Guy Verhofstadt bizalmasa belebukhat a járványba

A kétgyerekes családanya Maggie De Block eredetileg úgy tervezte, hogy háziorvosként dolgozik majd, ehhez 25 évig tartotta is magát. Közben a politikára úgy tekintett, mint egy hobbira, és a flamand liberálisok regionális ügyeivel foglalkozott, akárcsak testvére, Eddy De Block, akiből később szülővárosuk, Merchtem polgármestere lesz, vagy mint férje, aki önkormányzati képviselő lett. Ezért is választja inkább az országos politikát. 1999-ben induló nagypolitikai karrierjének elindítója egy levél volt, amelyben az akkor pártelnökként dolgozó Guy Verhofstadtnak felajánlotta szolgálatait. A levél hatásosnak bizonyult, hiszen az 1999-es választásokat követően parlamenti képviselő lesz, az egyik fontos választási körzetből (Brüsszel-Hall-Vilvoorde) segíti Guy Verhofstadt munkáját, egészen 2011-ig, amikor is az 541 napos világrekordot jelentő kormányválság végén a szocialista Elio di Rupo kormányában a szociális, szegénységi ügyek, valamint a bevándorlási és menekültügyi kérdések államtitkára lesz.

Migránsok apasági nyilatkozatokkal csalnak, hogy belga papírokat szerezzenek – az akkori bevándorlásügyi államtitkár, Maggie De Block pedig hagyja.

Már ekkor sok kritika éri a migránsok ellenőrizetlen és nagy mértékű beáramlása miatt. Ebben az időben tetőzik a „megvásárolt apasági nyilatkozatok” ügye Belgiumban, ugyanis 2012-13 folyamán komoly bűnözői hálózatok foglalkoztak azzal, hogy a gyerekekkel Belgiumba érkező migráns nők belga állampolgároktól apasági elismerő nyilatkozatot vásárolhassanak, így legalizálva addigi illegális státuszukat. Flamand lapértesülésekre hivatkozással az RTBF közszolgálati televízió 2013-ban jelezte, hogy gond van az apasági nyilatkozatokkal, ráadásul olyan esetet is feltártak, amelynek során egy kongói származású, azaz bevándorlói hátterű belga állampolgár 17 gyereket ismert el, természetesen pénzért.

2013-ban flamand politikus létére a „La Libre Belgique” francia nyelvű napilap olvasóinak szavazatai alapján az év politikusa lett, nem sokkal később az év legnépszerűbb flamand politikusának is őt választották. Hamarosan azonban a stratégiai migrációs feladatkörétől meg kellett válnia, mert az apasági csalássorozatból egyre nagyobb botrány lett, és állandó téma lett Maggie De Block tehetetlensége. Nem csinált a csalások ellen semmit. Ezután a migrációs államtitkári tisztséget a keménykezű, bevándorlásellenes Theo Francken (N-VA) vette át.

A Di Rupo-féle szocialista kormány bukását követően 2014-ben a liberális Charles Michel kormányában egészségügyi miniszternek nevezik ki, ami nem véletlen, hiszen a liberális kormányfő, Charles Michel szoros kapcsolatot ápolt a flamand liberálisokkal, azok vezérével, Guy Verhofstadttal, és az Open VLD politikusának, Maggie De Block-nak miniszteri pozíciót kellett biztosítani. Ahogy Maggie De Block fogalmaz hivatalos honlapján, ez volt „álmai munkája”. Az egy más kérdés, hogy folyamatos támadások kereszttűzébe került miniszterségének első pillanatától fogva, látni fogjuk, hogy miért. Nem véletlenül.

Számos (kétségtelenül visszataszító) támadás érte Maggie De Block-ot – a hiperliberális és ultratoleráns Belgiumban. A flamand VRT televízió egyébként liberális washingtoni tudósítója, Tom Van de Weghe Twitter-üzenetében úgy fogalmazott, hogy „Maggie De Block egészségügyi miniszterré történő kinevezése hitelességi kérdéseket vet föl”, „különösen egy olyan országban, ahol a túlsúly komoly népegészségügyi problémát jelent”, tette hozzá ehhez a „Mirror” nevű brit napilap. Maggie De Block erre a felvetésre annyit mondott, hogy „tudom, nem vagyok egy modell alkat, de azt kell nézni, ami belül van és nem a csomagolást”. De Block politikustársai is kiálltak mellette, egy közvélemény-kutatás szerint pedig kiderült, hogy az új Michel-kormányban a belgák 74%-a számára akkor Maggie De Block volt a legnépszerűbb miniszter. 2014-ben természetesen, de aztán egyre többen bírálták, végül a belga tévéshow-k ízléstelen viccei középpontjába került. Előfordult, hogy egy statisztát Maggie De Block-nak maszkíroztak, ugrándozott és trágárkodott a színpadon, miközben a közönség vihorászott. Most pedig már a show-műsorokban sem foglalkoznak vele. Egyszerűen őt tartják az egyik fő felelősnek a járvány borzalmas kezeléséért.

2019-ben egy nagyon furcsa politikai botrány pattant ki Belgiumban, amely még arra az időszakra utalt vissza, amikor Soros György közismerten megbízható embere, Guy Verhofstadt volt kormányon. A botrány az azbesztkárosultak kártalanítása körül alakult ki, ahogy az korábban 2006-2007 folyamán egyszer lezajlott.

Akkor is egy liberális politikus vezette az országot, Guy Verhofstadt személyében és 2019-ben is, amikor Charles Michel-t, a vallon liberálisok vezetőjét a mostani ügyvivő kormány miniszterelnöke, a szintén liberális Sophie Wilmès váltotta. A bonyolult és időben rendkívül hosszadalmas ügyhöz érdemes háttérként megemlíteni, hogy az azbeszt a 60-as, 70-es évek olcsó és közkedvelt építőanyaga volt, nemcsak Belgiumban, hanem világszerte. Ezzel építették 1965-ben többek között az Európai Unió egyik szimbólumának tartott és a biztosok székházául szolgáló Berlaymont-épületet is, amelyet le kellett zárni majd újraépíteni, mivel az eredeti alapanyagként használt azbesztről kiderült, hogy rákkeltő hatású, és számos súlyos, halálos megbetegedésért felelős. Belgiumban rengeteg ilyen épület épült akkoriban, többek között egy fontos kormányzati épület, a „La Finance Tower” is, amelyet a mindenkori pénzügyminisztérium bérelt az államtól egészen addig, amíg el nem adták. Ebben az épületben is súlyos azbesztproblémákat mutattak ki, ezért az akkori Verhofstadt-féle liberális-szocialista kormány úgy döntött, hogy felújítás helyett inkább eladja az épületet. A kormány a hivatalos adatok szerint 272, a sajtóban megjelent hírek szerint 311 millió euróért adta el egy ismert holland üzletembernek, Frank Zweegers-nek a mintegy 200 ezer négyzetméternyi irodahelységgel rendelkező toronyházat. Frank Zweegers egyúttal vállalta, hogy felújítja az épületet, és azbesztmentessé teszi. Ezt abban a tudatban ígérte meg, hogy a belga kormány legalább 2034-ig előre bérleményként lefoglalta az épületet. A liberálisok vezette szocialista-liberális kormánykoalíció Verhofstadt irányításával és a szintén liberális Didier Reynders pénzügyminiszter hathatós közreműködésével 2000-2008 között 83 hasonlóan azbeszttel szennyezett épületet értékesített ilyen konstrukciókban, 1,3 milliárd euró értékben. Ezekre az irodaházakra 25 éves bérleti szerződéseket kötöttek, amelyek bérleti díja a belgiumi kötelező indexálás miatt évente egyre többe kerül a belga adófizetőknek, 2018-ban a belga kormány már 161 millió eurós bérleti díjat fizetett ki összesen. Ezt a gyakorlatot egyébként 2010-ben a belga Számvevőszék, majd 2019-ben a Pénzügyi Vizsgálati Szervezet is elítélte. A „La Finance Tower” eladása minden idők legnagyobb belga ingatlanügyleteként, de ahogy azt látni fogjuk, inkább panamájaként vonult be a történelembe. A belga állam tulajdonában levő épület eladása súlyos korrupciós botrányba fulladt, a majdnem 10 évig tartó vizsgálat zárásaként 2012-ben azt állapították meg, hogy 3 közreműködő 9 millió euró vesztegetési pénzt kapott az ügylet lebonyolításáért, közülük kettőt el is ítéltek. Egy akkori rendőrkapitány pedig bevallotta, hogy ő is kapott pénzt a holland üzletembertől.

De nemcsak ez a korrupciós ügy kötődik Verhofstadthoz az azbeszt kapcsán, hanem az azbesztkárosultak kártérítésének halogatása is. A 90-es évekre Belgiumban már több ezer ember kereste tanácstalanul, kormányzati támogatás nélkül, ügyvédekkel felvértezve az igazát amiatt, hogy olyan épületekben kellett dolgozniuk, amelyek azbesztből épültek, és amelyekről később kiderült, hogy az egészségre károsak. A rákban megbetegedtek, meghaltak vagy épp munkaképtelenek száma egyre-másra nőtt. Ezek a károsultak amolyan „Dávid Góliát elleni harcot” folytattak a világ egyik legnagyobb építőipari vállalat-konglomerátuma, az Eternit ellen, ami a legnagyobb belga építőipari cégként szerepel ebben az ügyben, kezdettől fogva élvezve a liberális politikai elit védelmét. Ahogy arról egy belga orvosi lap („Artsenkrant”) beszámolt, volt olyan család, amelynek mind a 4 tagja az azbesztből eredő rákban halt meg. Nem csoda tehát, ha kormányzati szinten is foglalkozni kellett ezzel a súlyos problémával. Az „Artsenkrant” visszatekintése alapján 2007-ben már kész volt egy olyan törvényjavaslat, amely méltányosan rendezte volna a kérdést, minden politikai szereplő hajlandónak bizonyult a megállapodásra, de Verhofstadt közbelépett, belenyúlt a megállapodásba, és egy olyan új javaslatot fogadtatott el, amely gyengítette az eredeti tervezet pénzügyi és jogi hátterét, és amely a gazdálkodónak kedvezett. Ennek megfelelően létrejött egy olyan „azbesztalap”, amelyből hosszas procedúrával ugyan, de a károsultak alacsony összegű kártérítéshez juthattak, cserébe viszont minden további igényről (anyagi és jogi) le kellett mondaniuk az Eternit vállalattal szemben. Guy Verhofstadt miniszterelnököt az a vád érte akkor, hogy bármi áron az Eternit vállalat érdekeit nézi, sőt, képviseli az emberekkel szemben.

Nem véletlen, hogy 2019-ben ugyanezek a vádak merültek föl Verhofstadt eszmetársa, Maggie De Block ellen is. Valerie Van Peel (N-VA) képviselő asszony év elején módosító javaslatot nyújtott be az elavult és vitatott azbesztkompenzációs törvényhez, amely egyrészt újabb, az azbeszttel összefüggő betegségekre is kiterjesztette volna az eredeti javaslat hatályát, valamint a károsultaknak kedvező módon változtatott volna a hozzáférés időbeliségén is, illetőleg könnyebbé tette volna az alapból történő igénylési eljárást is. A módosítást nem fogadták el, mert a baloldali pártok kivonultak az illetékes szakbizottsági ülésről, így nem lehetett érvényesen megszavazni a károsultak érdekében tervezett pozitív változásokat. A flamand Radio1-nek adott interjújában Valerie Van Peel ekkor kemény kritikával illette mind Verhofstadtot, mind Maggie De Block-ot azért, mert szerinte a balliberális politikusok a belga emberekkel szemben a vállalatok érdekeit képviselik, és ezért hátráltatják a módosítás elfogadását. Az azbeszt belga károsultjait összefogó egyesületet (ABeVA) sokkolta a balliberális pártok viselkedése, és közleményben fordultak a belga közvéleményhez „emlékeztetni szeretnénk arra, hogy az azbeszt nem egy múltbeli probléma. Az azbeszt még mindig több mint 500 rákkal összefüggő áldozatot szed országunkban, ők megérdemelnének egy méltányos kárpótlást”. A módosításokat végül társadalmi nyomásra sikerült elfogadtatni.

A koronavírus-járvány botrányos kezelése: késlekedés, bagatellizálás – és Maggie De Block párttársa eltűntet 5 millió maszkot.

Kétségtelen, hogy Maggie De Block-ot, vagy ahogy kormányzati berkekben nevezik „Mega-Maggie”-t, a legtöbb kritika a belga járványügyi helyzet kezelése miatt érte. Annyiban nincs könnyű dolga, hogy az országnak lassan 500 napja nincs rendes kormánya, a jelenlegi „koronavírus elleni kormány” csak március közepétől kapott teljes körű felhatalmazást.

A drámai késlekedést – másfél hónappal az első koronavírusos beteg megjelenése után hozták az első érdemei intézkedést – és a megdöbbentően sok belgiumi halottat nem magyarázza a kormányválság. Ez Maggie De Block egészségügyi miniszternő felelőssége, aki – az uniós egészségügyi hivatalokhoz hasonlóan – nem fogta fel a vírus súlyosságát. A 11 milliós Belgiumban több mint 25-ször annyian haltak meg eddig a járványban, mint a 10 milliós Magyarországon.

A helyzet súlyosságát jól mutatja Pascal Dewit belga politológus interjúja, amelyet a „7sur7″ internetes újságnak adott április 10-én. „Maggie De Block már nem lehetne miniszter egy normális kormányban. Ha visszanéznénk egy videón, amit tett, és amit nem tett meg, akkor azt látnánk, hogy nincs a válságnak egyetlen olyan pillanata sem, amikor ne hibázott volna” – teszi hozzá a politológus. „Nemcsak a válságkezeléssel, hanem a politikai kompetenciákkal is súlyos problémái vannak. Gesztusai, nyilatkozatai egy, a politikai pályafutása végét járó embert mutatnak” – mondja Dewit, aki arra is emlékeztet, hogy Maggie De Block idejére tehető az egészségügy leépítése, forrásainak megvonása is, különös tekintettel a kórházak finanszírozási rendszerének átalakítására és a források csökkentésére. Csak néhány példa arra, hogy miért is reális ez az elemzés.

Február 7-én a belga közszolgálati televízió esti híradójában a műsorvezető a koronavírus-járvány veszélyeit veti föl kérdéseiben. Maggie De Block elismeri, hogy a koronavírus a hagyományos náthánál gyorsabban terjed, de úgy véli, hogy a „nátha veszélyesebb, mint a koronavírus”. Ekkor már három napja felfedezték az első koronavírusos beteget Belgiumban. Majd azt nyilatkozta a Le Soir napilapnak, hogy „Belgiumban a járvány ellenőrzés alatt van”. Hogy ez mennyire nem így volt, arra rámutat a belga háziorvosi szövetség panasza, amelyben a belga orvosok arról írnak, hogy semmilyen tájékoztatást, semmilyen védőfelszerelést nem kaptak, a kiadott eljárásrend pedig, amiről velük nem is konzultáltak, végrehajthatatlan.

Ezután nincs mit csodálkozni azon sem, hogy szerinte a maszkviselésnek, ahogy azt szintén egy televíziós adásban kifejtette, „jelen pillanatban, tudományos szempontból semmi értelme nincs”. Az bizonyított tény, hogy Belgiumban súlyos maszkhiány van, mind a mai napig, és ehhez hozzájárult egy olyan ügy is, amelyben komoly szerepet játszott egy belga-török üzletember, aki történetesen Maggie De Block és Guy Verhofstadt párttársaként indult az önkormányzati választásokon.

Ahogy azt már megírtuk, a március 14-15-i hétvégére 5 millió maszkot vártak Törökországból, de ez soha nem érkezett meg. Sem a belga sajtó, sem a politikusok nem adtak magyarázatot arra, hogy mi történt. A Le Soir napilapnak sikerült kideríteni, hogy a szállítmány eltűnésével (ellopásával?) kapcsolatba hozható egy belga-török üzletember, Mahmut Öz, ugyanis az ő cégének, a „Mahmut Öz Service Support Agency”-nek kellett volna az országba hozni a maszkokat, de azok soha nem érkeztek meg. Az újságírók jogos kérdésére („hova tűnt 5 millió maszk?”) semmilyen válasz nem érkezett, Maggie De Block pedig végig hallgatott az ügyben. A maszkhiány olyan mértékben összefonódott a nevével, hogy Nathalie Lionnet, belga szövetségi szakszervezeti vezető azt nyilatkozta a Le Soir napilapnak, hogy „ha Maggie De Block-ra gondolok, csak a maszkok hiánya jut eszembe”.

Április elejére Maggie De Block széke még jobban megingott, világossá vált, hogy képtelen uralni a járványt, mind a halottak, mind a betegek száma exponenciális növekedést mutat. Április végére a halottak száma közelít a 8 ezerhez. „És mégis, miért van még mindig pozícióban?” – tette föl a kérdést a keresztény szakszervezet nyílt levelében, amelyben lemondását követelték. Ahogy Pascal Dewit politológus fogalmazott, „erre minden bizonnyal sor kerül majd, talán még a nyár előtt, de az is lehet, hogy csak azt követően”. (Kétségtelen: az egészségügyi miniszternőt a maszkbotrány óta szinte eltüntették. Amikor előjött, az sem volt szerencsés: egy fél ország azon háborgott, hogy borzalmasan beszél franciául. Mint ismert, Belgium egyik hivatalos nyelve a francia.) Ami biztos: Maggie De Block egészségügyi minisztersége egy bukás története.

De kanyarodjunk vissza oda, ahol Pascal Dewit elkezdte, oda, ahol azt mondja, hogy ha videón néznénk végig, hogy mit tett az egészségügyi miniszter, akkor csak hibákat találnánk. A most következő felvétel munka közben mutatja Maggie de Block-ot, egy videokonferencia keretében. Ez a videó ma az egyik leggyorsabban terjedő videó Belgiumban.

Nem is érdemes hozzátenni kommentárt, igazából nem is lehet. A videót egyébként a legnagyobb belga napilap, a Le Soir is bemutatta, a legtekintélyesebbnek tartott belga újság közölte. Azzal indokolták: ez annyira kivételesen botrányos viselkedés válság idején egy egészségügyi minisztertől, hogy meg kell mutatni.

A felvétel egyébként egy tudományos videokonferencián készült.

Ladies & gentlemen, this is #Belgium, our secretary of state Maggie De Block, nose picking, she did not know that the video was ON during video conference. #COVID19 #coronavirus pic.twitter.com/BxdcnabVWU

— TheFane (@TheFane3) April 8, 2020

Forrás: origo