Európa

Egész Franciaországot felforgatta Macron váratlan húzása

Hirdetés
Váratlant húzott Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este: pártja EP-választási súlyos veresége után feloszlatta a Nemzetgyűlést, lemondatta a kormányt, és új törvényhozási választásokat írt ki június 30-ára, illetve július 7-ére. Az államfő ezzel kockázatos játékba kezdett, a választások kimenetele ugyanis könnyen az EP-voksoláson győztes, Marine Le Pen-féle jobboldali radikális párt, a Nemzeti Tömörülés abszolút többsége lehet, de az is elképzelhető, hogy patthelyzet alakul ki az új Nemzetgyűlésben, ami súlyos kockázatot jelent az ország kormányzására nézve. Macron a szélsőjobboldali veszély felemlegetésével próbálja összezárni a mérsékelt szavazókat pártja mögé, de a Nemzeti Tömörülés „néppártosodása” miatt ennek már nincs olyan mozgósító ereje, mint régen.

Vereség után új választások

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este bejelentette, hogy előrehozott nemzetgyűlési választásokat ír ki június 30-ára, illetve június 7-ére. Az ok: pártja, a Reneszánsz és annak szövetségesei 14,6 százalékkal másodikak lettek az európai parlamenti választásokon, miközben a Macron fő ellenfeléhez, Marine Le Penhez köthető Nemzeti Tömörülés 31,37 százalékot szerzett.

Francia EP-választás eredmények

Nemzetgyűlési többsége most sincs Macron pártjának és szövetségeseinek, alkalmi koalíciókkal kell áterőltetni a jogszabályjavaslatokat a törvényhozáson. Sőt, olykor alkotmányos különutakat kell keresniük: a hatalmas tüntetéseket kiváltó nyugdíjkorhatár-emelést például Macron a Nemzetgyűlést megkerülve emelte törvényerőre.

A teljes cikk ITT olvasható.

portfolio

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!