Site icon Mai Világ

Imámképző iskolát látogat meg a fals pápa

Hirdetés

Imámokat képző iskolába is ellátogat Marokkóban Ferenc pápa a Vatikán által szombaton nyilvánosságra hozott program szerint.

A katolikus (?) egyházfő migránsokkal is találkozik és szabadtéri misét is tart.

A pápa március 30-án érkezik Rabatba, udvariassági látogatást tesz VI. Mohamed királynál, majd az észak-afrikai ország fővárosától mintegy 90 kilométerre lévő Casablancába megy, ahol a II. Hasszán-mecset előtti téren a politikai és a diplomáciai élet és a civil társadalom képviselőivel találkozik és beszédet mond.

Rabatba visszatérve, még látogatása első napján felkeresi az uralkodó nevét viselő, az iszlám szélsőségesség elleni bástyaként számon tartott imámiskolát, utána pedig a Rabat egyházmegyei Caritas székhelyén migránsokkal találkozik.

Március 31-én Temarában ellátogat egy szociális központba, majd a rabati székesegyházban papokkal, szerzetesekkel és a marokkói egyházak ökumenikus tanácsával találkozik. A pápa beszédet tart, majd Úrangyala-imádságot (Angelus) mond, utána misét celebrál a híveknek.

Hirdetés

Ferenc pápa a napokban tett látogatást az Egyesült Arab Emírségekben, ahol mérföldkőnek tekintett nyilatkozatot írt alá egy vezető szunnita imámmal a kereszténység és az iszlám „testvériségéről”, a mérsékelt iszlám támogatásáról és a vallásközi kapcsolatok erősítéséről.

Marokkó a radikális iszlám elleni küzdelem szövetségeseként tekint magára, VI. Mohamed rendszeresen bírálja a dzsihádot. Ugyanakkor a marokkóiak jelentős részét tették ki az Iszlám Állam terrorista szervezet harcosainak.

https://maivilag.com/2018/11/a-vatikan-hamis-profetai-ferenc-a-migransok-fals-papaja/

Hirdetés
loading...
Exit mobile version