Karnyújtásnyira volt az ukrajnai háború lezárása – Tényleg egyetlen dolog miatt borul most minden?
Úgy néz ki, Donald Trump amerikai elnök nem viccelt, amikor a múlt héten kiírta Truth Socialre, hogy a héten megállapodhat egymással Oroszország és Ukrajna: sajtóinformációk alapján abszolút úgy fest, hogy ha a mai, londoni csúcstalálkozó jól alakult volna, már csak egy repülőút kellett volna Moszkvába ahhoz, hogy a háború aktív szakasza lezáruljon. A londoni csúcs azonban abszolút nem alakult jól, sőt, igazából meg sem történt, hiszen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap sajtónyilvánosan utasította el Amerika béketervét. Bár Kijev hajlandó lett volna belemenni egy igencsak oroszok felé lejtő „kompromisszumos” békébe, a megállapodás egyetlen dolgon, a Krím sorsán ment el.
Karnyújtásnyira volt a béke?
The illegal and unprovoked invasion of Ukraine is continuing.
The map below is the latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 18 April 2025. #StandWithUkraine 🇺🇦 pic.twitter.com/HYklSXYop2
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) April 18, 2025
Ma nemzetközi békecsúcs lett volna Londonban: Ukrajna, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és az Egyesült Államok külügyminiszterei összeültek volna, hogy megtárgyalják a Donald Trump amerikai elnök stábja által javasolt béketervezetet, melyet Steve Witkoff, az USA de facto Ukrajna-ügyi főtárgyalója az elmúlt hetekben Moszkvával egyeztetett.
Az Axios megszerezte a teljes amerikai béketervezetet, ez a következő pontokat tartalmazta:
- Az Egyesült Államok hivatalosan is elismeri a Krím-félszigetet, mint az Oroszországi Föderáció része.
- Amerika „de facto” elismeri az oroszok által megszállt területeket: Luhanszk megye szinte egészét, Donyeck, Herszon, Zaporizzsja kb. 70-80%-át. Magyarul: a frontvonalak befagynak, ezek a területek papíron továbbra is Ukrajna része maradnának, de gyakorlatilag Oroszország irányítaná ezeket.
- Harkiv és Szumi megyét visszakapná Ukrajna teljes egészében.
- Ukrajna nem lehet a NATO tagja, az Európai Unióhoz viszont csatlakozhat.
- Amerika (és talán Európa) eltörölné a 2014 után, Oroszországgal szemben kivetett szankciókat.
- Gazdasági együttműködés indulna az Egyesült Államok és Oroszország közt, elsősorban az energiaszektorban és a nehéziparban.
- „Robusztus” biztonsági garanciák: európai országok és „hasonló gondolkodású” nem európai országok katonákat küldenének Ukrajna területére békefenntartónak.
- Ukrajna megtarthatná hozzáférését a Dnyeper folyóhoz (ennek keleti partját a fekete-tengeri torkolatnál az oroszok irányítják).
- Ukrajna nemzetközi segítséget kap az újjáépítésben.
Jól látható, hogy a béketerv szinte teljes egészében Oroszországnak kedvez, még ha nem is az „ideális” kimenetel, amit el akart érni Vlagyimir Putyin a „különleges művelet” megindításával.
Oroszország ugyanis csak egy részét tarthatja meg a négy kelet-ukrajnai megyének, illetve nincs szó Ukrajna demilitarizációjáról, valamint az ukrán politikai elit leváltásáról.
Van viszont, amiben tovább is megy a béketerv, mint az orosz remények: a Krím elismerése Washingtonban, mint az Oroszországi Föderáció része, olyan igény, amit nem is remélhetett az orosz elnök, amikor 2022 elején a nyílt háború mellett döntött.
Talán nem véletlen, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök épp ezen pont miatt döntött úgy, hogy nem fogadja el az amerikai béketervet, arra hivatkozva, hogy az ukrán alkotmány tiltja a területek átadását más országoknak.
Ukrajna nem fogja elismerni a Krímet, mint orosz terület, ezt az alkotmányunk sem engedi. Ez a mi területünk, az ukrán nép területe. Ez soha nem fog megtörténni, szerintem ezt ki is nyilvánítottam már minden átmenetileg megszállt területtel kapcsolatosan”
– mondta tegnap este a kijevi vezető egy nyilvános sajtótájékoztatón.
Az amerikai delegáció a nyilatkozat után azonnal lemondta a részvételt a mai londoni találkozón, később így tettek az európaiak is, végül pedig a britek bejelentették:
a mai békecsúcs elmarad.
Az ukrán fél tehát gyakorlatilag lelőtte az amerikai béketervet jelen formájában, pedig az FT bennfentes információi szerint
igencsak közel jártunk a háború lezárásához, vagy legalább egy tűzszünethez.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanis állítólag kifejezetten előnyösnek tartja az amerikaiakkal letárgyalt konstrukciót:
hajlandó lett volna leállítani az orosz támadóműveleteket Ukrajna területén, ha sikerül megegyezni.
Mindez azt jelenti: igencsak úgy néz ki, hogy ha az ukránok ma aláírják Londonban az amerikai béketervet, Steve Witkoff repült volna egyből Moszkvába, nyélbe ütni a végleges egyezményt.
Ezzel a háború aktív szakasza lezárult volna – legalább egy időre.
Amúgy az FT-nek nyilatkozó európai politikusoknak van egy talán jogos aggályuk: az, hogy Putyin leállítja a támadóműveleteket, nem jelenti azt, hogy egy csettintésre le is áll az orosz-ukrán háború és úgy is marad. Elképzelhető, hogy az orosz elnöknek a végleges békeszerződéshez még nagyobb követelései lettek volna, érintve a „nácimentesítést”, a demilitarizációt, vagy újabb területek átadását.
Tényleg magára hagyja Amerika Kijevet?
A mostani tárgyalások érdekessége, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter a múlt héten azt nyilatkozta, hogy ha nem sikerül megállapodni a fent említett egyezmény aláírásáról,
Amerika tovább lép.”
Azt nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent, de a legtöbb elemző szerint ez egy nem túl burkolt fenyegetés – elsősorban Kijev felé – arról, hogy az Egyesült Államok magára hagyná a megtámadott országot az Oroszország elleni harcban. Ezzel Ukrajna számára nyilván katasztrófa lenne, de Oroszországnak sem ideális kimenetel, hiszen a Kreml érdeke, hogy előnyös megállapodást kössenek további vérfürdő és gazdasági károk nélkül ahelyett, hogy még beláthatatlan ideig harcolnak Ukrajnában. Erről itt írtunk részletesen:
Visszatérve a Fehér Ház fenyegetésére: egyelőre inkább úgy tűnik, Donald Trump hozza a szokásos tárgyalási stílusát, nyomást gyakorolva Ukrajnára, de nem akarja tényleg teljesen magára hagyni az országot. Láttuk már ezt korábban is, amikor az amerikai elnök a katonai támogatás teljes leállításával akarta belezsarolni Zelenszkijt egy Ukrajna számára kifejezetten előnytelen gazdasági megállapodás aláírásába.
Most a következő lépés az, hogy Steven Witkoff ismét Oroszországba repül, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztet újabb kompromisszumokról, vagy kvázi-kompromisszumokról, aztán pedig nem kizárt, hogy Trump ismét Ukrajnára fog nyomást gyakorolni, hogy engedjenek az oroszok irányába.
Addig is: a háború folytatódik, az oroszok célja, hogy minél nagyobb területet foglaljanak el Ukrajnából, Kijev pedig minél rosszabb helyzetbe kerüljön, mire a kétoldali tárgyalások elkezdődnek. Az ukrán vezetők pedig most épp Londonban vannak, valószínűleg arról tárgyalnak, hogy tudnak még több fegyvert és gazdasági támogatást kérni a britektől most, hogy az Egyesült Államokra már nem számíthatnak.
Amúgy miért nem engedi már el Zelenszkij a Krímet?
A Krím-félsziget 2014 óta teljes egészében orosz megszállás alatt van, jelenleg pedig úgy néz ki, még nagyon jelentős nyugati támogatás mellett sincs reális esély arra, hogy az ukrán haderő vissza tudja szerezni a térség feletti ellenőrzést.
Ilyen kontextusban szinte apróságnak tűnik az, hogy Ukrajna elismerje a Krím fölötti orosz uralmat, hiszen a térséget beláthatatlan ideig de facto elvesztette az ország. De nem véletlen, hogy ez nem történik meg.
Maga Zelenszkij az ukrán alkotmányra hivatkozva áll ellen a nyomásnak: ez ugyanis tiltja a mindenkori ukrán vezetésnek, hogy az ország területének akár egy részéről lemondjanak egy ellenséges ország javára. Az alkotmányt egyébként elvileg lehet módosítani, ha nincs statárium (most éppen van), de nem véletlen, hogy a területi integritást szabályozó 157-es cikkely módosítása a legnehezebb, még kétharmados, alkotmányozó többséggel sem biztos, hogy átmenne az alkotmánybíróságon, ha az ukrán vezetés megpróbál hozzányúlni.
Mindemellett vissza-visszatérő érv a területek átadása ellen (nem csupán Ukrajna részéről), hogy a területi követelések kielégítése kinyitná a Pandora szelencéjét: pillanatok alatt háborúk tucatja jöhet, melyek során erősebb országok megpróbálnak fegyverrel területeket elragadni gyengébb országoktól. Katonai szövetségek eshetnek szét, sérül a nemzetközi jogrend, összességében veszélyesebb hellyé válik a világ.
Egy ukrán vezető azonban nem feltétlen a világ stabilitásáért kell, hogy aggódjon, ha egy agresszor állam éppen az országát próbálja eltörölni a térképről. Láthatóan nem is teszi ezt, hiszen többször is kért nyílt katonai intervenciót a NATO-tól, ez pedig finoman szólva is világháborús kockázatokkal járna.
Valószínű, hogy valójában két dologról van szó a Krím kapcsán.
Ezek a következők:
- Zelenszkij egyrészt tart attól, hogy ha teljesít csupán egyetlen, „kicsi” orosz területi követelést, megágyaz annak, hogy Oroszország újabb területeket követeljen Ukrajnától. Ha nem feltétlen most, 5-10-20 év múlva, vagy valamikor a távoli jövőben.
- Másrészt, akárhogy is nézzük, az a vezető, aki hagyja, hogy egy ellenséges hatalom katonai erővel területeket ragadjon el az országából, örökre a történelem süllyesztőjébe kerül, ezt a saját históriánkból is ismerhetjük. Akárhogy is nézzük, Volodimir Zelenszkijnek jelenleg minden esélye megvan arra, hogy nemzeti hősként Ukrajna egyik legkiemelkedőbb történelmi figurája legyen, aki más országok számára, szerte a világon inspiráló lehet. Nagyon meglepő lenne, ha ezt az imidzset hajlandó lenne megkockáztatni az ukrán vezető azzal, hogy végeredményben behódol az agresszor állam nyomásának.
Így tehát rendkívül meglepő lenne, ha a kijevi vezető hajlandó lenne valaha is hivatalosan lemondani a Krímről; nem véletlen, hogy többször is témává vált a közelmúltban az elmozdítása Ukrajna éléről.
Nem kizárt, hogy ismét ezen kezd el majd dolgozni Washington és Moszkva, most, hogy úgy tűnik, ismét „Ukrajna miatt” nem sikerült kompromisszumra jutni.
Portfolio
