jelentősebb vagyoneszközük a nyugati világban.

A harmadik szankciós irány a technológiához való hozzáférés korlátozása. Az Egyesült Államok az orosz védelmi, hajóipari és repülőgép-ipari szereplőkre vetett ki újabb exportkorlátozásokat, amelyekhez az EU mellett Japán, Ausztrália, az Egyesült Királyság, Kanada és Új-Zéland is csatlakozott, és Tajvan és Dél-Korea is jelezte, hogy betartják a korlátozásokat.

A kínai csipgyártásra és a Huawei telekommunikációs cégre kivetett szankciókhoz hasonlóan ezek nemcsak a közvetlen kereskedelemre, hanem az amerikai technológiák harmadik országokból való exportjára is vonatkoznak, azaz elvben egy kínai vagy dél-koreai cég sem exportálhat amerikai hozzáadott értéket tartalmazó technológiai terméket Oroszországba. Mint az Economist kiemelte, arra még sosem volt példa, hogy egy egész ország teljes iparágait vegyék célba az amerikai technológiai korlátozások, ezért azok hatása nehezen megjósolható, de hosszabb távon potenciálisan súlyos lehet.

Az Európai Unió az orosz energiaszektor számára való technológiaexportot is korlátozások alá vonta, ami azért lényeges, mert az orosz gáz- és kőolajlelőhelyek feltárásában a külföldi technológia egyre fontosabb szerepet játszik. A könnyebben hozzáférhető lelőhelyek apadnak, a potenciálisan feltárható gáz- és olajmezők pedig egyre északabbra helyezkednek el, emiatt egyre nehezebben, egyre drágábban és csak egyre fejlettebb technológiai megoldásokkal kitermelhetők. Miután az orosz gazdaság technológiai bázisa nem kifejezetten erős, ezen a területen is nő a technológiafüggőségük, ami súlyos sebezhetőséget jelent.

A kérdés politikatudományi szakirodalma alapján ugyanakkor kérdéses, hogy mennyiben hatékony eszközök a szankciók, főként egy háború gyors megállítását illetően.

A témában készült legátfogóbb kutatás, egy 2014-es tanulmány 1400 szankciós epizódot vizsgált 1945 és 2005 között, és arra jutott, hogy a szankcionáló felek az esetek 37,5 százalékában érték el politikai céljukat a gazdasági zsarolással. Ugyanakkor a kisebb számú eseteket részletesebben vizsgáló kutatók ennél alacsonyabbra teszik a sikeres szankciók arányát, valamint azt hangsúlyozzák, hogy a sikerhez számos fontos feltételnek kell teljesülnie.

Daniel Drezner, a Tufts Egyetem professzora és a kérdés egy veterán kutatója azt írja egy tavalyi kötetben, hogy a szankciók jellemzően akkor működnek, ha a követelések világosak; multilaterális támogatás áll a szankciók mögött; ha nincsenek „sötét lovagok” (más államok vagy nem állami szereplők, például csempészek vagy bankárok), amelyek segítenek megkerülni a szankciókat; és amikor a konfliktus esélyét alacsonynak tartják a felek.

Más szakirodalmi összefoglalók alapján lényeges a siker szempontjából az is, hogy a szankciók nagy károkat okozzanak; az azokat kivető államot a célpont szavahihetőnek tartsa; hogy a szankcionáló és a szankciót elszenvedő ország(ok) politikai és gazdasági elitje mekkora társadalmi ellenállásra számíthat; a célpont politikai rendszerének jellege (demokráciákban a nép, autokráciákban az elit sanyargatása hatékonyabb); valamint hogy a szankciók mennyire tág vagy szűk követeléseket érintenek.

Ezek alapján eleve kevés esély volt rá, hogy az Oroszország elleni szankciós fenyegetés jelentősen befolyásolja Putyin magatartását.

A szankciók mögött álló követelések tágak, a konfliktus esélye pedig olyan magas, hogy már el is kezdődött. Ha feltételezzük, hogy Vlagyimir Putyin számára akár biztonságpolitikai, akár belpolitikai okokból kulcskérdés az Ukrajna feletti befolyás (és az elmúlt napok eseményeit nehéz máshogy értékelni), akkor nehéz elképzelni, hogy feladja terveit.

Az is egyértelmű, hogy Putyin nem tartja szavahihetőnek az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, ami kezdettől fogva csökkentette az esélyét annak, hogy fenyegetéssel jobb belátásra lehet bírni. Oroszország ráadásul már a Krím félsziget 2014-es megszállása óta különböző (kevésbé súlyos) pénzügyi szankciók és exportkorlátozások alatt állt, ám ezek még az orosz gazdaság gyenge teljesítménye mellett sem vették rá Putyint az ukrán hódítás tervének feladására.

Bár a nyugati szankciók egy hét leforgása alatt rengeteget erősödtek, a folyamatos egyensúlyozás alapján mégis úgy tűnik, hogy az amerikai és nyugat-európai gazdasági és politikai elit kockázattűrése alacsonyabb, mint Putyiné. Más szóval a szankciókkal kapcsolatos potenciális társadalmi ellenállás jóval nagyobb probléma a szankcionálók, mint a szankcionált számára.

Ebből fakad az is, hogy miközben orosz katonák támadják Kijevet és Harkivot, a nyugati világ egyes becslések szerint napi 700 millió dollár értékben vásárol olajat, gázt és egyéb nyersanyagokat Oroszországtól.

Gyengíti a nyugati alkuerőt, hogy a szankciók mögött álló országok száma erősen korlátos, és nincs köztük Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere, Kína. Sok elemző és az orosz kormány is arra számít, hogy Kína a „sötét lovag” szerepét fogja betölteni, amely segít majd az orosz gazdaságnak átvészelni a szankciókat. De Kína mellett számos, az Egyesült Államokhoz közelebb álló ország is kimarad a szankciózásból, Indiától Délkelet-Ázsián át Latin-Amerikáig.

Mint egyes újságírók emlékeztettek rá, a sötét lovagok közé sorolható az európai pénzvilág, valamint a nyugati jogi és tanácsadói szféra jelentős része is, amely a megfelelő összegekért cserébe fontos szerepet játszott az orosz elit vagyonának tisztára mosásában és a tisztára mosást megkérdőjelezők elhallgattatásában.

Vélhetően ez is szerepet játszik abban, hogy az orosz elittel szembeni szankciók eddig korlátozottak maradtak, holott a szakirodalom szerint a személyelvű autoriter rendszerekben az elit megcélzása hatásosabb lehet, ha a politikai instabilitás szítása a cél. Másfelől az is visszatérő megállapítás, hogy az ilyen rendszerekben a rezsim általában az elnyomás növelésével reagál a gazdasági helyzet romlására, ami Oroszországban évek óta megfigyelhető – a népnek tehát így is, úgy is árt a szankciózás.

A diktátorok nem vonulnak nyugdíjba. Ha Putyint a hatalom elvesztése fenyegeti, csak növelné az erőszakot. Emiatt a szankciók veszélyesebbek, ha hatékonyak a belpolitikai nyomás fokozásában– írta Paul Musgrave, a University of Massachusetts Amherst politológusa. (A másik oldalon viszont olyanok is vannak, akik szerint az oligarchák befolyása eleve erősen korlátozott Oroszországban, ezért nehéz rajtuk keresztül nyomást gyakorolni.)

A szankciók hatását gyengítheti, hogy az oroszok már egy ideje készültek azokra. Moszkva a Krím megszállása óta próbálja mérsékelni kitettségét a dollárral szemben, és 2013 és 2021 között 80 százalékos szintről 50 százalék alá csökkentette az amerikai deviza részarányát kereskedelmi elszámolásaiban. A dollár részaránya ugyanakkor nem a jüan vagy a rubel kárára gyengült, ehelyett az euró befolyása nőtt meg (9-ről 36 százalékra).

A kötvénypiac külföldi kitettsége alacsony, a teljes orosz külső adósság pedig csupán 64 milliárd dollár, tehát a nyugati kötvénypiaci kizárás önmagában nem jelent súlyos problémát rövid távon. Dimitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője a héten arról beszélt, hogy évek óta csökkentik importkitettségüket, és számos területen sikerült önellátásra berendezkedniük, ezért a szankciók nem jelentenek majd megoldhatatlan problémát.

Egyesek a SWIFT-kizárás hatásában is kételkednek. Egyrészt a korábbi szankciós fenyegetés miatt egy külön orosz pénzügyi kommunikációs hálózatot is létrehoztak (ez az SPFS rövidítéssel fut), és Kínának is van egy saját pénzügyi kommunikációs rendszere (CIPS), amely a jüan nemzetközi elszámolásokban való használatát támogatandó jött létre 2015-ben.

Másrészt gyakran előkerül a kriptovaluták potenciális szerepe a szankciók megkerülésében, bár nem világos, hogy az évi 550-600 milliárd dollárra rúgó orosz kereskedelmi forgalmat hogyan lehetne instabil és szűkösen rendelkezésre álló kriptovalutákban feldolgozni, illetve mit kezdene az orosz állam a kriptovagyonnal, ha nyugdíjat kell fizetni.

Harmadrészt az eddigi SWIFT-szankciók példája alapján sem garantált a pénzügyi összeomlás. A rendszert eddig háromszor állította csatasorba az Egyesült Államok:

• A 2001-es terrortámadások után egyes terrorcsoportok finanszírozása esetében kértek ki bizalmas információkat a névleg független, nemzetközi pénzintézetek tulajdonában álló rendszerből.
• Iránt kétszer is kizáratták a rendszerből, először 2012 és 2015 között, akkor még relatíve nagy nemzetközi támogatás mellett, az iráni rezsim atomprogramjának akadályozását célozva.
• Másodszor pedig 2018-ban, az első kizárást feloldó iráni atommegállapodás amerikai felmondása után, amikor nemzetközi ellenkezés dacára is kiebrudálták Iránt a rendszerből. Ezt úgy érték el az amerikaiak, hogy az egész rendszert szankciókkal fenyegették meg, ha nem kapcsolják le róla az iráni bankokat, a SWIFT tagjai pedig jobbnak látták beadni a derekukat.

Adam Tooze gazdaságtörténész az Iránnal szembeni szankciókhoz hasonlította a mostani intézkedéseket, és azt írta, most gyengébb büntetést vetettek ki egy erősebb országra. Irán esetében a teljes bankrendszerre és a jegybankra is átfogó korlátozásokat (levelezőbanki kapcsolat tilalma, vagyonzár, SWIFT-kizárás) vetettek ki, és további szankciókkal akadályozták az iráni olajexportot, amely ennek hatására ötödére csökkent. Az oroszok esetében ezzel szemben egyelőre szelektív banki korlátozások vannak a stratégiai export korlátozása nélkül. A fent idézett Drezner két januári kommentárjában szintén kiemelte, hogy az Iránra 2018 után kivetett, minden korábbinál súlyosabb szankciók évek alatt sem vezettek célra.

Visszatérő témája az elemzéseknek az orosz jegybank 630 milliárd dolláros devizatartaléka, amely a GDP 43 százalékának felel meg. Ám ebből a likvid eszközök értéke lényegesen kisebb, 469 milliárd dollár. Emellett, mint fent írtuk, a teljes összeg jó harmada hamarosan zár alá kerülhet a nyugati országokban. Ezzel együtt rövid távon az olajbevételekből és a tartalékból tudja magát finanszírozni Oroszország, ám a háború költségeivel és a további pénzügyi szankciók járulékos káraival együtt már nem tűnik rózsásnak a helyzet.

Ezt tetézi, hogy már eddig is voltak komoly gondok az orosz gazdaságban.

• Az infláció már az ukrán válság előtt is súlyos, januárban éves szinten 8,7 százalékos volt, és az utóbbi hetekben a rubel árfolyama mélyrepülésbe került a dollárral szemben.
• Az alapkamat már most is 9,5 százalékos, és egyes várakozások szerint heteken belül 11 százalékig kell majd emelni, ami nem fog jót tenni a finanszírozási környezetnek.
• A tőzsde is mélyrepülésbe kezdett, idén az irányadó moszkvai tőzsdeindex értéke 35 százalékkal csökkent, a mínusz nagy része a csütörtöki napon, az invázió kezdete után jött össze.
• A háború láttán a tőke is elkezdett menekülni Oroszországból, ami jelzi, hogy mennyire bíznak Putyin bölcsességében a orosz elit tagjai.
• Egyes pesszimistább elemzők pedig úgy vélték a hétvégi nyilatkozataikban, hogy a jövő héten a bankpánik sem kizárt: ha az emberek a szankciók hallatán megrohamozzák az orosz bankokat, az azonnali összeomlást hozhat.

A kínai segítséggel kapcsolatos orosz optimizmus sem feltétlenül indokolt. Ezt jelzi, hogy pénteken legalább két nagy kínai állami bank is visszafogta az orosz nyersanyag-kereskedelem finanszírozását a potenciális kockázatok miatt, egyikük, az ICBC pedig felfüggesztette a dollárban való eximhitelezést az orosz tranzakciók esetében. Bár ez a kínai politika döntései alapján változhat, korábban a kínai nagy állami bankok betartották az Irán és Észak-Korea, sőt az egyes hongkongi politikai vezetők elleni amerikai szankciókat is, mert nem akarták megkockáztatni, hogy az Egyesült Államok ellehetetlenítse számukra a nemzetközi működésük szempontjából elengedhetetlen dollártranzakciókat.

Hasonló probléma Vlagyimir Putyin számára, hogy a két említett SWIFT-alternatíva erősen korlátozott lefedettséggel bír. Az orosz rendszerhez 2020-ig mindössze 23 ország 400 bankja csatlakozott, és az éves szinten csupán 13 millió üzenetet kezel. Ezzel szemben a SWIFT-en orosz pénzintézeteket érintő tranzakciók számát napi 400 ezerre teszik.

A CIPS 103 országban aktív, de a rendszerhez csupán 75 bank csatlakozik közvetlenül, és 1280 közvetetten, ezek közül több mint 500 kínai. A CIPS pedig eleve a Kínán kívüli jüanelszámolások kezelésére jött létre, ám a jüan nem konvertibilis, ezért nagyon korlátozott a nemzetközi használata, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) 2-3 százalékra teszi a részarányát a nemzetközi elszámolásokban. Nem véletlen, hogy az orosz–kínai gázszerződés pénzneme is az euró.

Hosszabb távon további sebezhetőséget jelent, hogy az önellátás hagyományosan nem tesz jót a technológiai fejlődésnek és a jólétnek, utóbbi kettő pedig Oroszországban nem volt valami fényes az utóbbi bő egy évtizedben: az egy főre eső kibocsátás dollárban kifejezve, az inflációtól megtisztítva mindössze 6 százalékot nőtt 2008 és 2020 között (Magyarországon valamivel több mint 20 százalékot).

Ugyanezen okból egyes elemzők szerint hosszabb távon a technológiai exportkorlátozások is jelentős hatással lehetnek. Bár Oroszország nem tartozik az amerikai technológia kiemelt importőrei közé, az Egyesült Államok az ázsiai gyártók bevonásával relatíve széles koalíciót hozott össze, ezért az orosz ipar számára nehezebb lesz egyes fontos alkatrészek és eszközök, például mikrocsipek vagy precíziós gépek beszerzése. Mások szerint ugyanakkor évekbe telhet, mire kikristályosodnak ezen lépések negatív hatásai, azaz a jelenlegi orosz magatartást vélhetően nem fogják befolyásolni.

Az exportkorlátozásoknak megvannak a potenciális buktatói is: bár az ilyen jellegű korlátozások rendkívül erőteljesek tudnak lenni, azok alkalmazása fennakadást okozhat a termelési láncokban egy olyan időszakban, amikor eleve komoly logisztikai és ellátási zavarokkal küzd számos ipari szektor. A Danske Bank elemzői szerint az ellátási láncokon belüli fennakadások mértéke az ukrajnai invázió megindulása után meghaladta a koronavírus-járvány legrosszabb időszakaiban mért állapotot, azaz a járulékos károk vélhetően világszerte jelentkezni fognak majd. Hasonló a helyzet az infláció terén: Joe Biden fogadkozása ellenére nehéz elképzelni, hogy ne nőne az inflációs nyomás, ha válságba kerülne a világ egyik legjelentősebb nyersanyag-exportőre.

Egy gyakori ellenérv mind az orosz stratégia, mind az oroszok megbüntetése terén, hogy az invázió és a szankciók is másodlagos hatásokkal járnak. Az orosz támadás erősíti a NATO egységét, amely ellentétes az orosz érdekkel, továbbá hosszabb távon növelheti az Európai Unió energetikai függetlenedésének támogatottságát, és így csökkentheti az orosz gázcsap politikai befolyását. Ennek első jele, hogy a német kormány a héten felfüggesztette az Északi Áramlat 2 gázvezeték engedélyezési eljárását, amelyet eddig erős amerikai és európai bírálatok ellenére sem voltak hajlandóak meglépni. Ezzel együtt az is reális forgatókönyv, hogy – miként a 2014-es krími és kelet-ukrajnai háború vagy a 2008-as grúziai orosz beavatkozás esetén – Európa számára a mostani háborút is gyorsan feledteti majd az olcsó orosz energia. Az sem világos, hogy az atomellenes és a zöldenergia-stratégiájukkal is bukdácsoló németek számára milyen reális alternatívák vannak rövid és közép távon.

A másik oldalról a SWIFT-kizárás és az oroszok pénzügyi elszigetelése kapcsán felmerül, hogy mindez erősítheti a kínai-orosz együttműködést és egy alternatív nemzetközi pénzügyi rendszer kialakulását, azaz végső soron a nyugati világ befolyásának csökkenésével jár majd. Ez ugyanakkor középtávon jó eséllyel a mostani konfliktustól függetlenül, pusztán az Egyesült Államok, illetve Kína és Oroszország stratégiai érdekellentétei miatt is reális forgatókönyv, azaz racionális érv lehet, hogy addig kell használni a pénzügyi fegyvert, ameddig lehet.

Egy aktuálisabb és jelentősebb probléma, hogy nem feltétlenül jelent békét, ha a szankciók működnek, sőt egyes politológusok szerint a szankciós eszkaláció súlyosbíthatja a helyzetet.

A szankcionált autokrata vezetők nemcsak belföldön, külső irányba is hajlamosak növelni az agressziót, ha szorul a hurok.

Putyin például vasárnap készenlétbe helyeztette az orosz atomarzenált, miközben az ukrán fronton is egyre kevésbé válogatják meg a célpontjaikat az orosz egységek. Michael Kofman, az amerikai CNA katonai agytröszt Oroszország-szakértője szerint ez csak az „eszkalációs spirál kezdete”, amihez a szankciók stratégiai jellege (más szóval súlyossága) is hozzájárul.

Paul Poast, a Chicagói Egyetem tanára pedig úgy fogalmazott, „ez pontosan a sarokba szorítva/nincs vesztenivalója-forgatókönyv, amely sokakat aggaszt”. Mint kiemelte, a kérdés szakirodalma szerint a szankciók (és általában véve a feltartóztatás elszántságának jelzése) gyakran visszaüthetnek, ha azok célpontja úgy érzi, a helyzete a fenyegetések fényében idővel romlani fog, ezért jobb minél előbb minél nagyobb csapást mérnie az ellenségre.

Ezzel a logikával szokás magyarázni, hogy Japán miért támadta meg 1941-ben az Egyesült Államokat Pearl Harbournál, holott nagyjából semmi esélye nem volt a győzelemre. A rosszul haladó háború, az Ukrajnának nyújtott jelentős nyugati anyagi segítség és a súlyos szankciók hármasa Putyint is ilyen helyzetbe hozhatja Poast szerint. Másfelől az ukrán és az orosz vezetés képviselői a vasárnapi hírek szerint hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni a belarusz határon, tehát van esély rá, hogy a vészmadaraknak nem lesz igazuk.

Forrás

Hirdetés