Site icon Mai Világ

Itt a bizonyíték: Kína tényleg fegyvereket szállít Oroszországnak

Hirdetés

Egy kínai cég speciális katonai drónokat szállít a háborúban álló országnak, hogy azokat a harctéren használat közben tesztelhesse.

A Nyugat bizonyítékot találta arra, hogy Kína fegyvereket szállít Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz – számolt be a The Times egy nyugati tisztviselő információira hivatkozva. A lap kiemeli, hogy az új szövetségesi jelentés szerint egy kínai vállalat speciálisan tervezett katonai drónokat juttat el Oroszországba, amelyek a harctéren kerülnek tesztelésre.

Az információk alapján az orosz-kínai megállapodást még 2023-ban kötötték; bár a forrás nem nevezte meg a konkrét kínai gyártót, de hangsúlyozta, hogy

mára egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy kínai cégek halálos fegyvereket szállítanak Oroszországnak ukrajnai felhasználásra.”

A NATO aggasztónak nevezte a híreket, és jelezte, hogy a szövetségesek konzultálnak az ügyben.

Hirdetés

„Kína meghatározó tényező volt Oroszország ukrajnai háborújában, mivel kettős felhasználású technológiát biztosított az orosz védelmi ipar támogatására. A kínai kormánynak felelőssége van abban, hogy vállalatai ne nyújtsanak halálos segítséget Oroszországnak. Kína nem szíthatja tovább a második világháború óta legnagyobb európai konfliktust anélkül, hogy ez ne érintené érdekeit és hírnevét” – fogalmazott a szövetség.

mandiner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version