Site icon Mai Világ

„Hadüzenetet” küldött Dmitrij Medvegyev a nyugat-európai országoknak

Hirdetés

A volt orosz elnök szerint országa felmondja a gabonamegállapodást, ha a G7 szinte teljes egészében betiltja az Oroszországba irányuló exportot – írja a Népszava.

A Kreml korábban többször is fenyegetőzött az ukrán gabonaexportról szóló alku felmondásával. Dmitrij Medvegyev vasárnapi Telegram-bejegyzésében figyelmeztetett, amennyiben a G7-tagállamok betiltják az Oroszországba irányuló exporttevékenységük nagy részét, úgy

Oroszország eláll az ENSZ és Törökország közvetítésével létrehozott ukrajnai gabonamegállapodástól.

A G7 május 19. és 21. között Japánban, Hirosimában tartja idei csúcstalálkozóját. A Kyodo japán hírügynökség pénteken egy meg nem nevezett japán kormányzati forrásra hivatkozva arról írt, a tagállamok azt fontolgatják, hogy szinte teljes körű tilalmat vezetnek be az Oroszországba irányuló exportra.

Erre válaszolt a radikális kijelentéseiről ismert korábbi elnök és miniszterelnök.

Hirdetés

„Ezeknek az idiótáknak az ötlete a G7-nél az országunkba irányuló export teljes tilalmára vonatkozóan azért gyönyörű, mert magában foglalja az áruknak az importtilalmát olyan területeken is, amelyek nagyon érzékenynek számítanak a G7 számára. Ebben az esetben véget ér számukra a gabona- és sok más olyan egyezmény, amelyre szükségük van. Úgy tűnik, mostanra már egyáltalán nem maradt agyuk csak sárga-kék fos van immár a fejükben.

Moszkva korábban többször is fenyegetőzött az ukrán gabonaexportra vonatkozó alku felmondásával, április elején például Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, kútba eshet a megállapodás, ha nem hárítják el az orosz gabona- és műtrágyaexportot akadályozó tényezőket (magyarul, ha nem oldanak fel bizonyos szankciókat).

Mint arról a Népszava is beszámolt, Ukrajna és Oroszország júliusban, az ENSZ és Törökország közvetítésével állapodott meg az ukrajnai gabonaexport újraindításáról, miután Oroszország blokád alá vonta az ukrajnai kikötőket.

Forrás: Népszava

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version