Itthon

Fordulat: Mégis feljelentést tesz a Szőlő utcai ügy koronatanúja

Mint ismert,  nyilvánosság elé állt a Budapesti Javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat koronatanúja. Közölte, eddig azért nem merte elmondani, hogy mi történt, mert a Fidesz volt kormányon. Bangó Sándor többek között elmondta: a letartóztatásban lévő korábbi igazgatón, Juhász Péter Pálon kívül sze*uálisan bántalmazta az a Zsolt bácsi is, akivel kapcsolatban már a közvélemény is értesült, hogy a gyanú szerint ő lehet az a „magas rangú fideszes politikus”, aki miatt a Juhász Péter Pál által elkövetett borzalmakat több mint tíz éven keresztül eltussolták a hatóságok.

Az áldozat a Kontrollnak elmondta, 14–15 éves korában került a Szőlő utcai javítóintézetbe, Juhász Péter Pállal a Covid idején elrendelt karantén alatt ismerkedett meg. A volt igazgató ekkor bántalmazta a fiút, majd ez később rendszeressé vált. A cselekmények többnyire a volt igazgató szobájában történtek. A fiúnak korábbi szabadulást ígértek.

„Történt egy olyan eset, hogy Zsolt bácsi ott volt, az akit így így ismer a média.

Ez a nevezetű ember egy politikus személy volt. Én csak annyit láttam belőle, amikor felkapcsolták… Sötétben levitt a Péter bácsi. Amikor megtörtént a sze*uális aktus ezzel a Zsolt bácsival, akkor én őt nem láttam. Akkor láttam meg, amikor végzett, felöltözött és felkapcsolta a villanyt. Én nem ismertem akkor még politikus személyeket, hiszen 14 éves gyerek ne ismerje a politikát”– mondta el Bangó Sándor.

Bangó Sándor azt nyilatkozta, nem tesz feljelentést, mert túlságosan megterhelik lelkileg a történtek, de arról is beszélt, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő bizonyítékok az ügyben. A férfi azonban most úgy döntött, mégis feljelentést fog tenni a Szőlő utcai bűncselekmény-sorozattal összefüggésben, amivel kapcsolatban Zsolti bácsi neve is felmerült.

„Mégis hajlandó »vállalni Zsolti bácsi ügyét« Bangó Sándor, aki a Kontrollnak beszélt arról, hogy mit tett vele Juhász Péter Pál és egy másik férfi a Szőlő utcai javítóintézetben. A Budapesti Javítóintézetben élő gyerekeket ért erőszak miatt indult eljárás koronatanúja múlt héten azt ígérte, hogy hamarosan megteszi a feljelentés-kiegészítést a Zsolti bácsiként megnevezett bántalmazója ellen. Később azonban azt jelezte, hogy belefáradt az ügybe és attól tart, hogy nem tudja bizonyítani az igazát.

Most viszont azt írja: hosszas gondolkozás után mégis beleáll, »hogy az az ember ne tudjon többé senkit bántani.« Megismételte, hogy lelkileg megterhelő számára az ügy, ezért arra kérte követőit, hogy a következő időszakban is álljanak mellette – akkor is, ha megpróbálják torzítani az igazságot, vagy ha azt állítják, hogy hazudik”

– írták a Kontroll Facebook-oldalán.

loading...
no_div: false });
error: Content is protected !!