Mély átalakulás zajlik az orosz közvéleményben – állítják tudományos kutatók.
Vlagyimir Putyin 18 éves rendszere iránt megingott a bizalom, az Európa minden sarkában tapasztalható elitellenesség elérte Oroszországot is.
Vlagyimir Putyin orosz államfő töretlenül élvezte az oroszok bizalmát 2014 óta, amikor Oroszország megszerezte a Krím félszigetet Ukrajnától, ám teflonbevonata, amiről minden kritika lecsúszott, az utóbbi hónapokban repedezni kezdett – kezdi háttércikkét Leonid Bershidsky, a Bloomberg Berlinben élő publicistája. Úgy tűnik, az oroszok más akarnak, mint amit elnökük eddig kínált nekik, és már azt a kérdést is fel lehet tenni: tesznek-e valamit a változásért?
A társadalom legjobb helyi elemzői közé tartozik Mihail Dmitrijev politológus és Szergej Belanovszkij szociológus. Nagyjából egy évtizede igyekeznek tudományos módszerekkel nyomon követni az orosz közhangulat alakulását, előre jelezték a 2011-es és 2012-es tüntetéseket, amelyeken középosztálybeliek tiltakoztak a parlamenti választások elcsalása ellen.
Később ugyan volt néhány tévedésük, de a társadalom hangulatát vizsgáló módszerük orosz viszonyok között megbízhatónak mondható: kihagyva a szinte teljesen állami ellenőrzés alatt álló közvélemény-kutató intézeteket saját fókuszcsoportok segítségét veszik igénybe. Ezek egyike Moszkvában, másika a gazdaságilag lepusztult Vlagyimiri régióban tevékenykedik.
A két kutató Anasztaszija Nyikolszkaja pszichológussal együtt nemrégiben publikált egy tanulmányt, amelyben arra a következtetésre jutnak, hogy az orosz társadalomban mély változások zajlanak: az emberek másként látják Vlagyimir Putyin államfőt és rezsimjét, továbbá az államhoz fűződő viszonyukat, mint korábban. Oroszországban megjelent az az elitellenes hangulat, amelyet Európa minden részén és az Egyesült Államokban is láthattunk az elmúlt években.
Dimitrijev és szerzőtársai a változás iránti erős vágyat tapasztalták. Az oroszok készek lennének ismeretlen útra lépni, azaz feladták hosszú időn át dédelgetett vágyukat a biztonság iránt. A fókuszcsoportok tagjait megkérdezték, hogy vállalnák-e, hogy akár ingoványos talajra is lépjenek a változás érdekében, amire 70 százalékuk igennel válaszolt.
Ráadásul miközben az 1990-es évek rövid életű demokráciája és pluralizmusa után üdvözölték az erős ember megjelenését Putyin személyében, immáron nincsenek oda az erős kezű vezetésért. A fókuszcsoport tagjainak csak hét százaléka akar ilyen politikust az ország élén, négyötödük előnyben részesíti az igazságosságot a renddel szemben.
Az oroszok nem osztják az igazságosság nyugati koncepcióját, azaz nem a törvény előtti egyenlőségre gondolnak, hanem a gazdasági egyenlőtlenségek felszámolására. A kutatás résztvevői ingyenes egészségügyet és oktatást, a bevándorlás korlátozását és alacsony nyugdíjkorhatárt akarnak. (Az utóbbi emelését, amire a finanszírozhatatlan rendszer miatt van szükség, nemrégiben hagyta jóvá az államfő.) Az emberek dühösek, mert úgy látják, hogy az elit lenyúlja a nemzeti vagyont, amit a szociális egyenlőtlenségek mérséklésre lehetne fordítani.
Ezek az elvárások látszólag baloldali követelések, ám a fókuszcsoportok tagjai immáron nem bíznak a gondoskodó államban. Nem várják a központi hatalomtól, hogy javítsa az életüket. Ez a fajta „csak magamban bízhatok” attitűd szorosan összefügg az elit hitelességének megrendülésével. Az oroszok azt várnák az államtól, hogy lépjen fel az egyenlőtlenségekkel szemben, ám mivel nem ezt teszi, maguk próbálnak boldogulni.
Mindez aláássa a kormányzati propagandát. A kiépült médiamodell, amelyben az ország vezetése az ellenőrzése alatt álló, centralizált tömegkommunikáció segítségével kommunikál a néppel, veszített a hatékonyságából.
Ennek jele, hogy veszített erejéből az az évek óta ismételgetett propagandatétel, miszerint Oroszország nagyhatalom. A fókuszcsoportok tagjainak csak ötöde értett egyet ezzel a minősítéssel, majdnem 50 százalékuk úgy véli, hogy félúton van a nagyhatalom és az elmaradott ország között. Az utóbbi csoport tagjai úgy vélik, hogy a katonai hatalom és a dicső történelem haszontalan, ha nem párosul fejlődő, modern, szociálisan érzékeny gazdasági rendszerrel.
Dimitrijev és társai úgy látják, hogy elhal a Krím 2014-es bekebelezését követő társadalmi elégedettség, és visszatér a 2012-2013-ban tapasztalt növekvő elégedetlenség Putyin belpolitikai irányvonalával szemben. Ez egyelőre nem veszélyezteti közvetlenül az elnököt, mert az ellenzéki csoportok megosztottak, nincs egyértelmű kihívó vele szemben a politikai porondon.
Az utóbbi oka részben az, hogy Putyin az utóbbi években sikeresen előzte meg, hogy valaki megerősödjön – és mivel Oroszországról beszélünk, nem a külső ellenzék lehetséges vezetőiről beszélünk, hanem a hatalmon körein belül kialakuló, belső bírálókról. Ugyanakkor hasonló helyzet alakult ki a Szovjetunió felbomlása előtt is az 1980-as évek végén. Csak a rendszer végső eróziója idején volt bátorságuk színre lépni a változások vezetőinek, miközben a régi rendszer emberei haboztak fellépni velük szemben vagy nem volt meg az erejük ehhez.
Forrás: napi.hu