Site icon Mai Világ

Ismét percekig remegett megállíthatatlanul Angela Merkel – VIDEÓ

Hirdetés

A finn miniszterelnököt fogadta éppen, a német himnusz alatt remegett egész testében, két percig. Az egészségével kapcsolatos aggodalmak felerősödtek.

Három héten belül ez a harmadik eset, hogy Angela Merkel német kancelláron kontrollálhatatlan remegésroham lesz úrrá. Először Ukrajna nemrég beiktatott elnökét, Volodimir Zelenszkijt fogadta Berlinben az óriási hőségben, amikor rosszul lett. Azt a rohamot arra fogta, hogy kevés folyadékot ivott és dehidratált volt. Pár nappal később ismét nyilvánosan kezdett egész testében remegni, ezúttal egy minisztere kinevezési ünnepségén.

Most pedig Antti Rinne finn kormányfő fogadási ünnepségén, a német himnusz alatt tört rá a remegés. A videófelvételen látszik, ahogy két karját összekulcsolja, igyekszik úrrá lenni a remegésen, de nem tud, a lábai is megállíthatatlanul mozognak. Mindez legalább két percig tartott.

Az oszakai G20 csúcstalálkozó után Angela Merkel egyszer már megszólalt az egészségügyi állapotával kapcsolatban. Az újságírók megkérdezték, hogy jár-e orvosnál, és meg tudja-e magyarázni, mi történt vele. Merkel azt válaszolta: „Jól vagyok”.

A külföldi sajtó természetesen több orvosszakértőt is megkérdezett, hogy milyen betegség tünete lehet ez a most már ismétlődőnek tekinthető remegésroham.
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version