Európa

Ferenc pápa megfenyegette Zelenszkíjt!

Hirdetés

Egyetlen keresztény egyházat se szüntessenek be közvetlenül vagy közvetetten – hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap, miután Volodimir Zelenszkij aláírta az ukrán ortodox egyház betiltásáról szóló törvényt. Ferenc pápa kijelentette, hogy továbbra is fájdalommal követi az Ukrajnában és az Oroszország területén zajló harcokat.

Ami pedig a nemrég Ukrajnában elfogadott jogszabályt illeti, Ferenc pápa hangoztatta: „féltem azoknak a szabadságát, akik imádkoznak, mivel aki igazán imádkozik, annak az imája mindig mindenkiért szól. Imádkozással nem követ el bűnt.”

A katolikus egyházfő úgy vélte, ha valaki rosszat tesz saját népe ellen, akkor azért bűnösnek lehet tartani, de senki nem követ el bűnt, mert imádkozott.

„Akkor meg hagyjuk imádkozni, aki imádkozni akar ott, amelyet saját egyházának tart. Kérem, egyetlen keresztény egyház se töröltessék el közvetlenül vagy közvetetten.

El a kezekkel az egyházaktól! –  mondta Ferenc pápa.

Hirdetés

A pápa arra utalt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) betiltását lehetővé tevő törvényt, amelyet kedden fogadott el az ország parlamentje. Az elnöki döntést az ukrán parlament honlapján tették közzé szombaton.

A törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat, egy kormánybizottság pedig listát állít össze ennek leányszervezeteiről, amelyeknek a működését nem engedélyezik tovább.

(MTI)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!