Site icon Mai Világ

Kiderült: Soros 500 ezer dollárt költ Nagy-Britannia befolyásolására

Hirdetés

A brit lapok beszámolói szerint az amerikai milliárdos és a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) alapítója, Soros György 2017 júniusa óta 400 000 fontot, azaz 140 millió forintot utalt át a hozzá közel álló politikai és civil szervezeteknek azzal a céllal, hogy megakadályozza az Egyesült Királyság kilépését az EU-ból. Soros a napokban egy londoni magánvacsorán kiadta utasításait is, hogy pontosan mit vár el a pénzéért.

Soros György nem pihen, és a pénzt sem sajnálja, ha az általa helyesnek gondolt globális liberális világrend és a nyílt társadalmak eszméjének a megvédéséről van szó. Ennek legújabb bizonyítékaként az került napvilágra a brit sajtóban, hogy az amerikai milliárdos hatalmas összeget utalt át az angliai „civil” szövetségeseihez annak érdekében, hogy elérje a Brexit (Nagy-Britannia kilépése az EU-ból) végrehajtásának megakadályozását.  Érdekes módon Soros nagy-britanniai akciója szinte egy az egyben megegyezik azzal a demokráciát és a népakaratot semmibe vevő Soros-féle gyakorlattal, amit az amerikai milliárdos a bevándorlás és kötelező betelepítés erőltetésével az EU-ban és Magyarországon is tesz. Ahogy Magyarországon nem érdekli Sorost, hogy több mint hárommillió magyar szavazó elutasította a bevándorlást, ugyanúgy nem érdekli őt az sem, hogy a brit szavazók egy érvényes népszavazáson az EU-ból való kilépés mellett döntöttek.

The Daily Telegraph napilap beszámolója szerint a magyar nagybefektető 400 ezer fontot (140 millió forintot) adományozott az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül a Best for Britain kampányszervezetnek, amelynek célja az, hogy „nyitva maradjon” az Egyesült Királyság előtt a további EU-tagság lehetősége.

Soros egy vacsorán adta ki az utasítást: A Brexit nem eldöntött tény

A lap értesülése szerint Soros a londoni Chelsea kerületben lévő házában a minap vacsorán látta vendégül a Best for Britain vezető személyiségeit, köztük Lord Malloch-Brownt, a szervezet elnökét, aki az ellenzéki brit Munkáspárt korábbi kormányaiban államtitkári tisztségeket töltött be, 2006-ban pedig néhány hónapig az ENSZ főtitkárhelyettese is volt.

A találkozón a Telegraph értesülése szerint jelen volt Sir Martin Sorrell, a világ legnagyobb reklámcége, a WPP vezérigazgatója, valamint a kormányzó brit Konzervatív Párt több magánszektorbeli adományozója is, bár ők a lap szerint az összejövetelen végül nem ígértek anyagi támogatást a Brexit leállítását célzó kampányhoz.

Hirdetés

A találkozón mindazonáltal született egy „stratégiai dokumentum”, amely szerint a tervezett kampánynak „rá kell ébresztenie az országot, hogy a Brexit nem eldöntött tény”, és „még mindig nincs késő” a kilépési folyamat leállításához – írja a konzervatív brit napilap, amelyhez eljutott a felhívás.

The Daily Telegraph által idézett dokumentum szerint a kampánynak, amely várhatóan e hónap végén indul, „erőteljesen a fiatal korosztályra kell összpontosítania”. A célok között tömegrendezvények és koncertek szervezése is szerepel, valamint annak elérése, hogy az idei nyárra „egyértelmű és növekvő többségbe kerüljenek” a közvéleményen belül a brit EU-tagság megőrzésének támogatói.

A brit lap szerint a dokumentum megfogalmazza azt a célt is, hogy ha októberre megszületik a megállapodás az EU-val a brit kilépés feltételrendszeréről, és az egyezményt a kormány – Theresa May miniszterelnök ígéretének megfelelően – az alsóház elé terjeszti, a Brexit-ellenes mozgalomnak meg kell nyernie az alsóházi szavazást, ez ugyanis valószínűleg új népszavazáshoz vagy új parlamenti választások kiírásához vezetne.

Nagy-Britanniában 2016 júniusában tartottak népszavazást a brit EU-tagságról, és a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Forrás: 888.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version