Site icon Mai Világ

Iszlám agymosás -az osztrák gyerekek Allahról énekelnek

Hirdetés

Az elemi is­ko­lába járó ta­nu­lók szü­leit sok­kolta a hír. Mint ki­de­rült, maga az is­kola ve­ze­tő­sége tehet a do­log­ról. Ők kér­tek fel egy isz­lám hitű ok­ta­tót, hogy „ér­zé­ke­nyítse” a ke­resz­tény gye­re­ke­ket…,

A katolikus osztrák gyerekeket is arra kényszerítik, hogy iszlám dalokat tanuljanak egy linzi általános iskolában – adta hírül a Voiceofeurope. Az egyik gyerek azt mesélte az édesanyjának, hogy aki nem hajlandó ebben részt venni, az igazgatóhoz kell mennie, aki majd megbünteti.

A szülőket sokkolta a hír. Az egyikük azt mondta, hogy “úgy éreztem, mintha felpofoztak volna”. Ráadásul a megfélemlített gyerek már otthon is elkezdett Allahról énekelni…

Hozzátette, hogy neki nincs kifogása más vallások ellen, de azt nem tartja helyesnek, hogy kötelezővé tegyék az iszlám dalok megtanulását azok számára, akik nem hisznek abban a vallásban.

Mint kiderült, egy iszlámhívő tanár kötelezte erre a diákokat, azokat is, akiknek semmi közük a vallásához. Őt az oktatási intézmény politikailag rendkívül korrekt vezetői kérték fel,hogy tanítson két hónapon át vallásos dalokat a diákoknak a ramadán miatt…

Hirdetés

Persze “fordítva” egyáltalán nem működik a dolog– teszi hozzá a cikk. A muzulmán diákoknál a saría törvénye mindent felülír, ezért ők soha sem vesznek részt az osztrák gyerekek zenés-táncos műsoraiban.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
Exit mobile version