Itthon

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Donáth Annát

Hirdetés

Gyanúsítottként hallgatta ki Donáth Annát, a Momentum volt európai parlamenti képviselőjét csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy „a rendelkezésre álló adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága előtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott büntetőeljárásban (alapügy) a nyomozó hatóság tagjai 2022. február 21-én Budapesten, a VIII. kerületben, egy egyesület központjaként működő ingatlanban kutatást és lefoglalást végeztek”.

A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében az eljáró pénzügyőrök tájékoztatták Iványi Gábort mint a szervezet vezetőjét, hogy ő maga, illetve a jogi képviselő jelen lehet a kutatáson, újságírók és más emberek viszont nem. Iványi Gábor ennek ellenére azt akarta elérni, hogy a nyomozati cselekményen a vele lévő tömeg is jelen lehessen – írták.

„A tömeg egy része és a sajtó munkatársai egy, az épületben tartózkodó személy segítségével az ablakon keresztül bemásztak az épületbe, míg Donáth Anna több személy kíséretében, a hátsó bejáraton keresztül jutott be az ingatlanba. A pénzügyőrök, akiknek hivatali feladatuk volt annak biztosítása, hogy illetéktelen személy ne avatkozhasson bele a kutatásba, sorfalat alkottak a helyszín biztosítása érdekében” – olvasható a közleményben.

A megalapozott gyanú szerint Iványi Gábor felhívására a jelenlévők elkezdték őt tolni a helyszínt biztosító pénzügyőrök felé, hogy a sorfalat Iványi Gábor testével áttörjék. Ennek során Donáth Anna – akit még akkori európai parlamenti képviselői mandátuma sem hatalmazott fel nyomozati cselekményen való részvételre – két kézzel tolta a közvetlenül előtte álló Iványi Gábort a mögötte elhelyezkedő pénzügyőröknek – írta nyomozó főügyészség.

Hirdetés

A közlemény szerint az erőszakos magatartás jogszerű eljárásukban akadályozta a pénzügyőröket, de a kutatást nem tudta meghiúsítani.

Az alapügyben az eredményes kutatás során beszerzett bizonyítékok megerősítették a költségvetési csalás gyanúját, így a bíróság később elrendelte az egyesület közszereplőnek nem minősülő egyik gazdasági vezetőjének letartóztatását – írták.

A nyomozó ügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Donáth Annát, aki – a többi gyanúsítotthoz hasonlóan – tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítás ellen – tudatták.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügynek összesen öt gyanúsítottja van, köztük a korábban kihallgatott Iványi Gábor és Gurmai Zita – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!