Juliane Kokott főtanácsnok azt indítványozza az Európai Unió Bíróságának, hogy utasítsa el az Európai Bizottság fellebbezését a magyar reklámadó ügyében: hiába szelektív a rendszer, objektív feltételeken alapszik, az adóztatás eleve állami joghatóság, és a feltételek alapján nem tekinthető állami támogatásnak sem. Ugyanígy látják a lengyel kiskereskedelmi adó helyzetét is. A bírói testületet a javaslat nem kötelezi semmire, de ritkán térnek el a főtanácsnoki indítványoktól.
Hosszú kálvária érhet véget az Európai Unió Bíróságánál (EUB), miután Julianne Kokott közölte főtanácsnoki álláspontját a magyar reklámadóról. Az ügy előzménye, hogy a magyar parlament 2014 nyarán elfogadta a reklámadóról szóló törvényt, amely szerint a reklámot közzétevőknek (újságok, audiovizuális médiumok, a reklám kihelyezői) a reklám közzétételéből Magyarországon elért évi nettó árbevétel után egy progresszív adótábla (0 és 50 százalék közötti hat adókulcs) szerint kellett adózniuk.
Már akkor egyértelműnek látszott, hogy a legfelső sáv egyetlen szereplőre, az RTL Klubra vonatkozhat majd, ami miatt vita is támadt a felek között. Egyszer a jogszabálycsomag már megjárta az Európai Bizottságot és a luxemburgi testületet, majd a magyar kormány meghátrált és módosította a feltételeket. Két sáv maradt: egy 0 százalékos adókulcs az adóalap 100 millió forint alatti részére vonatkozóan, és egy 5,3 százalékos adókulcs az ezt meghaladó részre vonatkozóan.
Ezt újra megtámadta az EUB-nál a Bizottság, az ítélethozatal előtt pedig megszületett a főtanácsnoki vélemény, amely segíti a testületet a döntéshozatalban, de nem kötelezi semmire.
A legfontosabb megállapítás a magyar adónem kapcsán, hogy az nem minősül állami támogatásnak. Ennek gyanúja azért merülhet fel, mert a két kulcs lehetővé teszi, hogy versenyelőnybe jussanak a kisebb médiumok. Az árbevétel-arányos sávozás ugyanis abból a szempontból igazságtalan, hogy a nagyobb bevétel nem jelent automatikusan nyereségességet, valamint a magyar szabályozás lehetőséget ad a veszteség visszaírására, ami önmagában nem jelent támogatást.
Kokott viszont arra az álláspontra jutott, hogy az árbevételen, hasonlóan a nyereségen alapuló adóztatáshoz hordoz előnyöket és hátrányokat. Ennek megítélése pedig egy demokratikusan megválasztott legitim jogalkotó feladata, a döntésért pedig felelősséget kell vállalnia. Világszerte az árbevételen alapuló jövedelemadó az elterjedtebb, amint azt a bizottság által javasolt digitális szolgáltatási adó is tanúsítja. Ez a vállalkozások adóztatását azok éves forgalmához is köti. E tekintetben nem különbözik egymástól a magyar reklámadó és a tervezett uniós digitális szolgáltatási adó.
Maga a progresszív adótábla sem minősül inkoherensnek. Így a progresszív adókulcsok jövedelemadóztatásban való alkalmazása teljesen szokásos a pénzügyi teherviselési képességnek megfelelő adóztatás elérése céljából.
A veszteségek reklámadó első évében való levonásának Magyarország által bevezetett lehetősége szintén nem minősül támogatásnak. Mivel a veszteségek előző évben való fennállásának a ténye objektív kritérium, és mivel az előző évben veszteséget termelő és az előző évben nyereséges vállalkozások különböznek egymástól azon képességükre tekintettel, hogy egy további, nyereségtől független adó terhét viseljék, ezen átmeneti rendelkezés alkalmazása sem inkoherens.
Az adójogi jogalkotó (a jelen ügyekben a lengyel, illetve a magyar jogalkotó) eldöntheti, hogy véleménye szerint melyik a megfelelő adó. Mindenesetre az állami támogatások joga nem követeli meg, hogy az Európai Bizottság szerint legmegfelelőbb adót vezessék be – írja véleményében a főtanácsnok.
Forrás: napi.hu