Site icon Mai Világ

Ketyegő bombán ül Európa legnagyobb gazdasága

Hirdetés

Christian Lindner (Szabaddemokrata Párt) német pénzügyminiszter arra figyelmeztette saját kormányát, hogy az államháztartás helyzete gyorsan kicsúszhat a kormány kezei közül, ha nem vezetnek be megszorító intézkedéseket.

Remix News cikke szerint a költségvetéssel kapcsolatos vita várhatóan egyre inkább elfog mérgesedni a német kormánykoalícióban, mivel a három különböző párt merőben eltérően közelíti meg a problémát. A 2025-ös költségvetésről szóló tárgyalások megkezdésével sok minden forog kockán, hiszen komoly pénzügyi válságba került Németország, miután az ország alkotmánybírósága úgy döntött, hogy a kormány nem csoportosíthat át 60 milliárd eurót a koronavírus okozta válságra szánt pénzből a költségvetés más területeire, mivel a bíróság szerint a lépés alkotmányellenes.

Azóta a kormány válsághelyzetben van, és számos területen, többek között a német gazdák érdekeit sértve igyekezett csökkenteni a költségvetési kiadásokat. Ezek a megszorítások azonban máris tömeges tiltakozásokat váltottak ki, ami jól mutatja, hogy mennyire kényes a helyzet.

A pénzügyminiszter szerint Németország pénzügyi helyzete szörnyű, és a költségvetési hiány a következő években csak növekedni fog, ha nem hoznak kiadáscsökkentő intézkedéseket.

„Kedvezőtlen forgatókönyv esetén a növekvő finanszírozási hiányok hosszú távona gazdasági teljesítményhez viszonyított adósság 345 százalék körülire emelkedéséhez vezetnek”– olvasható a pénzügyminisztérium által közzétett fenntarthatósági jelentésben.

Hirdetés

„Kedvező forgatókönyv esetén az arány 2070-re a bruttó hazai termék mintegy 140 százalékára emelkedik”– tették hozzá. Érdemes megemlíteni, hogy a Maastrichti-kritériumok értelmében Németország államadóssága nem haladhatná meg a 60 százalékot.

A Zöldek és a Szociáldemokraták (SPD) viszont nem szívesen csökkentenék tovább a kiadásokat, mivel ez ártana választási esélyeiknek. Az SPD az ország adósságfékének megszüntetését szorgalmazta nemrég a nagy beruházási projektek finanszírozása érdekében, az FDP azonban a fék fenntartása mellett kampányolt. A féket csak akkor lehet megszüntetni, ha a kormánykoalíció ennek megfelelően szavaz, és az FDP határozottan állítja, hogy nem fogja megszavazni a fék megszüntetését.

Egyértelműnek kell lennie: új adóssággal nem lehet növekedést vásárolni”– jelentette ki Christian Dürr, az FDP frakcióvezetője az NZZ című svájci lapnak.

„Ehelyett strukturális reformokat kell kezdeményeznünk, hogy orvosoljuk a korábbi szövetségi kormányok gazdaságpolitikai kudarcait”. 

Lars Klingbell az SPD frakcióvezetője arra figyelmeztetett, hogy a 2025-ös költségvetés tárgyalása sokkal keményebb lesz, mint a 2024-es költségvetés vitája.

Hirdetés

„Talán a legnehezebb lesz, amelyeket eddig parlamenti képviselőként tapasztaltam” – fogalmazott.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version