Világ

Izrael figyelmeztette Libanont

Hirdetés

Az izraeli hadsereg a Hezbollah ellen Libanonban indított szárazföldi hadműveletének kiterjesztésére figyelmeztetett, valamint otthonaik azonnali elhagyására kérte pénteken a déli országrész több mint húsz, az ENSZ által kijelölt ütközőzónán kívül eső településének lakóit.

Az izraeli erők közlése szerint a hét eleje óta Libanon-szerte mintegy 200, a Hezbollah hadi infrastruktúráját képző célpontra mértek csapást. A légitámadások csütörtök éjszaka is folytatódtak, a beszámolók szerint hatalmas robbanásokat okozva Bejrút déli külvárosaiban.

A csapások elsődleges célpontja az Axios amerikai hírportál bennfentes izraeli forrásokon alapuló értesülései szerint egy földalatti bunker volt, amelyben Hásem Szafieddin, a múlt héten likvidált Hezbollah-vezető, Haszan Naszrallah vélhető utódja tartózkodott a támadás idején. Szafieddin sorsa egyelőre nem tisztázott, Izrael nem kommentálta az értesülést.

A hadsereg ugyanakkor közölte, hogy a Hezbollah bejrúti hírszerzési részlege ellen végrehajtott légicsapásban megölték a szervezet egyik magas rangú tisztviselőjét. Mohammed Aniszi a jelentés szerint részt vett a szervezet precíziós, irányított rakétáinak fejlesztésében.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) pénteki jelentése szerint az előző nap 28 egészségügyi dolgozó vesztette életét Libanonban, miközben három tucat egészségügyi intézményt zártak be az ország déli részén, Bejrútban pedig öt kórházat kiürítettek.

Hirdetés

Ali Hamie libanoni közlekedési miniszter arról számolt be, hogy egy izraeli légitámadás péntek reggel a masznai határátkelőnél elvágta azt a főutat, amelyen az elmúlt tíz napban több mint 300 ezren menekültek Szíriába Libanonból az egyre fokozódó támadások elől.

Az izraeli hadsereg előző nap azzal vádolta a Hezbollahot, ezen az átkelőn keresztül jut hozzá katonai felszerelésekhez. Szerda éjszaka kilenc ember, köztük hét, a Hezbollahhoz köthető civil elsősegélynyújtó vesztette életét egy légicsapásban, amely egy belvárosi lakóépületet ért az ENSZ helyi központja, a libanoni miniszterelnöki hivatal és a parlament közelében – közölte pénteken a libanoni egészségügyi minisztérium.

Az ország válságstábjának jelentése szerint szeptember vége óta 1,2 millió embernek kellett elhagynia otthonát Libanonban.

Izrael napok óta heves légicsapásokat mér Libanonban az Irán támogatását élvező Hezbollah milícia állásaira, ugyanakkor csak ritkán támadott célpontokat a libanoni főváros központi részén. Keddre virradóra Izrael korlátozott szárazföldi műveletet indított a szomszédos ország területén. A zsidó állam hadserege eddig kilenc katonájának halálát erősítette meg.

Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!