Site icon Mai Világ

Kigyulladt egy repülőgép futóműve- sok a sérült

Hirdetés

Negyvenkilencen megsérültek egy utasszállító repülőgépen, amelynek futóműve lángra kapott leszállás közben szerda este az oroszországi Altaji terület székhelyének, Barnaulnak a repülőterén – közölte az orosz polgári védelem, tájékoztatásuk szerint több embert kórházba kellett szállítani.

Az 5-ös csatorna orosz televízió közvetített képeket az oltási műveletekről, míg az interneten megjelent felvételeken az utasok pánikszerű kiabálását lehetett hallani a kifutópályán.

Hirdetés

Az Azur Air orosz charter légitársaság Boeing 767-300 típusú gépe – a Ria Novosztyi orosz hírügynökség értesülése szerint – 331 utassal a fedélzetén érkezett az este Vietnamból. A hatóságok vizsgálatot rendeltek el annak feltárására, miként keletkezhetett tűz a futóműben.

Az idén több hasonló baleset történt orosz repülőtereken. A legsúlyosabb eset Moszkvában, a seremetyjevói repülőtéren történt. Az Aeroflot légitársaság Szuhoj Superjet 100-as utasszállítója május 5-én kényszerleszállást hajtott végre. A gép a földet érést követően kigyulladt, és ennek következtében 41 ember életét vesztette. 33 utas és a személyzet négy tagja megmenekült.

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...
Exit mobile version