Site icon Mai Világ

Húszezer amerikai katona érkezik Európába

Hirdetés

Az Egyesült Államok az elmúlt 25 év legnagyobb hadgyakorlatára készül Európában – jelentette be washingtoni sajtókonferenciáján Christopher Cavoli altábornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó szárazföldi haderejének parancsnoka.

Christopher Cavoli a védelmi minisztériumban tartott sajtóértekezleten közölte: a hadgyakorlatot jövőre rendezik, és erre az alkalomra Washington a már Európában lévő szárazföldi haderejét további 20 ezer katonával erősíti meg. Az altábornagy úgy fogalmazott: a hadgyakorlat célja „a NATO katonai erejének demonstrálása” az olyan ellenség számára, mint Oroszország.

Arról tájékoztatott továbbá, hogy a mintegy 37 ezer katonát mozgósító hadgyakorlatot tíz európai ország részvételével jövő májusban és júniusban rendezik meg. Az első katonai szállítmányok az Egyesült Államokból februárban indulnak. Az amerikai légierő és haditengerészet tagjai európai támaszpontokra és kikötőkbe, köztük a franciaországi La Rochelle kikötőjébe érkeznek majd. A hadgyakorlat keretében például litvániai ejtőernyős gyakorlatot és lengyelországi folyóátkelést is rendeznek majd. Lesz koordinációs hadgyakorlat is, amelyet németországi parancsnokságról vezényelnek. Hangsúlyozta: a Krím-félsziget orosz bekebelezése 2014-ben „felborította” a stratégiai egyensúlyt és „mindent megváltoztatott”.

A sajtótájékoztató után kiadott közleményében a Pentagon leszögezte: amerikai részről a hadgyakorlat célja annak demonstrálása, hogy Washington kész jelentős amerikai haderő gyors bevetésére a NATO támogatására „bármilyen válság esetén”.

Forrás: hvg

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version