Sport

Kitiltották Oroszországot az Olimpiáról!

Hirdetés

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának konszenzusos – de nem egyhangú – döntése alapján Oroszország csapata nem vehet részt a 2018-as phjongcshangi téli olimpián. A döntésre azt követően került sor, hogy a NOB-nak elkészített különböző jelentések egyértelműen megállapították, hogy Oroszországban a sportminisztérium vezetésével doppingoltak sportolókat és hogy kompromittált doppinglaborokban manipulálták a leadott mintákat.

A jelentések kapcsán több orosz sportolót is megfosztottak a szocsiban szerzett érmeitől, leginkább a sífutókat és a bobosokat valamint skeletonosokat érintették az eddigi döntések. A NOB keddi bejelentése előtt kétféle forgatókönyvvel számoltak a szakértők, ezek közül viszont az enyhébbik valósult meg. Ahogy például a legutóbbi atlétikai világbajnokságon is, az orosz sportolók ott lehetnek az olimpián, orosz színek helyett az “Olympic Athlete from Russia” (orosz olimpiai sportoló) nevű csapatban, OAR országkód alatt versenyezve.

Az egyéni sportolók közül a NOB erre a célra létrehozott bizottsága dönti majd el, hogy kik szerepelhetnek Koreában, míg az olimpiára kvalifikált orosz csapatok, így a jégkorongozók és a női curlingesek is ott lehetnek majd Phjongcshangban az OAR országkód alatt versenyezve. Erre azért is volt szükség, mert az orosz elit jégkorongliga, a KHL vezetői már belengették, hogy az NHL-hez hasonlóan ők sem tartanak szünetet az olimpia alatt, és ők sem engedik el a válogatott játékosokat az olimpiára, amivel a minden téli olimpián kiemelt fontosságú férfi jégkorongtornát egy junior világbajnokság szintjére gyengítettek volna le. Egyelőre a KHL vezetése nem reagált az ország kitiltására, bár az nyilván nem túl pozitív, hogy a KHL elnökeként is dolgozó Dmitry Chernyshenkót, a szocsi olimpia szervezőbizottságának vezetőjét visszahívták a 2022-es pekingi játékok koordinációs bizottságából.

Amellett hogy az egyéni sportolók kérelmezhetik az indulásokat, és a csapatok is ott lehetnek az olimpián, van még egy enyhítő pont a NOB határozatában. Ennek alapján előfordulhat, hogy Oroszországot az olimpia közben visszahelyezik az aktív NOB-tagok közé, és a záróünnepségen már az orosz zászló is szerepelhet, a versenyzők pedig orosz színekben vehetnek részt a ceremónián. Ehhez persze az kell, hogy a játékok ideje alatt ne történjen semmi, ami tovább inkriminálja az orosz sportolókat.

Politikai szempontból érdekes még az azóta miniszterelnök-helyettesi posztig jutó Vitaliy Mutko, akit élete végéig eltiltottak az olimpiákon történő részvételtől. Mutko a 2014-es játékok idején orosz sportminiszterként tevékenykedett, a különböző jelentések pedig közvetlen felelősségét is megállapították a doppinggépezet működésében.

Hirdetés

Oroszország egyelőre semmilyen hivatalos szinten nem reagált a NOB döntésére.

Forrás: hosszabitas.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!