Itthon

Itt van a kormány válasza az ukrán zsarolásra

Hirdetés

Az Európai Békekeretből származó 6,5 milliárd forintos fegyverszállítási ellentételezés kifizetését Ukrajnának mindaddig blokkolni fogja Magyarország, amíg Kijev nem teszi újra lehetővé a Lukoil zavartalan kőolajszállítását Ukrajnán keresztül Magyarországra – többek között erről is beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV Híradónak adott exkluzív interjújában.

ATV: Joe Biden a hétvégén visszalépett az elnökjelöltségtől. Mit szól ehhez a magyar kormány, illetve mit szól ahhoz, hogy lehetséges, alelnöke lesz az elnökjelölt, Kamala Harris?

Szijjártó Péter: 
Természetesen az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztása az egész világra, a világpolitikára nagy hatással van, ezért nyilvánvalóan fontos, hogy ki nem indul egy ilyen választáson, de ennél sokkal fontosabb, hogy viszont ki indul. És azt már tudjuk, hogy Donald Trump indul ezen a választáson, azt is mindannyian tudjuk, hogy Donald Trump a béke reményét jelenti a világ számára.

Mindannyian tudjuk, hogy ha Donald Trump meg tudja nyerni az amerikai elnökválasztást, akkor az egy hatalmas esélyt kínál arra, hogy a világba és azon belül Európába is, és azon belül – ami nekünk még fontosabb –, Közép-Európába is visszatérjen a béke. Jól látható, hogy mivel egyre brutálisabbak a harcok az orosz-ukrán fronton.Szükség van egy olyan külső hatásra, olyan külső tényezőre, amely képes lesz, lenne a háborúzó feleket a tárgyalóasztalhoz ültetni, és világossá tenni számukra, hogy nincs megoldás a csatatéren. Most ilyenre egyedül Donald Trumpnak lesz, lehet esélye, és őszintén reméljük, hogy minél előbb találkozunk is ezzel az eséllyel.

ATV: 
Az európai uniós külügyminiszterek augusztusi találkozója Budapestről Brüsszelbe kerül. Hogyan kommentálja ezt?

Hirdetés

Sz.P.: 
Tegnap Brüsszelben egy elképesztő hisztivel találtam magamat szemben. Európa háborúpárti politikusai, élükön Josep Borrell főképviselővel, aki pedig a legháborúpárti európai politikusok közé tartozik, jól láthatóan minden frusztráltságukat kiadták magukból, ami annak nyomán keletkezett, hogy nem tudták elviselni, hogy a magyar miniszterelnök egy békemissziót hajtott végre az elmúlt hetekben. Valószínűleg nehezen viselik azt, hogy ők maguk már nincsenek abban a helyzetben, hogy minden a világpolitika és a világ biztonsága szempontjából fontos szereplőjével beszélhessenek. Valószínűleg frusztrálja őket az is, hogy most már minden európai ember számára világos, hogy az elmúlt két és fél év stratégiája teljesen elhibázott volt. Nyilvánvalóan tartanak attól, hogy egyszer majd felelősséget kell vállalniuk ezért, és ezért valami egészen hisztérikus kirohanás-cunamival találtam szembe magamat.

3-3,5 órán keresztül hallgattam a siralmaikat, és én ott is világossá tettem nekik, hogy hol lesz a külügyminiszterek informális tanácsülése, az nekem oly mindegy, hogyha összehívják Brüsszelbe, akkor odamegyek, és ott veszek részt, ha összehívják Budapestre, akkor meg itt veszek részt, és vendégül is látjuk őket a legendás magyar vendégszeretet sztenderdjei szerint.Úgy döntött a főképviselő, hogy legyen az ülés Brüsszelben. Nem látok ebben én nagy jelentőséget. Az kétségtelen, hogy az ülésen jóval többen érveltek amellett, hogy az ülés Budapesten legyen, mint azok, akik azt mondták, hogy ne legyen Budapesten, a főképviselő meg így döntött. Nekem az elején is mindegy volt, most is mindegy. Most annyi van, hogy nem a Puskás Stadionba kell mennem, amit sokkal szívesebben megtettem volna, mert ott lett volna a helyszín, hanem megint el kell majd mennem Brüsszelbe, ami sokkal kevésbé jó hely, mint a budapesti Puskás Stadion.

ATV: Rendszeresen mondják azt, hogy hisztériakeltés zajlik Brüsszelben Magyarországgal szemben. A tegnapi az mennyire volt hasonló a korábbiakhoz, vagy ez esetleg súlyosabb volt?

Sz.P.: Ami teljes újdonság volt, hogy volt olyan ország, amely nyíltan kiállt mellettünk. Mert az SMS huszárok most is megvoltak, most is jött az ülés közben az SMS, hogy még mit mondjak be, hogy kik jártak egyébként Moszkvában, nyugat-európai politikusok, meg hogy nyomjam, harcoljak és jól csinálom. Ezek most is megvoltak. De most volt az első alkalom, hogy egy ország képviselője nyíltan, többszöri nyomásgyakorlás dacára állt ki mellettünk. A szlovák külügyminiszter-helyettes többször is felszólalt, világossá tette, hogy Szlovákiának semmifajta kivetnivalója nincsen, semmifajta kritikája nincsen a magyar békemisszióval szemben.

Visszautasította a Magyarországot ért kritikákat, és világossá tette, hogy helyesnek tartja a magyar békemissziót.Ennek ellenére a külügyi főképviselő a tényeket teljes mértékben meghazudtolva úgy foglalta össze a vitát: ha jól érti, itt mindenki egyhangúlag fel van háborodva és elutasítja a magyar békemissziót.

Hirdetés

Akkor a szlovák államtitkárnak újra szót kellett kérnie, és újra el is mondta, hogy ha eddig nem volt világos, Szlovákia nem kritizálja, nem támadja Magyarországot, sőt támogatja a magyar békemissziót. Az első olyan alkalom volt, hogy nem sms-ben, nem az ülés előtt, meg az ülés alatt, hanem valaki ott nyíltan, világosan állt ki Magyarország mellett. És én azt hiszem, hogy ezt a szlovák barátainknak soha nem is szabad elfelejteni, és látszódott, hogy van egy világos együttműködés két patrióta kormány között, amelyek ugyan a politikai palettának a régi felosztása szerint ellentétes oldalai egymásnak, mert van egy konzervatív, kereszténydemokrata és egy szociáldemokrata kormány, amely azonban patrióta alapon egy platformra került, és testvériesen együtt is működik.

Tegnap éreztem azt, 10 év után először, hogy egy külügyminiszteri tanácskozáson, egy súlyos vitában egy ország nyíltan azt mondja, hogy ő Magyarország mellett van.

ATV: 
A Lukoil nem szállíthat Ukrajnán keresztül olajat. Azt nyilatkozta, hogy jogi és technikai megoldásokon dolgoznak, merthogy az átmeneti megoldás csak nagyon rövid távra szól. Mik ezek, mit lehet tudni erről, illetve mikorra születhet meg a megoldás?

Sz.P.: 
Itt is egy olyan ügy, amiben egy teljesen világos, nyílt, őszinte magyar-szlovák összefogás jött létre, hiszen Magyarország Szlovákiával közösen kezdeményezte az Európai Uniónál a társulási megállapodás megsértése miatt eljárás indítását Ukrajnával szemben. Ugyanis az Európai Unió és Ukrajna társulási megállapodása kimondja, hogy Ukrajna nem szakíthat meg sem teljes egészében, sem részben energiahordozók tranzitját Ukrajnán keresztül európai uniós tagállamok irányába. Most az a helyzet, hogy két európai uniós tagország, Magyarország és Szlovákia energiaellátását is veszélybe sodorják az ukránok, mert nálunk a kőolajimport 33, a szlovákoknál körülbelül 40-45 százaléka származik a Lukoiltól, Oroszországból Ukrajnán keresztül.

Azt gondolom, hogy az Európai Bizottság most nehéz helyzetben van, mert egy saját maga által korábban Ukrajnával megkötött megállapodást szeg meg Ukrajna betű szerint.Nagyon nehéz lesz Brüsszelben eltagadni, hogy itt mi is a valóság, ráadásul rövid határidők állnak a bizottság rendelkezésére.

Hirdetés
Hirdetés

Szóval itt most világossá kell válnia annak, hogy az Európai Bizottság képes-e egyáltalán arra, hogy európai érdekeket, európai országok érdekeit képviselje, főleg egy ilyen kritikus ügyben, ami az energiaellátás biztonságát jelenti.

Én azt is világossá tettem, hogy mindaddig, amíg ezt a kérdést Ukrajna nem oldja fel, addig az Európai Békekeretből származó 6,5 milliárd forintos fegyverszállítási ellentételezés kifizetését felejtse is el mindenki, mert hogy nézne az ki, hogy mi 6,5 milliárd euró kifizetéséhez hozzájárulunk, miközben Ukrajna az energiaellátásunk biztonságát veszélyezteti.Úgyhogy dolgozunk természetesen a MOL-lal azon, hogy milyen jogi technikai megoldások szükségesek ahhoz, hogy hosszú távon is biztosítsuk az ország energiaellátását, ha az ukránok nem lépnek. Én azt gondolom, hogy itt ez egy kristálytiszta helyzet, és az Európai Bizottságnak igenis rá kell szorítania Ukrajnát arra, hogy tegye ismételten lehetővé a Lukoil olajszállításait Ukrajnán keresztül.

ATV: Akkor itt nincs szó egy harmadik fél bevonásáról, hogy átveszi a Lukoil kőolaját? Mert ugye két másik orosz cég továbbra is folytathatja a szállítást.

Sz.P.: 
A helyzet az, hogy volt egy eddig fennálló rendszer, amelynek keretében orosz vállalatok ide Magyarországra és Szlovákiába kőolajat szállítottak Ukrajnán keresztül. Most az ukránok ezt részben ellehetetlenítették. Ezt a helyzetet az ukránoknak kell feloldani. Mi azért nem rohanhatunk egy másik szolgáltatóhoz, mert az ukránok éppen a kényük-kedvük szerint azt gondolják, hogy tőlük vegyük. Mi lesz, ha holnap megint egy másik céggel csinálják ugyanazt? Mi egy állam vagyunk. Ez nem egy piac, nem egy bolhapiac. Egy állam vagyunk, amelynek vannak szerződései, van energiaellátása, és van egy arra vonatkozó stratégiája. Nem szabad rohangálni, hanem szépen, nyugodtan a hosszú távú stratégiát, meg a hosszú távú energiabiztonságot előtérbe helyezve kell lépéseket tenni.

(ATV)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!