Site icon Mai Világ

Hiába volt antirasszista, kimondta az N betűs szót

Hirdetés

45 év után rúgták ki a baloldali, demokrata párthoz közeli New York Timestól Donald McNeil Jr.-t, amiért kiderült, hogy a riporter még 2019-ben, egy perui szakmai úton kiejtette száján a „tiltott N-szót”, azaz azt, hogy „néger”. A fehér riportert ezért rasszizmussal vádolták, ez pedig kellemetlen lett a baloldali sajtóorgánumnál dolgozó kollégáinak, dacára annak, hogy szó sincs rasszizmusról, Donald McNeil Jr. csupán egy kérdést tett fel, éppen antirasszista szándékkal.

A New York Times menedzsmentje február 5-án mentette fel munkaviszonya alól a lap veterán munkatársát, a 45 éve ott dolgozó Donald McNeil Jr.-t, engedve 150 NYT-dolgozó követelésének – hívja fel rá a figyelmet a Mandiner a Reason.com nevű amerikai hírportálra hivatkozva.

„A rasszista nyelvezetet tartalomtól függetlenül nem toleráljuk” – írta egy emlékeztetőben az eset kapcsán Dean Baquet felelős szerkesztő és Joe Kahn lapvezető.

A 67 éves fehér riporter 2019-ben amerikai középiskolásokat kísért egy perui útra, ahol egy diák azt kérdezte, hogy vajon fel kellene-e függeszteni egy másik diákot, amiért az 12 éves korában készített egy videót, amiben rasszista és sértegető kifejezést használt.

MCNEIL EGYSZERŰEN A „NÉGER” SZÓ HASZNÁLATÁVAL KÉRDEZETT RÁ ARRA, HOGY AZ ILLETŐ DIÁK HASZNÁLTA-E A „NÉGER” SZÓT.

Hirdetés

Emiatt viszont hat diák és szüleik jelentették fel a riportert a lapjánál, mondván, rasszista kifejezést használt, a New York Times pedig figyelmeztetésben részesítette munkatársát.

Eleinte a menedzsment még nem akarta kirúgni, de aztán McNeil 150 kollégájának követelésére, mégis kirúgták őt, pusztán egy tisztázó kérdésért, mintha egy nap mint nap nyelvvel foglalkozó szerkesztőségben nem tudnák, hogy különbség van egy kifejezés használata és puszta említése között.

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version