Fél órát szónokolni és ezalatt nem mondani semmit, ez nagyszerű képesség. Az idős elnök úgy forgatta a szavakat, mint a halat a serpenyőben, láthatóan élvezve saját hangját, és nem vette észre a nyilvánvaló ellentmondásokat. A lengyel elnököt nagykövetnek, Mariupol várost Metropol városnak nevezte. Ez azonban még csak a bemelegítés volt.
Idézzünk egy-két szösszenetet a beszédből:
„A NATO védelmi szövetség, de mi most növeljük csapataink jelenlétét szerte a világban”.
„Tönkrevertük az orosz gazdaságot, példátlan szankciókat szabtunk ki, most egy dollár 200 rubelt ér, ám az oroszok nem ellenségeink”.
„Mi, a Nyugat, ma egyetlen tömbben egyesültünk Ukrajna védelme érdekében, de az Isten fogja azt megvédeni”.
Ha becsukjuk a szemeinket, akár azt is gondolhatjuk, hogy nem Biden, hanem az elmúlt húsz év bármelyik USA-elnöke beszél; ugyanaz a kérkedő hangnem, ugyanaz a végtelen „mi vagyunk a legjobbak, mi vagyunk a legnagyobbak, legokosabbak, legszebbek”, de semmi konkrétum. Úgy tűnhet, hogy gyönyörű varsói téren összegyűlt emberek egyértelműen valami mást akartak hallani, de udvariasan tapsoltak, sőt helyeslően kiabáltak a megfelelő helyeken. Joe Biden joggal érezhette, hogy ismét tett valamit a világ jobbá tételében.
kuruc