Site icon Mai Világ

Kiszámolták, mennyi pénzbe kerül a migráció az adófizetőknek

Hirdetés

Egyes számítások szerint több ezer milliárd eurónyi lyukat hagynak a német gazdaságon a szövetségi kormány migrációs politikájának hibái.

Hetente több ezer illegális migráns érkezik Németországba, akiket a szociáldemokrata-zöld-liberális kormány igyekszik marasztalni. Olaf Scholz kancellár és szivárványkormánya abban reménykedik, hogy a migránsok majd később dolgozni kezdenek és hozzátesznek a gazdasághoz. Jelenleg azonban az a tapasztalat, hogy olyan jó a szociális ellátás, hogy százezreknek nem is kell dolgoznia. Így fordulhat elő például az, hogy a fiatal afrikai és közel-keleti bevándorlóknak inkább az idősek és a nők vegzálására van idejük a képzések elvégzése és a munka helyett.

Aki ma dolgozik, nem magának dolgozik, hanem másoknak. A Németországban segélyben részesülő családok több mint hatvan százaléka nem német. Ugyanez történik sok európai országban. Az illegális bevándorlók támogatásán dolgozunk. Ez az őrület, amelyet most meg kell állítani– jelentette ki nemrég Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke a szövetségi parlamentben.

Bernd Raffelhüschen közgazdász kiszámolta, hogy a bevándorlás mennyibe fog kerülni a német lakosságnak hosszútávon. E számítás szerint a tömeges migráció egy ponton majd 5,8 ezer milliárd eurónyi lyukat üt a gazdaságon. A freiburgi professzor eloszlatta azt a mítoszt, miszerint a bevándorlás megmenti a nyugdíj- és társadalombiztosítási alapokat.

Raffelhüschen szerint az elöregedő német társadalomban már most is nagy a szakadék aközött, amit a munkaadók és a munkavállalók adóként, ápolási, nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékként befizetnek, és amit a jövőben kapnak.

A szakértő szerint ez a fenntarthatósági rés 19,2 ezer milliárd euróra fog nőni, ha Németország továbbra is évente háromszázezer bevándorlót fogad be. Ha viszont most véget vetnének az engedékeny migrációs politikának, akkor is 13,4 ezer milliárd euróra rúgna a rés. Így adódik az, hogy ha továbbra is tömegesen beengedi a migránsok a német kormány az országba, akkor 5,8 ezer milliárd euróval károsítja meg hosszútávon az adófizetőket.

Hirdetés

„Ez az ára a bevándorlásnak a jelenlegi rendszerünkben”– jelentette ki a közgazdász professzor.

A migránsok később sem tesznek hozzá eleget a gazdasághoz

A jelenlegi tapasztalatok szerint a migránsoknak átlagosan hat évre van szükségük ahhoz, hogy beilleszkedjenek a német munkaerőpiacra. Ez idő alatt pedig alig fizetnek be a társadalombiztosítási rendszerbe. A Stiftung Marktwirtschaft, vagyis a Piacgazdasági Alapítvány számára készített tanulmány szerint azonban ezután alig javulnak a dolgok.

Ennek oka, hogy képzettségük hiánya miatt lényegesen kevesebbet keresnek, mint német kollégáik. Ennek következtében kevesebb adót és járulékot is fizetnek. Viszont ugyanolyan betegségi, ápolási és nyugdíjellátást kapnak.

Raffelhüschen egy példával is szemléltette a problémát, ami nem akar észrevenni a szociáldemokrata-zöld-liberális szövetségi kormány.

Hirdetés
Hirdetés

Egy menedékkérő 26 évesen érkezik Németországba, két-három év után elutasítják, de megtűrt” státussal maradhat az országban. Ezután jó esetben fokozatosan megkezdi első munkáit, képesítést szerez, és 35 évesen már adó- és járulékfizető munkát is végezni tud – ha akar. Annak ellenére kap nyugdíjasként majd ellátást, hogy ehhez csak a töredékét fizette be a karrierje során. A különbözetet így a többi adófizetőtől kell elvenni.

Ha így folytatjuk, olyan hülyék leszünk, mint egy szénakazal – jelentette ki a professzor.

Rengeteg pénzt különítettek el a migránsokra idén is

Mint ismert, a német kormány csaknem ötvenmilliárd eurót különített el a migrációra a költségvetésében, ebben ráadásul még nem szereplenek a társadalombiztosítási rendszer többletköltségei. A mostani számítások szerint még évi százezer képzett szakmunkás további bevándorlása esetén is veszteséges lenne Németország az elkövetkező években. Ez magában foglalja a migránsok fogadásának, elhelyezésének és nyilvántartásának költségeit, valamint az országba belépő gyermekek és fiatalok iskolai és iskolán kívüli gondozásának költségeit, valamint egyéb szociális kiadásokat. A kormány ezzel szemben csak tízmilliárd eurót irányozott elő az illegális migráció megfékezésére. Összességében migrációs tétel együttesen nagyjából akkora, mint a teljes védelmi költségvetés.

Forrás: V4NA

Hirdetés
loading...
Exit mobile version