Kik irányítják a háttérből Zelenszkijt, és miért kellett botrányt csinálni?
Donald Trumpnál betelt a pohár azok után, hogy Zelenszkij szinte egy előre koreografált botrányt robbantott ki a Fehér Házban. A kérdés az, hogy az ukrán elnök miért nem akarta aláírni a már két nappal azelőtt jóváhagyott, ukrajnai ritkaföldfémek amerikai cégek által történő bányászatát? Mi történt negyvennyolc óra alatt, ami miatt Zelenszkij a lehető legudvariatlanabb módon kihátrált a megkötendő szerződés mögül? Ennél is talán fontosabb kérdés, hogy kik tartják markukban, kik irányítják az ukrán elnököt, és miért akarják megtorpedózni az ukrajnai háború békés lezárását. A nagypolitika kulisszái mögé kukkantunk be.
A diplomáciatörténetben aligha találunk példát olyan botrányra, amely most történt a Fehér Házban. Zelenszkijt egyszerűen kidobták a mindenkori amerikai elnök rezidenciájáról, mert magatartása sértő, goromba és tiszteletlen volt. Minderről itt és itt írtunk részletesen.
A globális közvélemény úgy tudta, hogy az eset előtt 48 órával az ukrán elnök azért szállt fel a Washingtonba tartó repülőgépre, hogy aláírja hazája és az Egyesült Államok közötti szerződést az Ukrajnában található ritkaföldfémek kibányászásának ügyében. Két nap alatt azonban megfordult a világ, és Zelenszkij szabályosan kiprovokálta Donald Trump haragját, nagyon úgy tűnik, hogy nem is akarta aláírni a szerződést.
Mi történt a botrány előtti két nap alatt? Hiszen már minden elő volt készítve, a nemzetközi sajtó riasztva, a sajtóértekezlet, az aláírási ceremónia helyszíne „beélesítve”.
Az eset megértéséhez körülbelül másfél évet vissza kell lapoznunk a naptárban, egészen 2023. november elejéig. Ekkor kézigránátok robbanásától volt hangos Chayki ukrán falu. A településről itthon sokat nem tudni, azt mondják, hogy amolyan üdülőhely, ahová a pihenni vágyók gyakran eljárnak. Azon a bizonyos éjszakán azonban aligha aludt bárki is a faluban. Először öt gránát egyidejű robbanásának hangja terítette be az üdülőhelyet, aztán pedig a mentők és a rendőrség autóinak szirénázása.
A nagy felhajtás ellenére a vizsgálat feltűnő módon hamar lezárult. A nyomozás szerint Gennagyij Cesztjakov őrnagy az ajándékba kapott, előzőleg általában preparált gránátokat bontogatta, amelyekbe a robbanóanyag helyére vodkásüvegeket helyeznek – ilyenekkel a katonatisztek egymást szokták meglepni –, amikor ismeretlen okból robbanás történt, amely megölte a katonatisztet és súlyosan megsebesítette 13 éves fiát. Valójában az őrnagy ellen merényletet követtek el, mert a gránátok valódiak voltak.
Azt mondják, hogy a szerelemben és a háborúban minden megtörténhet, de arról most hallunk először, hogy egy vodkásüveg felrobbanjon. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert Cesztjakov egy laza mozdulattal kihúzta a biztosító szöget, aztán minden ment a maga módján.
De miért kellett megölni Cesztjakovot?
Azért, mert ő volt akkor az ukrán fegyveres erők parancsnokának, Zaluzsnijnak a szárnysegédje. Zaluzsnij pedig köztudottan rossz viszonyt ápolt Zelenszkijjel. Így üzentek a tábornoknak, hogy útban van. Ukrajna akkori támogatóinak körében erősen élt az a lehetőség, hogy Zaluzsnij lehet Zelenszkij alternatívája. A Nyugat Zaluzsnijt sokkal rugalmasabbnak tartotta, akinek otthon és külföldön is nagy volt a szakmai presztízse. Ez viszont nem illett bele a hadsereg felső vezetésének és katonai titkosszolgálatának terveibe. Zaluzsnijt hat hónappal később leváltották és hazája nagyköveteként Londonba „száműzték”. Az ukrán katonai titkosszolgálatnak és a hadsereg felső vezetésének nem kellett egy olyan elnök, nevezetesen Zaluzsnij, akit nem tarthat teljesen kézben. Zelenszkij viszont pont megfelelt ennek a célnak.
Ha nem bogozzuk ki a Cesztjakov-gyilkosság hátterét, akkor nem is tudjuk megérteni Zelenszkijnek azt a makacs magatartását, amiért foggal-körömmel ragaszkodik a számára reménytelennek tűnő háború folytatásához, és ennek érdekében csinált botrányt a Fehér Házban. Sokféle hír, elmélet, teória született már arról, az ukrán elnök miért vállalja a számára kilátástalan konfliktus további elmérgesedését. Sőt azt is, hogy gyanús ügyekkel kapcsolatba – Cesztjakov likvidálása – hozzák kapcsolatba.
A sok találgatás között elsikkadt az a tény, hogy a kijevi politika kérlelhetetlensége mögött a hadsereg felső vezetése és a fegyveres erők titkosszolgálata áll.
Az ukrán hadsereg ugyanis egy olyan politikai erő, amelyet az első világháború előtti ultranacionalisták szellemi utódai uralnak. A második világháborúban ez az erő támogatta a megszálló náci német hadosztályokat, a Szovjetunió ellenében. Az ukrán nacionalisták aktívan részt vettek a népirtásokban, ennek többek között az oroszok, a lengyelek, a zsidók estek áldozatul. Az ukrán náci mozgalom élén Sztepán Bandera, az Ukrán Nacionalisták Szervezet vezetője állt.
Az egész történetben ott van a csavar, hogy hazájában Banderát 2010-ben Ukrajna hősévé választották. Majd közpénzekről tiszteletére egész alakos szobrokat emeltek országszerte.
Még azt sem lehet mondani, hogy eltitkolták volna a náci múltat, mert Ukrajnában ezt nyíltan fel lehet vállalni. A náci hátteret mint a függetlenségért folytatott küzdelem jogos erőfeszítését mutatják be, és mindez mélyen gyökerezik az ukrán társadalomban. Minden év január elsején, Bandera születésnapján felvonulásokkal, tűzijátékkal emlékeznek meg az egykori ukrán náci vezérről.
Ha ez még nem lenne elég, akkor mondjuk el azt is, hogy például a Nyugattól kapott tankokra a Wehrmacht, a Harmadik Birodalom haderejének a jelzéseit festették. Az Ukrajnát támogató nyugati hatalmak – elsősorban a megbukott amerikai demokratapárti adminisztráció – igyekezett az ügyet „kifehéríteni” és tudomást sem venni az Ukrajnában kialakult neonáci kultuszról, az egészet egyszerűen elhallgatták. A fősodratú nemzetközi sajtóban, legfeljebb csak nagyítóval található olyan írás, amely erre a jelenségre utal.
A náci múlt és annak heroizálása átitatta az ukrán hadsereg egy részét és azon belül az Azov-ezredet, amely ma már az ukrán fegyveres erők részét képezi. Ez a társadalmi bázis áll Zelenszkij mögött. Pontosabban túszul tartja fogva az ukrán elnököt. Ez a „gárda” egy jottányit sem enged, az összes megszállt területet, beleértve a Krímet is vissza akarja szerezni. Zelenszkij nem tehet mást, minthogy engedelmeskedik. Ha ezt nem tette volna, akkor már rég politikai vagy talán fizikai hulla lenne, lásd a Cesztjakov-ügyet.
Mi a mostani helyzet? Ami a tűzszünetet illeti, az amerikai vezetés Zelenszkijt bele akarja kényszeríteni, hogy fogadjon el egy olyan megállapodást, amely területi engedményekkel jár és mellé éppen a ritkaföldfémek amerikai kibányászásával. Ezt az ukrán elnök nem teheti meg, mert ez olyan lenne, mintha a saját halálos ítéletét írná alá.
A szélsőségesek köréből már meg is történtek az első nyilvános figyelmeztetések, hogy Ukrajna „nem eladó”. Ennek a kijelentésnek más vonzatai is vannak, amelyek révén szinte reménytelenné vált az ukrajnai konfliktus békés úton való megoldása.
Stephen Bryen, a Reagan-kormány helyettes védelmi államtitkára szerint ha egy politikus az ukrán hadsereg támogatása nélkül kerül az elnöki hivatalba, nem sok sikert lehet jósolni neki. Túlélésének esélye csekély. Ez azt jelenti, hogy még ha választásokat is tartanának Ukrajnában, feltételezve, hogy Zelenszkij veszít vagy még csak nem is indul, a végeredmény a legjobb esetben is gyenge vezetőt eredményezne, aki az életét kockáztatná. A szakértő szerint a sikerhez semlegesíteni kellene az ukrán katonai hírszerzést, másrészt lehetőség szerint szétverni az ukrán hadsereg nacionalista alakulatait.
„Mindkettő szinte lehetetlen feladatnak tűnik” – állítja Bryen.
Mindezzel meg is kaptuk arra a kérdésre a választ, hogy Zelenszkij miért provokált egy olyan konfliktust a Fehér Házban, amely jelentős gátat emel az ukrajnai háború békés lezárása elé.
Magyar Hírlap
