Januárban folytatódik a vörösiszap-per: a vádlottak újra megúszhatják?
MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB IPARI ÉS ÖKOLÓGIAI KATASZTRÓFÁJA TÖRTÉNT 2010. OKTÓBER 4-ÉN
Az úgynevezett vörösiszapperben január 21-én folytatódik a tárgyalás a Győri Törvényszéken, ahol a vádlottak az utolsó szó jogán nyilatkozhatnak a bíróság előtt az ítélethirdetést megelőzően. Ezt követően pedig még januárban ítélethirdetés várható a megismételt elsőfokú eljárásban.
A jelenlegi állás szerint bűncselekmény hiányában ismét felmenthetik a vádlottakat.
Mindenki vörösiszap-katasztrófaként emlegeti a 2010. október 4-én történt tragédiát, amikor a Magyar Alumíniumtermelő és -kereskedelmi (Mal) Zrt. X. számú zagytározójából a töltés átszakadása következtében kiömlő anyag elárasztotta Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. Tíz ember vesztette életét – a vád nyolc ember halálát hozta közvetlen összefüggésbe a történtekkel –, 227 ember szenvedett borzalmas égési sérüléseket, és nem utolsósorban több milliárd forint kár keletkezett.
Nem sokkal később tizenöt ember ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. Első fokon bűncselekmény hiányában mindenkit felmentettek a Veszprémi Törvényszéken, másodfokon azonban új elsőfokú eljárást rendeltek el, ami most januárban ítélettel zárul, ezúttal már a Győri Törvényszék előtt. Az egykori felmentő ítélet óriási felháborodást váltott ki a közvéleményben és a politikusok között. A veszprémi bírák elfogultságot jelentettek be, így került a megismételt első fok Győrbe.
A Magyar Idő cikke szerint: már az ügy elnevezése sem felel meg a valóságnak. Nem vörösiszap-tragédia történt. „Ami a kolontári tározóból kizúdult, az csak töredékében volt vörösiszap. Mégis a fotók, a tv-tudósítások képanyagából belénk vésődött: vörös ár öntötte el a tájat. Hogy valójában a csaknem egymillió köbméter nátronlúg, más néven marólúg és némi (?) talajvíz (körülbelül 300 ezer köbméter) okozta a tragédiát, azt csak a vájtfülűek értették meg. A vörösiszap olyan, mint a tehénlepény: szétfröccsen, de helyben marad” – állapítja meg az egyik igazságügyi szakértő.
Azaz nátronlúg-katasztrófáról kellene beszélni. Így már érthető Pintér Sándornak a katasztrófa utáni napon tett kijelentése, miszerint „a vörösiszap nem mar, nem éget”. Az égési sérüléseket nem is a vörösiszap okozta, hanem a nátronlúg, ami sokak szerint nem lehetett volna ekkora mennyiségben a tározóban. A büntetőeljárás során azonban nem sikerült tisztázni, hogy miként, kinek az engedélyével, kinek az utasítására került a csaknem egymillió köbméter nátronlúg a X. tározóba.
A tárgyalásokon annyi kiderült, hogy a környezetvédelmi hatóság ellenőrzései során mindent rendben találtak, ám szakértői véleményekből az is kiderül: az ellenőrzések során csak a felső, csapadékvíz lepte rétegből vettek mintát, nem hatoltak mélyebbre, oda, ahol a nagyobb fajsúlyú nátronlúg húzódott meg. Így már megérthető, hogy miért állítják szakemberek: nincs minden felelős a vádlottak padján. Többen a környezetvédelmi hatóság illetékeseit is a felelősök közé sorolják.
A tudományos igényű, szakértők sorának közreműködésével 2011-ben készült úgynevezett Kolontár-jelentés még másokat is hiányol a felelősök köréből. A jelentés talán legfontosabb megállapítása, hogy a balesetet szenvedett vörösiszap-tározó engedélyezésében és ellenőrzésében részt vevő összes hazai hatóság hibázott. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség elfogadta a lerakott anyag nem veszélyes hulladékként történő besorolását, és ezzel lényegesen enyhítette a lerakásra, illetve annak ellenőrzésére vonatkozó követelményeket. A hatóságok befogadták a Mal Zrt. megalapozatlan katasztrófaelhárítási tervét.
A felügyelőség elmulasztotta a területileg illetékes bányakapitányság bevonását az engedélyezési folyamatba. Ajka jegyzője megtiltotta ugyan, hogy a lerakóba veszélyes hulladék kerüljön, de nem lépett fel az ellen, hogy a területen de facto veszélyeshulladék-elhelyezés történik. Bár a bányászati hulladék lerakásának engedélyezése 2008-tól a bányafelügyelet hatásköre, a területileg illetékes bányakapitányság nem ellenőrizte a lerakásra szolgáló építmény műszaki megfelelőségét és nem kényszerítette ki az elérhető legjobb technológia alkalmazását a lerakást illetően (száraztechnológiára történő átállás).
Egyetlen érintett hatóság sem foglalkozott érdemben a gátszakadás kockázatával. A privatizációs szerződés megkötésekor nem vették figyelembe a vonatkozó hazai és nemzetközi szabványok előírásait, és azok teljesítését a környezetvédelmi és építésügyi hatóságok a későbbiekben sem kényszerítették ki teljeskörűen. A baleset bekövetkezése és súlyossága szempontjából perdöntő volt, hogy a magyar hatóságok az engedélyezés és az ellenőrzés során a zaggyal vegyesen lerakott vörösiszapot nem veszélyes hulladékként kezelték, holott a megsérült tározóban lévő anyag a lúgossága alapján veszélyes hulladéknak számított volna.
A veszélyes hulladék lerakásának engedélyezése ugyanis szigorúbb feltételek előírásával és több szakhatóság bevonásával, rendszeres ellenőrzési kötelezettséggel jár, mint a nem veszélyes hulladék kezelése – az alaposabb eljárás fényt deríthetett volna a lerakó műszaki kockázataira, illetve a haváriaterv hiányosságaira.
Csakhogy a tizenöt vádlott csupán a Mal Zrt. jelenlegi/közelmúltbeli vezetői és dolgozói, a vezérigazgatótól kezdve az ügyeletes gátőrig bezárólag. Pedig a hétköznapi olvasó is könnyen beláthatja, hogy legalábbis véleményes a Mal Zrt.-nek megadott azon jog, hogy saját maga minősíthesse az egyébként mérgező vörösiszapot ártalmatlannak, a hatóságok pedig el is fogadták ezt.
Most közbevetőleg nézzük a második elsőfokú eljárásban november 7-én a Győri Törvényszéken elhangzott ügyészi vádbeszédet. A Kolontár-jelentésben felvetettek nem igazán köszönnek vissza. Az ügyész vádbeszédében tizenhárom vádlott bűnösségének megállapítását és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélését indítványozta Magyarország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófájában való büntetőjogi felelősségük miatt.
A vád szerint a Mal Zrt. X. számú vörösiszap-kazettájának fala 2010. október 4-én 12 óra 14 perc körül talpig kiszakadt, amelynek következtében a kazettából 1,755 millió köbméter erősen lúgos, maró hatású víz és (vörös)iszap kiömlött, s közveszélyt előidézve elöntötte Kolontár községet, majd Devecser várost, elszennyezte a Torna patakot és a Marcalt, s csak a vízügyi igazgatóságok közbeavatkozásának köszönhető, hogy a Rábát és a Dunát már nem.
Ez a közveszélyokozás – a vád szerint – nyolc ember halálát, 227 ember sérülését, 457 személy ingatlan és ingó vagyonának, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozások, önkormányzatok és az állam vagyonának, az épített és a természetes környezetnek különösen nagy károsodását idézte elő, ezen belül veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát, jelentősen megzavarta a közérdekű üzemek működését, a környezetet, és a természetet jelentős mértékben károsította.
Ezalatt a Mal Zrt. részéről, így a vádlottak közül a mentőket, a tűzoltóságot, a rendőröket, a katasztrófavédelmet, a polgári védelmet, az önkormányzatokat, a polgármesteri hivatalokat, a vízügyi igazgatóságokat, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségeket, az ÁNTSZ-t, a közúti felügyeletet, a MÁV-ot senki nem értesítette időben. A közveszély előidézéséért és annak következményeiért az üzemeltetési, ellenőrzési, intézkedési mulasztásaik folytán tizenegy vádlott, továbbá a közveszély elhárításának, következményei enyhítésének akadályozásáért az értesítési kötelezettségük nem teljesítése, majd később a nem megfelelő tájékoztatás adása folytán tizenegy vádlott, míg ezeken túlmenően a hulladékgazdálkodás rendjének megsértéséért négy vádlott felelős.
Az ügyész a vádlottak bűnösségének kimondását különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás bűntettében, halált előidéző gondatlan közveszély okozásának vétségében, gondatlanságból elkövetett károsítást eredményező környezetkárosítás vétségében, gondatlanságból elkövetett természetkárosítás vétségeiben, hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettében indítványozta.
Az ezt követő napokban a vádlottak védői mondták el perbeszédüket, és valamennyien védencük felmentését kérték bűncselekmény hiányában.
Bánáti János, Bakonyi Zoltán vezérigazgató, elsőrendű vádlott védője arról beszélt, hogy egy súlyos, bűnös mulasztásokkal terhelt tervezési és kivitelezési folyamat vezetett a gátszakadáshoz, mert tervezéskor nem vizsgálták meg a talaj összetételét és reagálását a gáttestre. Hangsúlyozta, hogy akkor még nem a Mal Zrt., hanem az állam tulajdonában volt a gyár. A Mal tulajdonába 1997-ben került a vállalat, Bakonyi Zoltán pedig 2008-tól vezette. Kitért arra is, hogy a privatizációs szerződésben foglaltak szerint a tízes kazetta „örök életre szóló műtárgy”, amelynél más szabályra nem kell figyelni, mint amit a tervezéskor előírtak.
A vád által emlegetett monitoringrendszer működtetése nem szerepelt az előírások között – mondta. Hozzátette: az elfogadott szakértői megállapítások szerint ha működött volna egy ilyen rendszer, az sem feltétlenül jelezte volna előre az altalaj törését és a vele járó gátszakadást. Beszélt arról is, hogy 2008-ig a tározó problémamentesen működött, így Bakonyi Zoltán nem kapott és nem is kaphatott semmiféle tájékoztatást arról, hogy a kazettára különösen oda kell figyelni.
Egyetlen hatóság sem állapította meg, hogy a Mal a működésében bármiféle jogszabályt megszegett volna 2008 után – tette hozzá. A védő a bizalmi elv kérdéskörét említve azt mondta: védence abban bízott, hogy amikor az állam felállította a szabályokat, tudta, mit miért és hogyan szabályoz, bízott a tervezőkben és a hatóságokban is, amelyek kiadták a működési engedélyt, és amelyek folyamatosan ellenőrizték a működést.
Itt ismét vissza kell térnünk az előzményekre. A X-es zagytározót jelenlegi formájában úgy építették meg még a 80-as években, hogy észak felé már akkor tervbe vették a bővítését, így a tározó északi fala nem gát, hanem úgymond „ideiglenesnek” szánt töltés. Ezt ráadásul a felszínen elterelt patak nyomvonalára építettek, ám attól még a patak és a búvóvizek továbbra is az eredeti medrükben folytak tovább, gyengítve a tározó 2010-ben kirobbant sarkának az alapját.
Az első elsőfokú ítélet az altalaj elmozdulását nevezte meg a tragédia okának, ám hogy ez miként jöhetett létre, azt nem vizsgálták. A tervezők, kivitelezők felelőssége éppúgy felmerül, mint a privatizáció során birtokon belül került újabb gazdáké is, hiszen a gát mozgását tisztán kellett volna látniuk, ha van folyamatos ellenőrzés. Ugyanakkor a tározó kapacitását túllépték. A katasztrófa előtti napokban zajlott az északi töltés megmagasítása, mivel a tározó betelt. Ehhez jött még a tározón kívülről a nagy mennyiségű csapadékvíz beszivattyúzása, ugyanis azt hitték, a víz a tározóból folyik ki.
Forrás: Magyar Idők
