Világ

Kína és Oroszország közös hadgyakorlatot tart

Hirdetés

Közös kínai-orosz katonai hadgyakorlatra kerül sor szeptemberben a Japán-tengeren és az Okotszki-tengeren – jelentette hétfőn a média a kínai védelmi minisztériumra hivatkozva. A cél a stratégiai együttműködés elmélyítése – számol be a Russia Today.

 

Kína szeptemberben közös hadgyakorlatot tart Oroszországgal a kétoldalú megállapodásokban foglaltaknak megfelelően. A kínai védelmi minisztérium szerint a North-Joint 2024 manőverre a Japán-tengeren és az Ohotszki-tengeren kerül sor. A RIA Novosztyi hírügynökség idézte a kínai hatóságok nyilatkozatát:

„A kínai és az orosz fél éves tervének és megállapodásainak megfelelően az orosz hadsereg szeptemberben kiküldi haditengerészetét és légierejét, hogy részt vegyen a Kína által a Japán-tenger és az Ohotszki-tenger vizein és légterében végrehajtott North-Joint 2024 hadgyakorlaton”.

A gyakorlatok célja a kínai és az orosz fegyveres erők közötti stratégiai együttműködés elmélyítése, valamint a biztonsági fenyegetésekre való közös reagálás képességének erősítése.

Hirdetés

A pekingi védelmi minisztérium azt is bejelentette, hogy az orosz haditengerészet és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg ötödik alkalommal tart közös járőrözést a Csendes-óceánon. Kína részt vesz majd az orosz fegyveres erők Okean-2024 stratégiai gyakorlatán is.

A kínai védelmi minisztérium nem ismerteti a közös manőverek és járőrözések pontos időpontját.

Július végén orosz Tu-95MS stratégiai rakétahordozók és kínai Hszian H-6 bombázók közös járőrözést hajtottak végre a Csendes-óceán északi részén, Szu-30 és Szu-35 vadászgépek kíséretében. A repülés több mint öt órán át tartott, és nem harmadik országok ellen irányult – hangsúlyozta akkor az orosz védelmi minisztérium. Az orosz és a kínai legénység kidolgozta az együttműködés kérdéseit a légi járőrözés minden fázisában a közös műveletek új területén – közölték.

NIF

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!