Site icon Mai Világ

Kiszivárgott: megvan Merkel utódja- felszólították, hogy távozzon

Hirdetés

Három hét­tel ez­előtt ren­dez­ték meg a világ leg­be­fo­lyá­so­sabb em­be­re­i­nek ta­lál­ko­zó­ját. A Bil­der­berg-cso­port idén To­ri­nó­ban jött össze, hogy meg­vi­tas­sák a leg­ége­tőbb ügye­ket. A csúcs­ta­lál­kozó óta va­lami meg­vál­to­zott Né­met­or­szág­ban, a német sajtó Ang­ela Mer­kel ke­mény bí­rá­la­tába kez­dett. Lehet, hogy a Bil­der­berg-cso­port­nak elege lett a „Mut­ti­ból”?

1954-ben rendezték meg először  Bilderberg-csoport találkozóját, és körülbelül azóta sokan úgy tartják, hogy amit ott elhatároznak a világ legbefolyásosabb emberei, az fogja megszabni az elkövetkezendő év gazdasági és politikai döntéseit. Most nagyon úgy tűnik, hogy a csoport elengedte Angela Merkel kezét.

Erre utal az is, hogy a június 7-i találkozó óta gyökeres változás történt a német sajtóban. Míg korábban szinte az összes lap és tévéadó körömszakadtáig védte Merkel menekültpolitikáját, a „biderbergerek” találkozója óta szinte nem volt olyan nap, amikor ne a végzetesen elhibázott merkeli döntések lettek volna a címlapokon. A legnagyobb példányszámban eladott Bild például többször is arról írt, hogyAngela Merkelt már 2015-ben is folyamatosan tájékoztatták, hogy Németország nem tud milliónyi migráns befogadni, és hogy a helyzet tarthatatlan lesz. A kancellár azonban nem törődött ezzel, és közölte: mindenkit szívesen látnak.

Az ARD tévécsatorna Tagesschau című műsorában múlt vasárnap egyenesen arra szólították fel Angela Merkelt, hogy pakoljon össze a kancelláriában, és adja át helyét az utódjának.

Hirdetés

Spiegel nevű hetilap pedig Angela Merkel ikonikus kéztartásából formál homokórát, a címnek pedig azt adták, hogy végjáték. És ez csak pár példa arra, ami pár hónapja még elképzelhetetlen lett volna.

Nehéz lenne azt mondani, hogy ez a véletlen műve lenne. Sőt, Merkelpártjának frakcióján belül már elkezdtek neveket sorolni, hogy ki jöhet szóba Németország következő kancellárjaként. A pletykák szerint a jelenlegi egészségügyi miniszter, Jens Spahn, vagy a 2013 óta védelmi miniszteri pozíciót betöltő Ursula von der Leyen válthatja Merkelt a kancellári székben – írja az Epoch Times. 

Az utóbbi eset azt jelentené, hogy Németországot a következő években is egy női kancellár vezetné.

Mindenesetre a találgatásokra alapot adhat, hogy az idei találkozón ott volt a „bilderbergerek” között Mathias Döpfner, a  Bildet is kiadó Axel Springer elnök-vezérigazgatója; Renate Köcher, az Allensbach Közvéleménykutató Intézet ügyvezető igazgatója, aki nyilván hitelesen tudott beszámolni a német politikai helyzet és közhangulat változásáról, no és nem utolsó sorban Ursula von der Leyen szövetségi védelmi miniszter.

Hirdetés

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
Exit mobile version