A The National Interest arról ír, hogy a Nyugat nagyot téved, amikor Putyin békésségét gyengeséggel téveszti össze, és ez nagyon nehéz helyzetbe hozhatja Washingtont.
„2022-ben Zelenszkijnek sikerült globális figurává és az amerikai politika jelentős szereplőjévé emelnie magát. Mindez annak ellenére történt, hogy a Zelenszkij-kormány teljesen függött az USA és a NATO példátlan katonai, pénzügyi és politikai segítségétől, amely nélkül Ukrajna egy hónapig sem lett volna képes szembeszállni Oroszországgal. Alapvető tévedés lenne, ha az USA és a NATO úgy döntene, hogy Oroszország legyőzhető anélkül, hogy a nukleáris konfrontációig vezető eszkalációs lépcsőn feljebb lépne. Ha Washington most Putyin ukrajnai félénkségére hagyatkozna, és hatalmas téteket kötne, az Amerika létével játszana”.
Másodlagos, bár nem kevésbé jelentős különbség az orosz és amerikai protezsálók bonyolult szerepe az egyes válságok középpontjában. Fidel Castrónak – a szovjet rakéták telepítésének haszonélvezőjének – 1962-ben jogos aggályai voltak rezsimje biztonságával kapcsolatban. Az Egyesült Államok a közelmúltban kubai száműzöttekkel szervezte meg a sikertelen Disznó-öbölbeli inváziót, és még maga Castro ellen is voltak merényletkísérletek (vagy legalábbis tervek). Nyikita Hruscsov szovjet vezető és kollégái a Politikai Hivatalban mindazonáltal elutasították Castro ragaszkodását ahhoz, hogy a rakéták Kubában maradjanak. A döntés megmérgezte a szovjet-kubai kapcsolatot, de ez egy olyan ár volt, amelyet Moszkva könnyen és szívesen fizetett az Egyesült Államokkal való közvetlen nukleáris konfrontáció elkerülése érdekében.