Site icon Mai Világ

Gyurcsányék megint Brüsszelbe szaladtak

Hirdetés

A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Bizottsághoz fordul azért, hogy “Polt Péter jobbkeze” ne lehessen a Kúria elnöke – mondta a párt európai parlamenti (EP-) képviselője szombaton, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Rónai Sándor úgy fogalmazott, “döbbenetes, hogy az Orbán-kormány az ügyészség megszállása után Polt Péter jobbkezét, Varga Zsolt Andrást akarja kinevezni a Kúria elnökének”.

“Sem mi, sem Európa nem nézheti tétlenül, hogy az Orbán-kormány minden jogállami elvet és a hatalmi ágak szétválasztásának elvét is megsértve egy fideszes ügyészt akar a legfőbb bírói hatalom birtokosává tenni” – húzta alá.

A politikusa közölte, az Európai Bizottságnak jogában áll azt kérni a magyar kormánytól, hogy “függessze fel ezt a pártállami kinevezést”.

A DK emellett a Velencei Bizottságot is tájékoztatja a történtekről, amilyeneket dél-amerikai banánköztársaságokban, Oroszországban és Türkmenisztánban lehet csinálni, de Európában nem – tette hozzá.

Hirdetés

Rónai Sándor szerint Varga Zsolt András “ezer szállal kötődik Polt Péterhez és a Fideszhez” és már akkor “az Orbán-rendszer része volt, amikor az első kormánya alatt az ügyészség futni hagyta a fideszes bűnözőket”.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
Exit mobile version