Szombatra egyre több információ derül ki az autójával péntek este a magdeburgi karácsonyi vásárba hajtó férfiról.
A Szaúd-Arábiában született, de 2006 óta Németországban élő 50 éves férfi nagyjából egy éve azt írta az X-en, hogy a német állam üldözi a Szaúd-Arábiából érkező menekülteket, tönkre akarja tenni az életüket, és ezért bosszút fog állni – írja az MDR német portál. A posztot már törölték, de a férfi állítólag több, szélsőséges nézeteire utaló bejegyzést is közzétett az X-en. A Bild szerint Szaúd-Arábia figyelmeztette is a német hatóságokat a támadóra.
A szombat reggeli hírek szerint a támadásban legalább két ember meghalt, köztük egy kisgyerek, több tucat sérült van, néhány ember állapota súlyos. A rendőrség egyelőre úgy gondolja, hogy a támadó egyedül volt. Hajnalban átkutatták az orvosként dolgozó férfi lakását. Azt továbbra sem tudni, hogy mi lehetett a férfi konkrét indítéka. Úgy tudni, a kocsit a támadás előtt bérelte ki, az anyósülésén pedig egy táskát találtak, attól tartottak, akár robbanószerkezet is lehet benne. A rendőrség végül átfésülte az autót, és nem találtak bombát benne.
Pénteken este 9 után Olaf Scholz szövetségi kancellár közleményt adott ki. Azt írta az X-re, hogy gondolatai az áldozatokkal és családjaikkal vannak, és köszönetet mondott a rendőröknek, mentőknek, tűzoltóknak áldozatos munkájukért. Szombaton Scholz a városba látogat.
Szombat estére a helyiek egy megemlékezést szerveztek a magdeburgi dómba. A városban december 23-ig nem tartanak rendezvényeket, és minden kulturális intézmény zárva marad.
További információk amiket törölnek a német médiákból:
Szaúd-Arábia terrorizmussal és Szaúd-Arábiából és az Öböl-menti országokból az EU-ba irányuló embercsempészettel kapcsolatos vádak miatt keresi. Németország megtagadta a kiadatását, és 2006-ban politikai menedékjogot adott neki.
A magdeburgi karácsonyi vásárt ért támadásért felelős szaúdi származású terroristát Taleb Al Abdulmohsenként azonosították.
VH