Kultúra

Győzikének elege van – mindenkit meglepő döntést hozott

Hirdetés

Gáspár Győző  visszavonul, és maga helyett inkább feleségét, Gáspár Beát  tolja előtérbe.

– Sokkal jobban örülök Bea sikerének, mint a sajátomnak – jelentette ki Győzike, majd hozzátette, hogy a továbbiakban csak alkalmanként akar szerepelni, inkább a háttérből szemléli Bea médiás szerepléseit. Úgy véli, eljött Bea ideje, ő maga már elfáradt, saját bevallása szerint kiöregedett a show-bizniszből. Győzike évek óta nem szerepelt kereskedelmi tévé műsorában, felesége azonban megnyerte a Konyhafőnök VIP vetélkedőt, most pedig a Konyhafőnök zsűritagjaként láthatják a nézők.

– Nagyon büszke vagyok a feleségemre, persze, folyamatosan izgulok is érte. Az a helyzet, hogy kiöregedtem, ezt érzem is sajnos, így arra ösztönzöm Beát, hogy szerepeljen bátran minél többet. Ha nem is teljesen, de visszavonulok a kulisszák mögé, és onnét csodálom a sikereit – nyilatkozta Győzike

Gáspár Győző arra is kitért, hogy szerinte Bea nem azért kapott műsort, mert az ő a felesége, hanem mert a tehetségével már többször bebizonyította, hogy helye van a képernyőn.

– Már akkor rengetegen dicsérték Beát, amikor még csak versenyző volt, aztán az interneten indított vlogja is azt bizonyította, hogy nemcsak remekül főz, de át is tudja adni a tapasztalatait. Amikor elindult a Konyhafőnök adása, elképesztően izgatott voltam a kulisszák mögött. Lestem, hogy mit csinál, hogyan csinálja, és amikor láttam, hogy milyen talpraesett és milyen természetes, a könnyeim is kicsordultak a meghatottságtól. Később sok kis romantikus meglepetést hagytam neki, szívecskéket, hogy ezzel is jelezzem neki, mennyire szeretem, milyen büszke vagyok rá – magyarázta Gáspár Győző, aki reméli, hogy a sikerek láttán a kritikusok véleménye is megváltozik Bea asszonyról.

Hirdetés

– Nagyon sokan szidnak minket, főleg az interneten keresztül, de a Konyhafőnökkel a feleségem bebizonyította, hogy a rossz nyelvek tévedtek, és a tehetség, a kitartás határozza meg a családunkat – jelentette ki büszkén Gáspár Győző.

Gáspár Győzőt és Beát az elmúlt hónapokban összekovácsolták azok a vizsgálatok, amelyeket a NAV indított ellenük. A hatóság házkutatást tartott a showman nógrádi házában, valamint egy bankfiókból is elvittek egy nagyobb összeget. Tavaly kis híján elárverezték a család lefoglalt értéktárgyait.

Forrás: blikk

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!