Európa

Franciaországban már jóváhagyta az alkotmánybíróság a kötelező oltást – ránk is ez vár

Hirdetés

Hiába tartanak lassan egy hónapja a tüntetések, a francia alkotmánybíróság csütörtöki állásfoglalása szerint kötelezővé lehet tenni az egészségügyi dolgozók számára a koronavírus elleni védőoltást. A védettségi igazolványhoz is lehet kötni a szolgáltatások hozzáférhetőségét. Magyarországon már mind a kettőre volt példa.

Döntött a francia alkotmánybíróság arról, hogy csak védettségi igazolvánnyal vehetők igénybe bizonyos szolgáltatások, illetve hogy kötelezővé lehet-e azt tenni az egészségügyben dolgozóknak, és mind a két pont esetében úgy találták, hogy nem törvényellenes a két szigorítás. Eközben országszerte folytatódik a csaknem egy hónapja kezdődött tüntetéssorozat a kormány döntése ellen – számolt be az Euronews.

Emmanuel Macron elnök még július közepén jelentette be a két szigorítást, arra hivatkozva, hogy a delta-variáns elkezdett terjedni az országban, valamint hogy újra emelkedni kezdett a koronavírusos esetek száma Franciaországban. Az országban addig is szigorúbb szabályozás volt érvényben, mint Magyarországon: a maszkviselés kötelező volt zárt térben és a tömegközlekedési eszközökön.

 

Magyarországról nézve a védettségi igazolvány és a kötelező oltás kérdése is izgalmas, mivel már áprilisban előbbihez kötötték például az éttermek beltereinek látogatását, míg az egészségügyi dolgozóknak az elmúlt hetekben vált kötelezővé a vakcina felvétele. De míg Franciaországban ez tüntetéssorozatokhoz vezetett, itthon nem volt igazi ellenállás. Bár az egészségügyi dolgozók szakszervezetei szerint – amelyek támogatják a javaslatot – több ezren is felmondhatnak a kórházakban a lépés miatt.

Hirdetés

Az olasz kormány szeptember elsejétől kötelezővé teszi a védettségi igazolványt az iskolai dolgozók számára. A védőoltást elutasító tanárok szankcionálásáról még egyeztet.

Vasárnaptól több európai uniós tagállam – valamint Norvégia – átkerül a brit beutazási lista zöld kategóriájába, vagyis az onnan érkezők mentesülnek a karanténkötelezettség alól. Addig a Franciaországból érkezőkre – még a beoltottakra is – 10 nap karantén vár

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!