Itthon

Gesztust tett a román kormánynak Orbán Viktor

Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár pénteken.

A két vezető a magyar-román kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről egyeztetett egymással.

Orbán Viktor arról is biztosította tárgyalópartnerét, hogy az EU Tanácsának soros elnökeként Magyarország ősszel napirendre veszi Románia teljes körű schengeni csatlakozásának ügyét – mondta Havasi Bertalan.

A Maszol.ro szerint a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor részvevőjeként és szombati előadójaként már Tusnádfürdőn tartózkodó magyar kormányfőt román hivatali kollégája hívta meg Bukarestbe.

A két kormányfő megbeszélésén jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is, aki az erdélyi lapnak azt mondta: teljesen normális gesztus a román miniszterelnök részéről, hogy az itt tartózkodó magyar kormányfőt meghívja, mint ahogyan történt ez tavaly ilyenkor is.

Hirdetés

Kelemen Hunor szerint a találkozón kétoldali gazdasági projektekről és a schengeni csatlakozás kérdéséről is szó esett. Elhangzott, hogy Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Románia schengeni csatlakozását, és az Európai Tanács magyar elnökségének idején Magyarország napirendre tűzi a szárazföldi csatlakozásról szóló szavazást (miután légi és tengeri úton Románia már belépett a schengeni térségbe), ez az egyik prioritása Magyarországnak EU-s elnöksége idején.

Az RMDSZ elnöke arról is beszélt, hogy„nagyon barátságos, közvetlen hangulatban” telt a találkozó.

A Maszol.ro szerint Marcel Ciolacu Facebook-bejegyzésében a találkozót követően többek között azt írta:  „pragmatikus megbeszélés” zajlott le, és közölte „Orbán miniszterelnök úrral, hogy együtt akarunk dolgozni a pozitív kétoldalú menetrend megerősítésén, amely polgáraink javát szolgálja etnikai hovatartozástól függetlenül.”

Megállapodtak abban is, hogy megvalósíthatósági tanulmányokat kezdenek készíteni a Budapest–Bukarest nagysebességű vasúti összeköttetés megvalósításáról.

A román kormányfő egyúttal köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért egyértelműen támogatja Románia szárazföldi csatlakozását a schengeni térséghez.

Hirdetés

privatbankar

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!