Site icon Mai Világ

Iszlamista volt a párizsi rendőrgyilkos

Hirdetés

Ahogy arról korábban beszámoltunk, késsel támadt rendőrökre egy férfi csütörtökön a párizsi rendőr-főkapitányságon.

A támadó a rendőrség egyik irodai alkalmazottja volt. Egy kerámiakéssel gyilkolt, először saját irodahelyiségében késelt, majd az épület más részein, mígnem agyonlőtték.

Loic Travers szakszervezeti tisztségviselő elmondása szerint a késelő indítékáról egyelőre nem tudni semmit. A férfival korábban nem volt semmilyen probléma.

Christophe Castaner francia belügyminiszter mindezt megerősítette. Mint mondta, a 45 éves férfi 2003 óta dolgozott a rendőrségen és soha nem észleltek rajta aggodalomra okot adó viselkedési zavar. Castaner sem közölte, hogy az ámokfutásnak hány sérültje van, csupán annyit mondott, hogy állapotuk „megnyugtató”.

A főkapitányság közel van a Notre-Dame-székesegyházhoz. Az eset miatt az épület környékét lezárták, csakúgy mint a közeli metrómegállót.

Hirdetés

Remy Heitz, Párizs főügyésze sajtótájékoztatón közölte, hogy folyik az elkövető lakásának átvizsgálása, és hogy a történtek kiértékelésébe bekapcsolódtak a terrorelhárítás ügyészei is, de még semmi nem utal arra, hogy a tettesnek terrorizmus lett volna az indítéka.

A BFM francia tévécsatorna úgy értesült, hogy a támadó nemrégiben áttért az iszlám hitre.

Forrás: demokrata

Hirdetés
loading...
Exit mobile version